DR. VADAI ÁGNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt hozzáfognék a felszólalásomhoz, elnök úr, szeretném jelezni, hogy nagyon hideg van a teremben, úgyhogy ha lehetne ezen változtatni, lehet, hogy többen ülnénk, és hosszasabban vitáznánk több törvényjavaslatról is.
Ha állandóan halogatjuk a döntést és a cselekvést - Cervantest átfogalmazva - olyan utakat járunk újra és újra, amelyek sehol sincs városba vezetnek. Eme okos gondolat sajnos nem nekem, hanem Harry Lorayne-nek jutott az eszébe, ugyanakkor pontosan jellemzi azt a helyzetet, amelyben ma a magyar parlament van. Nincs tovább, tisztelt képviselőtársaim, elérkeztünk a hídhoz.
Aki hisz abban, hogy az európai Magyar Köztársaságban minden férfi szabadon dönthet arról - természetesen az alkotmányt és a jogszabályokat betartva -, hogy 18. életévét betöltve tanulni, dolgozni vagy katonáskodni akar, az átkel velünk ezen a hídon, és támogatja a tisztelt Ház előtt fekvő alkotmány- és honvédelmitörvény-módosítást. Ebben az ügyben egyszer már felolvastam egy statisztikát, ám most még egyszer elmondom. Egy felmérés szerint a 18. életévét betöltött, sorköteles magyar férfiak közül minden ötödik szenved gyengeelméjűségben, ideggyengeségben vagy van kóros személyisége. Nem arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy beteg lenne a magyar férfitársadalom. Arról van szó, hogy ilyen és ehhez hasonló kifogásokat keresnek a magyar férfiak annak érdekében, hogy elkerüljék a sorkatonaságot.
Most, tisztelt Ház, elérkezett az idő, hogy megszűnjön egy több mint százéves intézmény, a sorkatonai szolgálat. Sokak számára több év elteltével talán már szép emlék az angyalbőr, a kaszárnya, ahol sok barátság született. Az idő sok mindent megszépít. Ám az idő múlásával a világ is változik. Ma életünk sokkal gyorsabb, és aki kimarad a munkaerőpiacról, az bizony sokszor lemarad, vagy legalábbis nehéz helyzetbe kerül. Megszerzett tudásunk gyorsabban inflálódik ma, mint húsz évvel ezelőtt. Éppen ezért nem tehetjük meg mi, törvényhozók azt, hogy fiatalok százezreit vonjuk ki hat hónapra a munkaerőpiacról a múltért és az évtizedekkel később megszépülő emlékekért.
Tisztelt Képviselőtársaim! Döntenünk kell arról, hogy eltöröljük-e a sorkatonai szolgálatot. Én azt mondom, hogy igen, és mivel ma Simicskó képviselő úr kétszázszor elmondta ez idáig, és a mai felszólalásában hússzor, azt gondolom, talán ebben a kérdésben egyetértés van közöttünk. Az én igenem mellett azonban ott van az is, hogy alkotmánymódosítással kell ezt megtenni. Önök, ellenzéki képviselőtársaim, persze rögtön megkérdezik, hogy vajon miért. Azért, mert úgy gondolom, hogy egy nagy horderejű társadalmi kérdéséről döntünk ma, amely azonban nem tűr ideiglenes megoldásokat. Az ügyet véglegesen kell rendezni békeidőre azért, hogy tervezhető legyen valamennyi, 18. életévét betöltött férfi élete, és ne azon gondolkodjanak, hogy milyen kifogással álljanak elő a sorkötelezettség elkerülése végett.
Azért is kell végleges megoldás, hogy az, aki viszont az önkéntes, hivatásos és professzionális hadsereg kereteiben akarja a haza érdekeit szolgálni, megbecsült hivatásként, munkaszerűen, megfelelő körülmények között tehesse azt. Az alkotmány 70/H. §-ának módosítása és az ehhez kapcsolódó honvédelmitörvény-módosítások sok fiatal számára hoznak megnyugtató megoldást, míg sokak számára lehetőséget jelentenek.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nincs olyan, hogy hiszünk a sorkatonai kötelezettség eltörlésében, de nem hiszünk a megfelelő törvényi módosításokban, és csak politikai érdekeinket vesszük figyelembe. A Magyar Országgyűlés nem hagyhatja figyelmen kívül azt, hogy a társadalom szinte egésze támogatja a sorkatonai szolgálat eltörlését. Éppen ezért, tisztelt képviselőtársaim, még egy gondolat, amely megfontolandó lehet a mai vitában mindannyiunk számára. Ben Sweetland mondta: a legjobb módszer, a legnagyszerűbb gondolat sem ér semmit, ha nem ültetjük át a gyakorlatba. Tegyük hát ezt meg közösen a két törvényjavaslat támogatásával.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(20.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés