DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, Szalay képviselőtársam, hogy egyetérthetünk, hiszen a mai egész költségvetési zárszámadási vita egyik legkényesebb pontja az, hogy a 2002. július 27-én hatályba lépett módosítás meghatározta az összköltségvetési sarokszámhoz képest 5 százalékkal eltérő hiány kialakulását. Ez a szabályozás a 2003. év vonatkozásában azt jelentette, hogy a költségvetésben rögzített hiánytól 50 százalékot meghaladó összegű eltérésre 1247,2 milliárd forintos összeg elérésével lett volna lehetőség pótköltségvetés benyújtása nélkül, miközben a 800 milliárdos hiányt nem érte el.

Ráadásul az idén egyébként már ezen a szinten vagyunk, csak miután nagyobbak a számok, most egyelőre még benne van, de megvan az a veszély, csak jelzem, hogy 2004-ben még így is bele fognak csúszni ebbe a problémába, csak legfeljebb majd novemberben azt mondják, hogy már nincs értelme benyújtani. Mert ha így növekszik a hiány, akkor bizony még ez a jogszabályi feltétel sem lesz betartva.

De 2003-ra visszatérve, ez egyértelműen mutatja, hogy a kormány azt csinált minden költségvetési sorával, amit akart: megemelhette, kitörölhette, módosíthatta, növelhette és csökkenthette.

A másik része viszont az, hogy érdemtelenül bírálja a polgári kormányt abban, hogy az előző évek költségvetési vitáinál milyen szabálytalanságok történtek. Szabályos volt ez a költségvetés, és bizony akkor a többletek felosztásáról kaptunk kritikát egyébként akár az SZDSZ-től, akár az MSZP-től, mert akkor viszont a kormányzat valóban utólag nyújtotta be azokat a többletpénzeket, amelyek turizmusra, útépítésre, lakásépítésre vagy éppen más célokra mentek. Most pedig bizony a hiányt osztja el a kormányzat felelőtlenül - sok száz milliárd forintot évente -, úgy, hogy gyakorlatilag nincs felügyelete a parlamentben, amivel szintén egyetértünk, mert ez történik ténylegesen.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu