NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az, hogy azokat az eredményeket elértük, amiket ön felsorolt, az kormányok sorozatának és azok sikeres működésének köszönhető. De meg kell emlékezni arról a sok-sok ezer, sőt mondhatnám, több mint tízezer pályázóról, aki erőt megfeszítve igyekezett a pályázati feltételeknek megfelelni. Nem tehetnek ezek a pályázók arról, hogy az elmúlt években a finanszírozás lelassult. Nem tehetnek arról ezek a pályázók, hogy bár a kormányzat több száz milliárd forinttal emelte az államadósság mértékét, mégsem tudták az elmúlt években megfelelő ütemben finanszírozni a pályázatokat. Nem tehetnek ezek a pályázók arról, hogy a kormányzat mind hazai, mind uniós források lehívásának megakadályozásával megfosztott több ezer pályázót attól a lehetőségtől, hogy megkezdjék ebben az évben azokat a fejlesztéseiket, amivel a felzárkózást tudják kezelni.
Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, mivel közöttünk nagyon komoly vita van az államháztartás törvény szerinti értelmezéséről, arról, hogy nettó befizetői leszünk-e ebben az évben az Európai Uniónak, ezért kénytelen vagyok egy tőlünk független hírforrásra is hagyatkozni. A Népszabadság szeptember 22-ei száma a következőket írja: Szeptember 15-éig kellett volna jelezniük a pályázatokon nyertes vállalkozóknak, szervezeteknek, mekkora összegű számlákat nyújtottak be megkezdett fejlesztéseik után. Erre azonban nem került sor, így az októberig elkészülő elszámolásban Magyarország nem kér és nem kap támogatásokat a strukturális alapokból.ö
Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, hogy a parlamenti felszólaláson túl meg kellene győzni azt a sok-sok tízezer pályázót is, akiknek a finanszírozási gondjai lassan ellehetetlenítik a mindennapi működést, hogy miért nem jutnak hozzá a pályázati forrásaikhoz kellő időben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés