ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt mintegy két hónapban több állampolgári megkeresés érkezett hozzám, amelyek az adóhatóság munkájával kapcsolatban emeltek kifogást. Ezek kapcsán írásbeli kérdéseket intéztem a pénzügyminiszter úrhoz, a kapott válaszok bizonyos szempontból tisztázták a helyzetet, mégsem voltak teljes mértékben elfogadhatóak.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú mellékletének 8/3. pontja értelmében - idézem -: A munkáltató, a bér kifizetője a közoktatásról szóló törvényben meghatározott gyermek, tanuló számára a - rá tekintettel a családok támogatásáról szóló törvény szerint családi pótlékra jogosult - szülő vagy a vele közös háztartásban élő házastárs útján a tanév első napját megelőző hatvan és az azt követő harminc napon belül tankönyv, taneszköz, ruházat - ideértve a munkáltató, illetve a bér kifizetője nevére szóló számla ellenértékének az említett időszakban történő megtérítését is - vagy kizárólag az említett javak vásárlására jogosító utalvány formájában évi 15 ezer forint értéket meg nem haladóan juttathat a tanévkezdéssel járó terhek enyhítése érdekében természetbeni juttatást, vagyis adómentes iskolakezdési támogatást dolgozóinak.
A 2003/32. számú APEH-iránymutatás szerint ugyanazon gyermek után mindkét szülő igénybe veheti a 10-10 ezer forintos iskolakezdési támogatást, feltéve, hogy munkáltatójuk nem azonos.
A 2003/110-es adózási kérdés az előzőt kiegészítve még egyértelműbben fogalmaz, idézem: A maximum összeget a szülő és a munkáltató viszonylatában kell értelmezni, azaz elképzelhető az is, hogy a munkáltató ugyanazon gyermek számára akár mindkét szülő útján juttathat az adott úton évi 10 ezer forint értéket meg nem haladóan.ö A szülő útján történő juttatás azt is jelentheti, hogy az adott szülő, akinek a szempontjából vizsgálni kell a juttatás lehetőségét.
Ez azonban ma már tárgytalanná vált, és a 2003/132. számú szakmai vélemény az irányadó, amelyben a következőket olvashatjuk: A juttatás akkor adómentes, ha annak a szülő vagy házastársa útján nyújtott összege nem haladja meg gyermekenként az évi 10 ezer forintot. Az összeg a személyi jövedelemadóról szóló törvény 2004. január 1-jétől hatályos módosítása szerint 15 ezer forintra változott. A juttatásban azonban a gyermek, tanuló mindkét szülő vagy vele közös háztartásban élő házastársa útján részesülhet, akkor is, ha az érintett magánszemélyek azonos munkáltatónál dolgoznak.ö
A kétféle megfogalmazás közötti különbség eltérő értelmezésekre adott lehetőséget. Jó példa erre az Önadózó című újság 2004/7. számában olvasható Rövidenö című cikk, amely azt állítja, hogy a juttatás nagysága nem haladhatja meg a 15 ezer forintot, és csak arra lát lehetőséget, hogy amennyiben az egyik szülő munkáltatója iskolakezdési támogatás címén 15 ezer forintnál kisebb összegű támogatást nyújt, azt a másik házastárs munkáltatója a fennmaradó összegig adómentes támogatással kiegészítse.
A 8. számban aztán megjelent a helyreigazítás, a történet azonban rávilágít, még a kérdésben jártas profi adótanácsadó szakembereknek is fel van adva a lecke, amikor az APEH által kiadott szövegeket kell értelmezniük. Milyen nehéz lehet akkor a dolga egy kisvállalkozás könyvelését bonyolító tulajdonosnak vagy alkalmazottjának, ha könyvelő nélkül akarják megoldani problémájukat!
A miniszteri válaszból természetesen egyértelművé vált, mindkét szülő megkaphatja a támogatást, az azonban nem megnyugtató, hogy arra a kérdésemre, miért kerülnek ilyen kétértelmű megfogalmazások az adóhatóság által jegyzett szakmai szövegekbe, a miniszter úr azt válaszolta: ezek nem kétértelmű megfogalmazások, hanem a folyamatot tükröző vélemények. Magam is úgy vélem, hogy egy-egy új törvény az alkalmazás során felvethet bizonyos problémákat, amelyek a bonyolultabb részek értelmezését kívánják meg. Itt azonban ennek éppen a fordítottja, vagyis az történt, hogy a világos szavakat homályosakra cserélték fel. Ez nem javítja az adóhatóság renoméját, sem az állampolgárok adózási morálját.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Remélem, hogy érkezik válasz.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés