DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormányprogram rendészettel kapcsolatos gondolataihoz szeretnék néhány megjegyzést fűzni.

A legfontosabbal kezdeném, és gondolom, ez nem jelent meglepetést: a szocialista frakció támogatja a kormányprogramban megfogalmazott, a közrenddel, közbiztonsággal és a bűnüldözéssel kapcsolatos törekvéseket. Min alapszik ez a támogatás? A támogatásunk azon alapszik, hogy a Szocialista Párt azt vallja, hogy a társadalom bajai nem gyógyíthatók lakatokkal és zárakkal. Elvetjük a nyomor bebörtönzésének filozófiáját. Elutasítjuk azokat a véleményeket is, amelyek azt próbálják elhitetni, hogy a nagyobb biztonság pusztán a kormányok elhatározásán vagy a rendészeti szerveken múlik.

Hisszük továbbá, hogy a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni, sokszor sziszifuszinak látszó küzdelem közepette sem engedhetünk a jog uralmának elvéből és gyakorlatából. Kellő eréllyel, de a jogállam szabályai szerint kell fellépnünk a jogsértőkkel szemben. Azaz, összességében, hiszünk abban, hogy megteremthető a szabadság biztonsága és rendje.

Ami a kriminálpolitika gyakorlatibb oldalait illeti, úgy látjuk, hogy túljutottunk a bűnözés robbanásszerű növekedéséből fakadó társadalmi sokkon. Az adatok azt jelzik, hogy a bűnözés mértéke stagnál, sőt némileg csökken, és erősödött a lakosság szubjektív biztonságérzete. Ebben benne van természetesen a rendőrség, a bűnüldöző szervek, az egész rendvédelem eredményes tevékenysége is, amiért köszönet illeti e szervek személyi állományát.

Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt években a rendvédelmi szervek mindegyikében, részben az uniós csatlakozásból fakadó feladatváltozás, részben a munka nagyobb hatékonyságának követelménye miatt, jelentős szervezeti és diszlokációs változások történtek. Mindez nem ment, nem mehetett végbe veszteség, áldozatok nélkül. Ezért a közvetlen jövőre nézve a fő feladat, hogy ezeket a változásokat bejárassuk, kihasználjuk előnyeit, eltakarítsuk hordalékait, stabilizáljuk a szervezeteket, az állomány számára pedig a szerzett jogok megtartása mellett kiszámítható életpályát teremtsünk.

A végbement változások, az uniós követelmények, az új veszélyforrások, köztük az illegális migráció szükségessé teszik, hogy a rendvédelmet egységes rendszerként fogjuk fel, és így is működtessük. Ezért üdvözöljük a kormányprogramnak azt a célkitűzését, hogy a rendőrség, határőrség, a vám- és pénzügyőrség, a katasztrófavédelem, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok összehangolt működését és fejlesztését tűzi célul. Ennek megvalósulása esetén valóban megsokszorozható a rendészeti szervek cselekvőképessége, és nemcsak a látható rendőrségről, de látható, mozgékony és cselekvő rendvédelemről beszélhetünk.

Tisztelt Országgyűlés! A következőkben néhány aktuális teendőt, illetőleg már napirenden lévő ügy gyorsabb végrehajtását szeretnénk a kormány figyelmébe ajánlani.

Az Országgyűlés tavaly elfogadta a bűnmegelőzés nemzeti stratégiáját, a kormány meghatározta a végrehajtás teendőit. Sajnálatos, hogy ezek a dokumentumok nem kaptak jelentőségükkel arányos társadalmi figyelmet. Ezen változtatni kell. Meg kell teremteni a rendőrségen belül továbbá a ténylegesen egységes gazdaságvédelem szervezetét. Ebben történtek már fontos lépések, de hiányzik a jogi alapja e folyamat befejezésének.

Szükséges továbbá a vállalkozási formában végzett személy- és vagyonvédelemre vonatkozó szabályozás felülvizsgálata is. Ebben az iparágban, tisztelt Országgyűlés, több mint 100 ezer ember dolgozik napjainkban. Érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy milyen munkamegosztás és költségviselés alakítható ki a vagyon védelme terén az állam és a tulajdonos között. Végezetül szükségesnek tartjuk, tisztelt Országgyűlés, hogy a büntetőeljárási törvény érvényesülésének eddigi tapasztalatait megvizsgáljuk, és a szükséges változtatásokat hajtsuk végre. Ennek kapcsán nem hallgathatom el, hogy indokoltnak látszik az ügyészség tevékenységére vonatkozó jogi szabályozás felülvizsgálata is.

Tudom, hogy ez a megjegyzés sokakban valami aktuálpolitikai ügyként jelenik meg, pedig nem erről van szó. Az az őrület, ami az ügyészség körül kialakult, senkinek sem jó, biztos vagyok benne, hogy a tisztességes ügyészek maguk is tiltakoznak ez ellen. Itt nem erről van szó. Arról van szó, tisztelt Országgyűlés, hogy ma az ügyészség az egyetlen szervezete a demokratikus államszervezetnek, ahol sem a szervezeten belül, sem kívül nem épült ki azoknak a fékeknek és ellensúlyoknak az a rendszere, amelynek egyébként minden állami szerv tevékenységét jellemeznie kell egy demokratikus jogállamban. Ebből a szempontból kell megvizsgálni az ügyészségre vonatkozó jogi szabályozást, és a szükséges változtatásokat végre kell hajtani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu