GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tényleg így érdekes lesz a vita, mert sorozatban reagálunk Mádi képviselő úr hozzászólására. Azt gondolom, nem véletlenül ment ki az ülésteremből, mert tudta, hogy annak, amit mond, amit összehord, nincs meg a mögöttes tartalma. Én csak a következőre kérek egy fejbólintást ellenzéki képviselőtársaimtól: ugye önök is ismerik az adóerő-képességet és az arra vonatkozó számítási rendszert. Amikor Mádi László meghivatkozta a győri polgármester urat, akkor ő el tudta volna mondani, hogy neki ez mit jelent, mennyiben szolidáris más önkormányzatokkal, mert őt ez hátrányosan érinti. És lehetne beszélni arról a hét megyéről; Mádi képviselő úr próbálta is megkeresni, hogy kik vannak a teremben. Igen, létezik a hét megye preferált rendszere a költségvetésben, ez létezett korábban is, és létezik ma is.

Babák képviselő úr tiltakozik. Nos, egy megoldás az, ami ebben a zárszámadásban van. Tudom, hogy sokan és sok területen szerettek volna többet, de azt is szeretném, hogy amikor tiltakozik, megmondaná, honnan vette volna el azt a forrást, amit szeretne az önkormányzatoknak átadni. Mert az ugyanúgy igaz, amiről beszélt Jauernik képviselő úr is, hogy egészen más, ha valaki az arányszámokról beszél, mint ha az abszolút növekményt veszi figyelembe. Igaz az, hogy az önkormányzati szféra egy nagyon jelentős szelet az állami költségvetésben, de van más terület is, ahol kell fejlesztés, ahol kell bér és a fedezetét ennek is meg kell teremteni. Ez volt a mi felelősségünk és ez ma is.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu