DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Salamon László felvetéseivel vitatkoznék. Ő azt állította, hogy hallatlanul nehéz a kétharmados többséget valamilyen döntéshez megszerezni ebben a parlamentben, és teljesen igaza van, mert 2002 óta a Fidesz lényegében számtalan esetben megakadályozta azt, hogy ilyen minősített többséggel a parlament döntsön, vagy legalábbis gyorsan döntsön.

Emlékezzünk arra vissza, hogy mi történt 2003 késő telén, amikor Magyarország kapott egy felkérést, hogy nyújtson megfelelő támogatást Törökországnak egy állítólagos iraki fenyegetés miatt. Akkor nem született meg időben a döntés, és ez - most ne vizsgáljuk, hogy mennyire volt a fenyegetés valós - nem tett jót Magyarország nemzetközi megítélésének. Ugyanakkor Salamon képviselőtársamat emlékeztetném arra, hogy 1999 márciusában viszont a Magyar Szocialista Párt is és a Szabad Demokraták Szövetsége is támogatta azt, hogy a magyar kormány meg tudja tenni a megfelelő lépéseket a koszovói válság idején, noha azoknak a képviselőknek, akik a déli megyékben éltek, nagyon erős fenntartásaik voltak, és azt is láttuk, hogy a délvidéki magyarság helyzetét egy ilyen NATO-akció komolyan veszélyeztetheti.

Ennek ellenére a döntés megszületett, a Magyar Szocialista Párt is és a Szabad Demokraták Szövetsége is vállalta azt, hogy meghoz egy olyan döntést, segíti a kormányzat tevékenységét, amikor pedig komoly biztonsági kockázatok merültek fel. Úgyhogy ha azt nézzük, hogy melyik politikai erő az, amelyik akadályozza a konszenzust, és melyik az, amelyik nem, akkor határozottan állíthatom, hogy nem a mostani kormányoldal az, amely felelőtlenül járt el éles politikai szituációkban.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu