JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Na persze, ha viccelni akarnék, most megkérdezhetném Kosztolányi urat, hogy és mégis hogy vagyok, és esetleg nem sikerült-e más véleményre is jutnom. Úgy gondolom, az a vélemény, amit tőlem felolvasott, és köszönöm, hogy klasszikusként idézett a magyar parlamentben, azért ez egy szint, és nem is mindenkivel fordul ez persze elő. Remélem, hogy ezt sokszor és szívesen megteszi majd.
Ez a vélemény abszolút vállalható, és ez a vélemény különben egybeesik a frakciók nagy többségének a véleményével, és ebben a vitában itt - talán Kosztolányi úr hozzászólását kivéve - korrekt, higgadt véleménynyilvánítás zajlott, aminek az a lényege, amit ön tőlem idézve felolvasott, hogy bizony, sok esetben a közvélemény úgy értékelte, hogy az eredményes munkáért járó arányos jutalom és a tisztesség valahol megköveteli, hogy beavatkozzunk ebbe. Ezt a bizottsági elnök úr elég pallérozottan előadta, és a hozzászólók is, úgy gondolom, mind alaposan körbejárták ezt a kérdést.
Ezt az alkalmat szeretném megragadni arra, hogy az az egyedüli kivétel Kosztolányi úr volt, aki nem átallotta ezt az alkalmat felhasználni arra, hogy egy kicsit sértegesse a belügyminiszter asszonyt. A kormányprogram nem esik nekem olyan rosszul, hiszen ez dolga, de úgy gondolom, hogy a belügyminiszter asszonyt azért érdemes szóba hozni, hiszen a Magyar Köztársaság belügyminisztere, Kosztolányi úr, több tiszteletet érdemel, egy okos, csinos nő, még ha nem belügyminiszter, akkor is több tiszteletet érdemel. Szeretném felhívni az ön figyelmét arra, ne hagyja, hogy az indulat a köztársaság eszméjétől és a lovagiasság szabályaitól eltérítse önt, mert ez nem jó tanácsadó.
Tisztelettel bejelenteném az összes többieknek is, hogy a kormány támogatja a bizottság javaslatát, és úgy hiszem, hogy ez a közös bölcsesség eredményre vezet és megfelel majd az emberek elvárásának.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés