ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. A Házszabály 53. § (1) bekezdése értelmében bármely képviselőcsoport a határozathozatal előtt háromperces időkeretben felszólalhat. Kérdezem, kívánnak-e élni ezzel. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak.
Most a határozathozatalunk következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a házbizottság javaslatával, amely az időkeretet 10 órás időtartamban határozza meg.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 293 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta az indítványomat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik a ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása.
Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával megkapták képviselőtársaim. A benyújtott önálló indítványokról szintén ez úton tájékozódhatnak képviselőtársaim.
Most először módosító indítványokról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja 15 indítványt terjesztett elő. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Tizenhárom!)
(13.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 47. § (6) bekezdése értelmében ezekről vita nélkül határozunk.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a ma kezdődő ülés napirendjét a nemzeti petíció - a gáz- és villamosenergia-áremelések terheinek csökkentésével összefüggő törvény módosításáról szóló törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Rövid szünet.)
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés