DR. GÖNCZ KINGA gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a képviselő asszony kérdését. Valóban így van, hogy a lakhatási probléma megoldatlansága az, amit most már 15 éve hurcolunk magunkkal, és tudjuk, hogy nagyon sokan vannak, akik hosszú ideje fedél nélkül élnek. Azt is tudjuk, hogy körülbelül 500 ezer embernek van hat hónapon túli tartozása.

A komplexitás miatt nagyon sok szálon kell elindulni ahhoz, hogy ebben igazi változást tudjunk elérni. A képviselő asszony is tud egypár olyan intézkedésről, amelyek elindultak az elmúlt évben. Az egyik ilyen, ami lényeges, hogy a lakásfenntartási támogatás ebben az évben, januárban vált normatívvá, tehát a központi költségvetés a 90 százalékát visszatéríti az önkormányzatoknak. Ez azért fontos, hogy a szegény önkormányzat területén élő szegény emberek ne essenek el a lakásfenntartási támogatástól. Ennek az összege is két és félszeresére emelkedett. Ez a minimális összeg, ennél többet kaphatnak a családok, és ez az elismert lakásnagysághoz szabott összeg. Körülbelül száz településen működik már az adósságkezelési szolgáltatás.

Valóban nagyon kevés történt eddig részben a megelőzés területén, részben a hajléktalanságból való kivezető utak megteremtése területén. A következő évi programok között viszont nagyon nyomatékosan szerepelnek ezek a lépések. Egyrészt a külső férőhelyek megteremtése a hajléktalanellátó intézmények felügyelete alatt, gondozásában, ahova azokat tudják továbbküldeni, akik bennragadtak az ellátó intézményben. Az albérleti, illetve a lakásbérleti támogatás tervezetten szintén ezt segíti. Az adókedvezmény - most már az Országgyűlés előtt van az adókra vonatkozó törvény módosítása - szintén ezt célozza ezen a területen, hogy több lakást lehessen bevonni, és azt szociális lakásként lehessen használni. És a lakáshoz jutás önrészének csökkentése szintén ezt a célt szolgálja a következő évben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu