KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Unió alkotmányos szerződése egy sajátos helyzetben létrejövő dokumentum. Ennek az alkotmánynak ugyanis a konkrét folyamatok ismeretében egy általános irány meghatározása a dolga, valamint biztosítania kell az Unió további fejlődését, a lendületét. A nélkülözhetetlen változtatásokra nyitottnak kell lennie, egyben tartalmaznia kell azokat az alapeszméket is, amelyektől nem térhetünk el identitásunk, azaz múltunk és teremtő képességeink, azaz jövőnk kockáztatása nélkül.

Európa jól ismeri önmagát, legalábbis azt az Európát, amely az elmúlt fél évszázadát azzal töltötte, hogy átlépje saját árnyékát, értékeit pedig visszaszerezze azoktól, akik követni nem, csak minduntalan átértékelni akarták azokat. Európa jól ismeri önmagát, amiként egy kultúra ismerheti múltját. De vajon ismeri-e azt a világot is, amelyben most újra kell fogalmazni a jelenét és közeljövőjét, azaz tetteinek maradandóságát? Az e kérdésre adandó igenlő válasz előfeltétele annak, hogy ne csak alkotói, de fenntartói is legyünk ennek az alkotmánynak, ne csak kereteiről szavazzunk, amikor eljön a szavazás napja, hanem annak a tartalomnak az ismeretében tegyük ezt, amellyel kitölteni e kereteket már későbbi generációk dolga lesz majd.

Ez is arra a közel sem közhelyszerű tényre emlékeztet minket, hogy általában egyetlen alkotmány sem tekinthető puszta politikai dokumentumnak. Nem egyszerűen az együttélés szabályainak gyűjteménye az, hanem hitvallásunké is. Erre az uniós dokumentumra különösen igaz az efféle elvárás, az, hogy a “szerződésö szó már címében is szerepel, még inkább kifejezi, hogy egyfajta szövetségről is szól ez a szöveg, mely sokaknak okkal juttathatja eszébe kultúrák alapeszméjét, a szövetséget az ész és az érzelem, a hit és a meggyőződés, a felelősség és az elkötelezettség között.

Ez év június közepétől, attól az időponttól tehát, amikor a kormányközi konferencia rábólintott erre a szövegre, október végéig, azon időpontig, amikor is a tervek szerint az Unió 25 tagállamának vezetői Rómában aláírják majd a dokumentumot, öt fontos hónap telik el életünkből. Ez az időszak alkalmat adhatott arra, hogy ki-ki a maga módján végiggondolja a lehetséges következményeket. Komoly következményekről van szó, azaz komolyságunk következményeiről.

Sokan úgy gondolják, tisztelt képviselőtársaim, az Unió ismét megszüntet majd valamit abból az önállóságból, amit 1989-ben társadalmilag, 1990-ben, az első szabad választásokat követően pedig politikailag megszereztünk. Úgy vélem, és számomra az elmúlt öt hónap azt a tanulságot szülte, hogy komoly kételyek nem az Unión belüli szabadság fokát illetően merülhetnek fel, hanem teljesítőképességünkkel, esetleg politikai elitünk képességeivel kapcsolatban; vagyis hogy tudunk-e európai módon élni a szabadsággal, vagy csak visszaélni leszünk képesek azzal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy a verseny e téren is az érintett államok, nemzeti politikai elitek között. Nemcsak a GDP-k növelése, az államháztartási deficitek lefaragása, az életnívó tényleges emelése, a jogharmonizáció terén mutatkozik tehát verseny. A világban sokan az Európai Uniót a regionális újjászerveződés egyik eseti példájaként tárgyalják. Különösen azok, akik kívülről szemlélnek minket, és akik saját viszonyaikra illő tanulságokat kívánnak levonni az itteni fejleményekből. Számunkra azonban fontos egyedisége van az Uniónak, elvégre az európai egyesülés hiánya nemcsak korábbi történelmi kudarcokra utal vissza, de olyan visszatérő törekvésekre és vágyakra is, amelyekhez hasonlót a világ egyetlen más régiója sem próbált eddig célként maga elé tűzni.

(10.40)

Úgy vélem, az Unió megszilárduló intézményi voltának legfőbb sajátja a föderalizmus kell legyen, illetve a föderális intézmények reformja, amely iránt mindannyian elkötelezettek vagyunk, még ha ma nem is láthatjuk megvalósulásának igazi garanciáit. Az egyenlő elbánás elvét, amelyet az Unióban egyesülő nemzetek megkapnak ettől az alkotmánytól, jelentős mértékben tágíthatja, konkretizálhatja a föderalizmus.

Sőt, az alapelvek közé nem sorolt egyenlőség irányába tolhatja el majd a politikai erőviszonyokat, ami megnövelheti az olyan közepes nagyságú államok mozgásterét is, mint amilyen Magyarország. A föderalizmus révén mindenki azzal válik nélkülözhetetlen tagjává ennek a kontinensnyi országnak, amiben a legjobb, a legegyedibb. Sőt, mindenkinek elemi érdeke ekként részt venni az uniós együttesben, elvégre az egyediség ezen az úton válhat nemcsak védhető előnnyé, de vállalható értékké is. A tagországok polgárai pedig másra át nem váltható értékeiket is csak ezen az úton őrizhetik, illetve védhetik meg. Mindez az alkotmányos szerződés későbbi kiteljesítésének egyik legfontosabb dimenziója, amire mindenképpen törekednünk kell. Mi tehát egy föderális Európát akarunk, mely egységes egész a világpolitikában, geopolitikai tényező, ám apró részleteiben mégis képes visszatükrözni nemzeteinek eltérő világlátását.

Fontos néhány szóban érinteni, tisztelt képviselőtársaim, az alapszöveg legitimációs forrásait is. Európának most először sikerült meghaladnia azt a szemléletmódot, mely a közösségi fejlődés korábbi formáira támaszkodva igyekezett megfelelő társadalmi hátteret találni egy, a modernitás lendületét magával hozó vadonatúj kihívásnak. Az alkotmányos szerződés - és ez tagadhatatlanul a megszövegezést vezető Valéry Giscard d'Estaing liberális elkötelezettségének köszönhető - már nem a magukra hagyott tagállamok és nemzeti bajaikkal megvert népeik kezébe tette le a legitimációs szentesítést, hanem a polgárok és a tagállamok uniójának kezébe. A polgár és az Unió, a dolgát és érdekeit az államnál jobban értő, önmagáról gondoskodó modern egyén, valamint az érdekeket kiegyenlítő, az erőforrásokat koncentráló szövetség a végső hivatkozási alap a szerződés alanya és bizonyos értelemben tárgya.

Tisztelt Képviselőtársaim! Létezik egy másik, nem annyira jogi legitimáció is. Ezt talán kulturális, történeti legitimációnak nevezhetnénk. A nevesített, sokrétű hivatkozás az alapvető emberi értékekre a szöveg számára kiemelt erőt ad. Ezek az értékek, vagyis az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok tiszteletben tartása, a pluralizmus, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a hátrányos megkülönböztetés tilalma, mindezek tulajdonképpen magukban ötvözik a nyugati civilizáció történelmi teljesítményeinek legjavát. A rájuk való hivatkozás a történeti közösségek és a konkrét egyén, a nyílt társadalom és az egyenlőségeszme teljes érvrendszerét felidézi, így az alkotmányos szerződés elfogadása egy olyan társadalom részéről, mint a magyar, melynek csak nemrég elégülhettek ki régi demokratikus álmai, több mint természetes, mi több, szükségszerű. Magyarország számára ugyanis, miként Európa számára is, ez az egyetlen garancia arra, hogy civilizációnk a felvilágosodás, a plurális demokrácia, a nyitott társadalom, a jogállam, az emberi jogok tisztelete fennmaradjon a jövőben. Múltunk európai gyökerei, a jelenkori demokrácia hatékonysága az egyedüli közös biztosítékok arra, hogy az eszmék és kultúrák versenyében a Nyugat ne csak megőrizze előnyét, de ezeket az előnyöket az emberiség minél több tagjával meg is oszthassa.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy itt megemlítsem azt a teljesítményt, amit a magyar tárgyalódelegáció ért el sokak ellenkezésével szemben. Az alkotmányos szerződés szövegébe bekerült a hivatkozás a kisebbségi jogokra. Nem egyszerűen egy emberi jogról van e téren szó, hanem társadalmi és emberi igazságérzetünk egyik fontos elvárásáról, egy törlesztendő tartozásról, mellyel a kontinens nekünk és szinte csak nekünk maradt adósa.

De ne gondoljuk, hogy csak rólunk van szó! Azzal, hogy a kisebbségi jogokat európai védnökség alá helyeztük, a határon túli magyarokkal együtt sikerült mások számára is garantálni az egyéni és kollektív szabadság esélyét. Mindazonáltal azt is tudni kell, jó ideig még egyedül leszünk, akikre annak terhe és felelőssége hárul, hogy tényeges tartalommal töltsék meg a kisebbségi jogok érvényére most kimondott alkotmányos igent. Azzal, hogy a szöveg bekerült jogi szótárunk alkotmányos alfejezetébe, még csak az akadály hárult el, a miként, a hogyan még várat magára; ezt nemcsak kitalálnunk kell, de érvényt is kell szereznünk neki.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ami a keresztény gyökerekre való hivatkozás körüli vitát illeti, mi ezt kifejezetten politikai kérdésnek tekintjük, miként véleményünk szerint azok is, akik ezzel a feltevéssel a politikába próbálták közvetlenül beleártani a szó mindkét értelmében az érintett egyházakat és híveiket, pontosabban azokat, akik jóhiszeműen csak egy kulturális hivatkozást láttak mindebben, és szerették volna az alkotmányos szerződésben is viszontlátni e célzást kultúrájukra. Mi a magunk részéről ezzel elviekben nem értettünk egyet, és egyetértettünk például azzal a francia állásponttal, mely kimondta: az állam és egyház szétválasztása társadalmainkban megtörtént, a közösségi elvek között tehát nincs helye olyasminek, ami egyéni hit, személyes meggyőződés kérdése. Messzemenően egyetértünk tehát azzal, hogy e hivatkozás kimaradt az alkotmány szövegéből, nem tagadva ugyanakkor az érintett kulturális örökség fontosságát, amelynek megvallását kiemelt emberi jognak tekintjük, és mindenkor, tehát ezután is, síkra szállunk védelmében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen nem lehet azt mondani, hogy minden tekintetben elégedettek lehetünk az alkotmánnyal, hiszen a kompromisszumok természete az, hogy belőlük esetenként felemás megoldások születnek. Nem látjuk például a föderális intézmények reformjának biztos jövőjét. Ez a szöveg jóllehet lezárja a máig tartó fejlődési szakaszt; de vajon megfelelő lesz-e azon összetett folyamatokat mederben tartani, melyek az uniós együttműködés jövőjét meghatározzák, és amelyek hozzásegítik a tagállamokat ahhoz, hogy egyenként megleljék helyüket a szövetségesi rendszerben?

Nem mondhatjuk tehát, hogy azok a viszonyok, amelyek között az Unióhoz csatlakoztunk, és melyeknek egyfajta törvényi szabályozottságát igyekszik most adni az alkotmányos szerződés, a lehetséges világok legjobbika, de jobb valamennyi lehetőségnél, melyeket Magyarország eddig a világtól vagy egyszerűen csak a jó szerencsétől kaphatott. Éppen ezért élnünk kell vele.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu