ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által is említett törvényi rendelkezés világos felhatalmazást ad a kormánynak a rendelet megalkotására, ezért álláspontom szerint az ön jogi hivatkozása nem állja meg a helyét, de ezt majd az Alkotmánybíróság ezek szerint eldönti. Én ma ezt inkább politikai akciónak látom, mint valamifajta jogi igazságkeresésnek.

Ami azonban ennél fontosabb, hogy a bolognai rendszer és az ennek megfelelő képzési szerkezet 2006-tól válik majd általánossá, mégpedig felmenő rendszerben. Szeretném tehát megnyugtatni a hallgatókat, hogy akik elkezdték egy másik rendszerben a tanulmányaikat, azok ezt természetesen ebben a rendszerben fogják befejezni, és azok a hallgatók fognak már az új rendszerben képzettséget szerezni, akik így is iratkoznak be az egyetemekre, de a felvételi tájékoztatóban ezeket a feltételeket megismerhetik.

Így kérdését köszönöm, mert egy fontos kérdésre irányította rá a parlament figyelmét, és remélem, hogy legalább a dolog tartalmi részét illetően meg tudtam nyugtatni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu