DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, az a legfontosabb és alapkérdés, hogy a leghátrányosabb helyzetű gyermekek nyaraltatása érdekében ez a kormány, illetve az előző kormány megtett-e mindent. Segítette-e azt a lehetőséget, hogy ők nyaralhassanak változatlan formában? 2002 nyarán 2500, 2002 telén ötezer gyerek számára biztosítottak egyhetes üdülést, és 2003 nyarán tízezer gyermek vehetett részt ilyen üdülésben. Ennek a fedezete 250 millió forint volt.

Üdülési célú támogatás fejezeti kezelésű támogatásban 2002-ben 394 millió forint volt, 2003-ban pedig 400 millió forintot fordított erre a kormány. Ezen összeg üdülési csekk, részben csoportos üdülés támogatására került felhasználásra, körülbelül 30 ezer szociálisan rászorult személynek tudtunk támogatást nyújtani. Nyilvánvaló dolog, hogy a kormányprogramban még ennél többet is meg kell tennünk annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetűek, legyenek gyerekek vagy felnőttek, részt vehessenek a támogatásban. A költségvetés mintegy 8 milliárd forintot hagyott jóvá a jövedelemtulajdonosoknál az önrészek biztosítására.

Kérem képviselő urat, hogy fogadja el válaszomat. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu