DR. GÖNCZ KINGA gyermek-, ifjúsági és sportminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök úr megkért, hogy mondjam el, szívesen itt lett volna, hogy válaszoljon erre az interpellációra, Schüssel úrral való találkozójára kellett elindulni, emiatt nem teheti, hogy itt legyen, és személyesen válaszoljon. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból. - Kuncze Gábor: Szijjártót elcserélte Schüsselre?)
Képviselő úr sok dolgot említett, sok dolgot tett szóvá az interpellációjában. A költségvetést természetesen azóta benyújtotta a köztársaság kormánya, azt hiszem, erre már nem érdemes hosszabban válaszolni.
A Sportminisztérium megszüntetésével kapcsolatban hadd mondjam el, szó sincs róla, hogy megszűnne a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium bázisán jön létre az az új minisztérium, ami a kormány egyik legfontosabb feladatának megfelelő feladatokat fogja ellátni, illetve képviselni, ez lesz a Szociális, Ifjúsági, Családvédelmi és Esélyegyenlőségi Minisztérium.
A megváltozott kormányzati struktúrában a sport felügyelete pedig át fog kerülni a Miniszterelnöki Hivatalba. Miniszterelnök úr többször elmondta nyilatkozataiban is és itt az Országgyűlésben is, hogy ő maga szeretné személyesen, a saját maga közelében tudni ezt a területet, pontosan a fontossága miatt, és azt hiszem, ez egyértelmű válasz arra is, hogy itt arról van szó, hogy ennek a területnek a fontossága felértékelődik, miniszterelnök úr közvetlen irányítása, felügyelete alá fog tartozni. Ez egyértelműen azt is jelenti, hogy a korábbinál is erősebb lobbistája lesz a sportnak a magyar kormányban, a köztársaság kormányában, mint korábban volt.
Szeretném még azt is elmondani ezzel a témával kapcsolatban, hogy a napokban került sor az athéni nyári olimpiai játékokon részt vevő, érmet nyert sportolók kitüntetésére. A sportolók jutalmának megemeléséről döntött miniszterelnök úr, illetve a kormány, ami ugyanazt jelenti, ugyanazt mutatja, hogy itt a sport fontossága inkább megerősödőben van, mint hogy arról lenne szó, amit képviselő úr említett. Megemlíteném még azt is, hogy együtt került sor a kitüntetésekre a paralimpikonokkal együtt, közös eseményen.
Említett még néhány dolgot képviselő úr, ha még van egypár másodpercem, akkor válaszolnék rá. Megemlítette a diákotthoni férőhelyek fejlesztését. Azt hiszem, az oktatási miniszter többször beszélt erről, hogy 18 intézménynél kerül sor magántőke bevonásával ezekre a fejlesztésekre. Itt már részben elindultak a közbeszerzési eljárások, részben már a kivitelezési szakaszba lépett több esetben. Ugyanígy az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban szeretném megemlíteni, hogy 2001-ben 280 millió forint volt erre, 2002-ben 393 millió forint, 2004-ben ennek közel a duplája, tehát nagyon nehéz azt mondani, hogy csökkenne ennek a támogatása.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés