KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Arra szeretném felhívni Dobó képviselőtársam figyelmét, hogy nem olyan régen egy kormányprogramot tárgyaltunk. Abban 1500 laktanyai férőhely korszerűsítéséről volt szó. Tehát alapvetően téved. Ajánlom, hogy sűrűbben forgassa a Gyurcsány-kormány programját. Valószínűleg még sok mindent talál benne.
A másik az - a honvédelmi bizottság ülésén is elhangzott, ha kívánja, a közeli napokban ezt átismételnénk -, hogy hatszázalékos bérfejlesztés volt idén a Magyar Honvédségnél, annak megfelelően, ahogy ezt az év eleji költségvetési tervezésnél a honvédelmi tárca vezetése eldöntötte és megvalósította.
Végezetül azt szeretném elmondani, hogy ugyan átmenetileg felfüggesztették szerződések aláírását, de ennek az a magyarázata, hogy nagyobb mértékben jelentkeztek, mint ami kívánatos lett volna. Vagyis az az ütemezés, amit kialakított a tárca a honvédelmi bizottság tudtával, hogy milyen mértékben kívánják a szerződéses katonákat felvenni, betelt a létszám, vagyis feleslegesen nem kívánunk szerződéseket kötni, nem kísérleti terep a Magyar Honvédség. Ha valakivel szerződést kötünk, azt komolyan akarjuk megvalósítani.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés