NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A fogyatkozás most pillanatnyilag megállt, de látom, hogy már az elnök úr is eltávozott. Én sem a rádióhallgatók kedvéért mondom, csak úgy jelzem, hogy immáron a honvédelmi bizottság egyetlen kormánypárti tagja sincs a teremben. Egyedül Wiener képviselő úr állja a sarat.

Nos, ha ön érti, hogy mi a két álláspont között a különbség, örömmel közlöm önnel, képviselőtársam, hogy most már én is értem. Éspedig a következőnek látom én. Ez az egész hercehurca, ez az egész egymás gyilkolászása egyetlenegy okból fakad, hogy önök már jó ideje abban a csapdában vergődnek, amit saját maguknak ástak, nagy egyetértésben egyébként a koalíciós partnerükkel, amelyik arról szól, hogy pénzt és fáradságot nem kímélve egy olyan, a honvédelmi kötelezettség teljesítését mocskoló kampányt indítottak, amivel fölgerjesztették a társadalomnak egyébként a haza védelme iránti kötelezettség abszolút negligálására való eredendő hajlamát, és ezáltal kialakult egy olyan valóságos társadalmi elvárás, hogy akármi történjék, ha a kutya nyakig esik a kovászba, a sorkötelezettséget akkor is meg kell szüntetni. Kerül, amibe kerül, járjon ez bármilyen negatív következménnyel az ország biztonságára nézve rövid, közép- vagy akár hosszú távon. De bizony, akárhogy csóválja a fejét, Wiener képviselő úr, ez a nagy harci helyzet, hogy stílszerű legyek.

Tehát önök a saját maguk által előidézett csapdába beleestek, és bizony belerántottak bennünket is, úgyhogy mi teljesen más ütemet tartottunk volna helyesnek, alapvetően egyetértve a sorkötelezettség békeidőben - és hangozzék ez el, még egyszer megismétlem: békeidőben - való megszüntetésével, amivel egyébként önök is egyetértenek. Mi az ütemezésben hajlandóak voltunk engedni, azt mondtuk, jó, önöké a felelősség, önök vannak kormányon, próbáljuk ki, lássuk, hogyan működik ez nálunk is! Egy-két helyen működik, persze nem ennyi idő alatt készítették el a többi országban, a NATO-országokban, mint nálunk, mindenütt több évig, volt, ahol több évtizedig készítették elő, de azért tíz évnél kevesebb időt sehol sem adtak maguknak az elhatározástól a megvalósításig. Nálunk ehhez önöknek elég volt három esztendő, lelkük legyen rajta!

Tehát a dolog innen kezdődik, innen datálódik, és egyáltalán nem az a kulcskérdés, hogy hogyan lehet visszaállítani a sorkötelezettséget, ugyanis arról van szó, hogy ha ez egy átgondolt koncepció lenne, akkor tulajdonképpen ez a kérdés teljesen elméleti maradhatott volna. Hiszen abban az esetben, ha van egy olyan típusú honvédelmi szerkezete egy országnak, ahol az előálló, a háborút, a klasszikus háborút leszámítva előállható rendkívüli helyzetekben, ha úgy tetszik: megelőző védelmi helyzetekben szükség van az egyébként békeidőben elegendő honvédelmi képességek növelésére, tehát ha ilyen lenne a magyar honvédelem szerkezete, akkor tulajdonképpen azt is mondhatnánk némi túlzással, hogy még elvileg sem nagyon állhat elő olyan eset, mondom: a klasszikus háborút leszámítva, hogy szükség lenne bárkinek bármilyen okból a sorkötelezettség visszaállítására. No de uraim, amikor ebben az országban semmiféle tartalékosrendszerrel tulajdonképpen nem számolnak, a legmerevebben - már elnézést a kifejezésért -, az eszelősségig elutasítják egyfajta tartalék haderő, mondjuk úgy, hogy nemzeti gárda létrehozását; teljességgel tönkre kívánják tenni mindazokat a nyilvántartási rendszereket, hogy egyáltalán tudjuk, hogy kik azok az emberek, akiket egy rendkívüli helyzetben valamilyen módon - most nem feltétlenül sorkötelezettség, hanem akár a korábbi hadviselés vagy a korábbi hadi tapasztalatok, korábbi kiképzettségük megléte miatt - igénybe lehet venni, nem kell akkor elkezdeni a nulláról a kiképzésüket, amikor már nyakunkon van az ellen; ebből semmi nem marad meg. Önök az égegyadta világon mindent föl akarnak számolni, a fölperzselt föld taktikájával, ahogy azt Simicskó barátom mondta, hogy de aztán mi örökre, örökre, örökre mindenáron föl akarjuk számolni, mert ez a legfontosabb. Az, hogy mi lesz az országgal, ha történik valami, ha terroristatámadás, bármi… - nem akarok ebbe belemenni, sok minden történhet, amit ma nem látunk előre. Ki tudja azt, hogy mi lesz öt múlva, mi lesz tíz év múlva? Nem szabad olyanokat állítani, hogy valamit örökre, örökre megszüntetünk, mert erre örökre, örökre többet soha szükség nem lesz. Ez biztos, hogy nem így van. Aki ilyet mond, az nem tudja, hogy miről beszél.

(0.10)

Tehát gyakorlatilag valóban van egy ilyen kísérletezgető hajlam, amit egyfajta kényszer vált ki önökből, amit maguk idéztek elő. Tehát ahogy a klasszikus mondja, a házasság olyan nehézségek megoldására kötött szövetség, mely nehézségek a házasság létrejötte nélkül soha nem álltak volna fenn. Tehát önök is azt csinálják, hogy most előállítottak maguknak egy olyan csapdát, amibe beleléptek, beleestek, nem bírnak belőle kimászni, és most gyártanak hozzá egy ideológiát, hogy miért is nem kell ebből a csapdából soha-soha kimászni.

Tehát én azt gondolom, hogy ebből a csapdából kellene kimozdulni, és a megelőző védelmi helyzetre is azért nem lenne igazán szükség, és azért nincs igazán szükség, mert ha egy átgondolt honvédelmi struktúra lenne az országban, tehát ha önök egy olyan átfogó javaslatot tettek volna, amiben az összes lába megvan ennek a honvédelemnek, nem csak ezzel a szerencsétlen egy témával foglalkoznánk, rágnánk itt a gittet már nem tudom, hány órája, hogy visszaállítsuk-e a sorkötelezettséget, hogy kétszeres kétharmad legyen, vagy egyszeres kétharmad, vagy semmi ne legyen, ezek mind alapvetően lényegtelen dolgok ahhoz képest, hogy egy olyan helyzet kialakítására törekszenek, ami megítélésünk szerint - az enyém szerint mindenképpen - végzetes módon meggyengíti a Magyar Köztársaság honvédelmi lehetőségeit rövid, közép- és hosszú távon egyaránt. Ne számítsanak rá, hogy ebben partnerek leszünk, és ennek alapvetően semmi köze se a sorkötelezettség megszűnéséhez, se a rendkívüli helyzet létéhez, mert így az egész koncepció, amit önök kialakítottak, téves kiindulópontból indul, rossz módszereket talál rá, és a megoldási javaslatok is teljesen elhibázottak. A többi igazából csak szócséplés, és én azért örülök, hogy legalább ennyien itt vagyunk, hogy egyszer a dolog így is kimondatik, mert érthetetlen, hogy ezt - hasonlóképpen a kisinashoz, hogy meztelen a király - eddig nem merte kimondani senki. Úgy látszik, rám várt ez a feladat.

A végére csak egy kis színest: itt nagyon büszkélkedett, már nem tudom, kicsoda, talán elnök úr, mikor még itt volt, hogy az új programban micsoda nagyszabású lakásépítés és infrastruktúra-fejlesztése várható a honvédségnek. Megint elő kell vegyem a Magyar Honvéd legfrissebb számát, ami - megint megjegyzem - közismertem nem ellenséges a jelenlegi kormánnyal szemben. A 3. oldalon, a Fókuszban című sorozatban “A honvédségi lakásellátás kérdőjeleiö címet viselő négyoldalas cikk kiemelt bevezetőjéből egy mondatot idézek. Akár az egészet elolvashatnám, de ebben a lényeg benne van: “Bár az elmúlt két évben sokat javult a honvédségi lakáshelyzet, szolgálati lakáshoz (pontosabban a lakhatási támogatásként adott HM-rendelkezésű bérlakáshoz) jutás esélye fokozatosan, a jövő évtől kezdve pedig még erőteljesebben csökken.ö Akkor miről is tetszenek beszélni?

Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu