KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy új területet szeretnék a ma délutáni vitába bekapcsolni: a honvédelmi tárca költségvetéséről szeretnék pár gondolatot elmondani, és közben megjegyezni önmagunk számára is, hogy egyébként a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára jelen van, aminek örülünk, de hogy a többi érintett tárca képviselője nincs jelen, ezért nem lehetünk felhőtlenül boldogok. Abban reménykedem, hogy mindazt, amit ma itt elmondtunk, talán a szó szerinti jegyzőkönyvből majd elolvassák, mert egyébként falra hányt borsó, amit ezen a mai délutánon csináltunk, ha ez nem így történne. Pedig biztos, hogy mindkét oldalról pró és kontra olyan megfogalmazások és meglátások hangoznak el, amiket nyilván érdemes megszívlelni.

A Honvédelmi Minisztérium 2003. évi költségvetése a végelszámolás tükrében a nagy, reményteljes elképzelések, vágyak időszaka volt, de mára sajnos bebizonyosodott, hogy mindebből csak csalódások maradtak. A reményeket a tárca költségvetésének kiadási előirányzata táplálta, amely a 2002. évi eredeti kiadási előirányzatot közel negyedével haladta meg. Ez a növekmény 65 milliárd forint volt. Egy ilyen nagy növekmény láttán reménykedve vártuk a védelmi felülvizsgálat március végére ígért befejezését. Mindezek után mi lett a várva várt felülvizsgálat márciusi befejezéséből? Jelentős csúszás; július elejére úgy fejezték be, hogy az előre látható tíz év alatt a költségvetés nem képes fedezni a haderő-átalakítás érdekében feltétlenül szükséges fejlesztések költségeit. A hiány közel egyéves teljes kiadási összeg, amit többszöri átdolgozás után egy féléves hiányra faragtak le. A felülvizsgálat nemcsak távlatokban okoz pénzügyi bonyodalmakat, hanem már a tárgyévben is a költségvetés mindhárom területén: a személyi juttatások, a dologi költségek és a fejlesztések terén is.

Először vegyük szemügyre a személyi juttatásokat. Az évi költségvetési kiadások mintegy 40 százalékát teszik ki. Százalékosan jelentősen emelkedtek a korábbi évekhez képest, mert az Orbán-kormány az illetményeket 70 százalékkal emelte. Ez az emelés adott alapot a 61/2000-es országgyűlési határozatban foglaltaknak, amely szerint biztosítani kell az állomány élet- és szolgálati körülményeinek fokozatos és folyamatos javítását. Ugyanakkor 2010-re elő kell készíteni a szerződéses és professzionális haderőre történő áttérést. Az illetményemelés elérte célját, az állomány hangulata javult, a szerződéses katonák jelentkezésének száma ugrásszerűen nőtt.

Ezzel szemben a 2003. évben az illetmények még az infláció mértékével sem növekedtek, aminek következménye, hogy az állomány hangulata romlott, a szakszervezetek minden törekvése ellenére sem sikerült a helyzeten javítani. A szerződéses katonák száma elérte ugyan a rendszeresített létszám 87 százalékát, de később a beáramlás csökkent, a szerződést felbontók száma növekedett.

Az elmúlt napokban mondta a politikai államtitkár úr, hogy a szerződésesek létszáma biztosítja a haderő működését, azaz elégséges. Azért megjegyzem, akkor nem értem, hogy miért kell 2300 fővel nagyobb rendszeresített létszám, ha így is biztosítva van a működés.

A tárca vezetői arról beszélnek, hogy a szerződéses katonák átlagos szolgálati ideje három-öt év legyen. Ez az idő a mi véleményünk szerint is minimálisan biztosítaná a szerződéses haderő professzionalitását. A hivatásos állomány és a szerződéses állomány felkészültségi szintje kiegyenlítődne, így a beosztások többségében mindkét állományt tekintve jól felkészült, beosztását kiválóan vagy legalább jól ellátni képes katonák szolgálnának. De ezt csak jól képzett, polgári végzettséggel jelentkezőkkel lehet megvalósítani. Ha igaz az a vélemény, hogy a hiányzó 2300 főt napok alatt be lehetne öltöztetni, csak nagyon alacsony az előképzettségük, és így nem célszerű, akkor adódik a következtetés: vonzóbbá kell tenni a magasabban kvalifikált fiatalok előtt a sereget.

A működési költségek másik nagy területén, a dologi kiadások területén is okozott problémát a haderő-felülvizsgálat. Mivel az első félévben az elhúzódott felülvizsgálat miatt semmi sem volt biztos, a dologi kiadásokat erősen korlátozták. Ugyanakkor a közbeszerzésekkel kapcsolatban is fejetlenség uralkodott, ami szintén a dologi kiadások ütemezettségét rontotta. Így állt elő az a helyzet, hogy a több mint 100 milliárdos dologi kiadások 30 százalékát az év utolsó hónapjában költötték el. Ez a tárca költségvetésének közel 10 százaléka. Talán az sem véletlen, hogy így csúszott be az An-26-os szállító-repülőgép decemberi beszerzése.

Minden évben elmondjuk, hogy a tárca előre nem látható kiadásait a beruházásokra és a felújításokra, azaz a fejlesztésekre szánt összegekből vonják el. 2003-ban is így történt. Amíg a fejezet korábban tárgyalt két főcsoportjára szánt kiadások 95 százalékban megvalósultak, a felhalmozásokra, felújításokra fordítandó keretnek csak 85 százaléka realizálódott. Egyszerű összehasonlítás alapján a fejlesztési kiadások legalább 10 százaléka elmaradt vagy a következő évre halasztódott. Az iraki szállítókontingens indító költsége, a felszerelésre és a pluszkiképzésre fordítandó pénzek is az állomány szolgálati körülményeinek javítására szánt összegből hiányoznak.

Ezzel együtt hangsúlyozzuk azt is, hogy a hadsereg technikai eszközeinek egyre nagyobb aránya nullára amortizálódott. A szárazföldi csapatok tárgyi eszközeinek fele, a repülő- és légvédelmi erők eszközeinek pedig háromnegyed része leszolgálta már a reá kiszabott időt. Ma már aránytalanul magas az a költségtöbblet, amivel folyamatos üzemeltetésük fenntartható. Hatalmas javítási, karbantartási kiadások adódnak, vagy ha nem fordítanak reájuk pluszpénzeket, akkor egyszerűen nem működnek, tehát használhatatlanok. Kérdés: lehet, hogy az évenként felhasznált többletköltségekből már új eszközt lehetett volna vásárolni?

Hasonló pazarlás folyt a Gripen-presztízsberuházással kapcsolatban, csak épp ellenkező előjellel. Ott olyan képességet erőltetett néhány nyugállományú tábornok, amely a gép jelentős átstrukturálásával járt, ezért igen nagy kiadási többletet okozott. A Gripen-szerződés pluszkiadásaiból jó néhány eszköz korszerűsítése vagy lecserélése megoldható lett volna.

Tisztelt Ház! A miniszteri beszámoló sikerként könyveli el, hogy 2003 februárjától decemberig sikerült kidolgozni a tárca védelmi tervező rendszerének integrált rendszervázlatát. De kérdezem, hány éve dolgoznak a védelmi tervező rendszer tervein, és elképesztő, hogy most sikerként könyvelik el, hogy a vázlat 11 hónap alatt elkészült. Szabad kérdeznem, hogyan állnak a különböző alrendszerek kidolgozásával?

Ugyanez a helyzet egy másik rendszerrel, a logisztikai gazdálkodási információs alrendszerrel kapcsolatban is; még mindig nincs megfelelő működési szoftver, de az alkalmazandó eszközöket már beszerezték, és félő, hogy amikorra meglesz a szoftver, ezek az eszközök elavulnak, és hatalmas összegekért újra meg kell vásárolni ezeket.

A tárca költségvetésének mintegy fele közbeszerzések során valósul meg. A dokumentumok alapján nagyon sok nem teljesen átlátható szerződés született, vagy közbeszerzés alóli mentességet kértek és kaptak a tárca képviselői. A vizsgálatok alapján három ilyen jellegű üzleti konstrukcióból kettővel baj van vagy baj lehet. Elképesztő nagyságú lehet 150 milliárd esetén az így elfolyó vagy esetleg kidobott pénz!

Tisztelt Képviselőtársaim! Amint azt a bevezetőmben mondtam, a reményteljes 2003-as költségvetésből mostanra a csalódások és a meg nem valósított tervek maradtak. És ami a legfélelmetesebb, a haderőreform ürügyén folytatódik a magyar hadsereg leépülése, védelmi képességének, hadrafoghatóságának ellehetetlenülése. Mindezek alapján javaslom a törvényjavaslat elutasítását.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

(18.20)

Forrás: parlament.hu