HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Két igen jelentős és fontos törvény van a parlament életében minden esztendőben, és a két jelentős és fontos törvény közül az elsőt, az adókról és járulékokról szóló törvény tervezetének a vitáját kezdjük meg ma. A másik nagyon fontos, az adókkal összefüggő törvény a következő esztendei költségvetés lesz. A kettő nyilván szorosan összefügg.
Az adótörvények tárgyalásánál nem másról, mint arról döntünk, hogy a kormány, az állam milyen mélyen nyúl az adófizetők zsebébe, mennyi ideig tartja a kezét ebben a zsebben, és mennyi ideig kotorászik benne, hogy onnan minél több pénzt vegyen ki. A költségvetési vita során majd arról fogunk beszélni, hogy a beszedett pénzekkel hogy él, hogy használja, hogy alkalmazza azt a közjó szolgálatában.
Az adótörvényekkel kapcsolatban két fontos igényt kell megfogalmazni. Az egyik a társadalmi igazságosság, a közteherviselés igazságosságának a kérdése, és a törvénytervezetet abból a szempontból kell vizsgálni, hogy ennek a kritériumnak vajon eleget tesz-e. A másik: honnan von el adót az állam, a beszedett adók felhasználásával hogy igyekszik serkenteni a magyar gazdaságot, hogy igyekszik helyzetbe hozni a magyar gazdaság szereplőit, ami azért rendkívül fontos, mert a jóléti intézkedések forrásait így tudja megteremteni.
Nézzük először, hogy a társadalmi igazságosság kritériumának eleget tesz-e az előttünk fekvő törvényjavaslat, nézzük, hogy milyen mélyen nyúl a zsebünkbe az állam a következő esztendőben, vajon mélyebb lesz-e a benyúlás, mint az előző esztendőben volt. Azt azért előre kell bocsátanom, hogy az idei esztendő a tavalyi törvénymódosítás kapcsán az elmúlt tizenöt év legdrámaibb adóelvonó esztendeje volt, adóteher még úgy nem nőtt, mint 2004-ben, adóteher még úgy nem sújtotta a magyar társadalmat és a magyar vállalkozókat, mint ebben az esztendőben. És ha ilyen súlyos volt a tavalyi döntések következménye, akkor nézzük, ha a jelenleg érvényben lévő és hatályos törvények alapján számítanánk ki a költségvetésnek a következő esztendei 4 százalékos gazdasági növekedésből adódó többletbevételét, akkor ez mennyi lenne. A 4 százalékos növekedést figyelembe véve nem lenne több 312 milliárd forintnál. De ha megnézzük, hogy milyen bevételnövekménnyel számol az előttünk fekvő törvénytervezet, akkor azt látjuk, hogy 550, de inkább 600 milliárd forint lesz az a többletbevétel, ami a mostani adótörvények változása miatt fog bekövetkezni, ami terhelni fogja a magyar társadalmat, az adófizetőket, és nehéz helyzetbe hozza a magyar vállalkozókat.
Mielőtt a törvénytervezet részletesebb elemzésébe kezdenék, először engedjék meg, hogy a magyar gazdaság állapotáról ejtsek néhány szót a Magyar Demokrata Fórum nevében, aztán csak úgy szúrópróbaszerűen nézzük meg, hogy mit tartalmaz a későn beterjesztett költségvetési törvény, hiszen a két törvény együttes értelmezése az adekvát közelítése ennek a problémakörnek; és utána nézzük meg, hogy az adófizetők hogy járnak ebben, illetve a következő esztendőben, és vajon javul-e a magyar vállalkozók helyzete e törvény elfogadása esetén.
A gazdaság állapotáról meg kell állapítanunk, hogy a makrogazdaság ma is meglehetősen rossz helyzetben van. A fogyasztás 2004. évi jelentős csökkenése ellenére is magas a költségvetés várható hiánya. Emlékezzünk csak rá, hogy az Országgyűlés által elfogadott tavalyi költségvetési törvény milyen hiánnyal számolt. Ez 3,8 százalék volt az elfogadás pillanatában, aztán 4,6 százalékra módosították, végül szeptemberben 5-5,3 százalékra.
(13.40)
A Magyar Demokrata Fórum prognózisa szerint ebből legalább 5,6-5,8 százalék lesz az év végére, és a tavalyi 6,1 százalékhoz képest a fűnyíróelv alkalmazása ellenére is alig-alig sikerült néhány tized százalékot lefaragni.
Sajnos a folyó fizetési mérleg hiánya sem csökkent, továbbra is 8,6-8,8 százalék körüli lesz. A foglalkoztatás sem javult, a munkanélküliség enyhén növekedett. Az infláció a rossz adópolitika következtében jelentősen megemelkedett, 7 százalék körüli. Az infláció relatíve még így is alacsony, és ez köszönhető az erős forintnak, de az erős forint negatív hatásai a gazdaság más területén sajnos érezhetőek. A 2003. évi költségvetésben a kormány és a kormányoldal csak 4 százalék körüli inflációt tervezett, de ettől már fényévnyi távolságra vagyunk.
Ami örvendetes, az a 3,8-4,0 százalék körül várható gazdasági növekedés. Ezzel csak egy a baj: a szerkezete rossz. Ez túlnyomó részben a nemzetközi nagyvállalatok, a multinacionális cégek eredményéből adódik, a magyar kis- és középvállalkozók, a nemzeti középvállalkozások és kisvállalkozások továbbra is stagnálnak, nincsenek meg a fejlődés feltételei.
Az, hogy a kormány mindezen komoly bajok ellenére idén nem fog olyan drámai adóemelést eszközölni, mint tavaly tette, ennek alapvetően három oka van. Az első ok az, hogy a kormányoldal nyilván tervbe vette, itt 2006-ban választások lesznek, a választásokra sandít, és az adóemeléseket igyekszik úgy eldugni, hogy azokat ne nagyon érezzék a választópolgárok. Persze, ez nem mindig sikerül, a törvénytervezetből többször kilóg a lóláb, észre lehet venni a csalfa szándékot.
A második ok az, hogy a költségvetés kiadási oldalán érdemi gazdaság- és társadalompolitikai elmozdulás nem tapasztalható, továbbra is üres, és a korábbi sodródás jellemzi. A kormány nyilván ezt is leplezni igyekszik.
A harmadik, ami talán a legsúlyosabb: a kormány folytatja a jövő elzálogosítását, a vagyonfelélést, ezzel biztosítva magának pótlólagos forrásokat az egyensúly drasztikus visszaállításához.
A kiadási oldal elemzése rendkívül nehéz, hiszen a költségvetési törvényt késve nyújtotta be a kormány, csak október 8-án kaptuk kézhez. A költségvetés rejtőzködő, ugyanis összehasonlító adatokat nem találunk benne. Hiányoznak belőle a 2003. esztendei teljesítés adatai, nem szerepelnek benne a 2004. év várható adatai. Ezt a trükköt már 2004-ben is elszenvedtük, a részesei voltunk, akkor, a 2004. évi költségvetéssel kezdődött, mert akkor ott az előző év tervadatai szerepeltek a tények helyett, amelynek az az eredménye, hogy hibás számokra alapult a következő esztendei költségvetés, amelynek isszuk a levét, ráadásul a kormány ezzel törvényt sért. Az Állami Számvevőszék ezt tavaly is kifogásolta, mert ez nem más, mint az Országgyûlés ellenőrző munkájának a megnehezítése, és nem a közpénzekkel való átgondolt gazdálkodás.
Összességében az állapítható meg erről a költségvetési törvénytervezetről, hogy érdemben kevés pozitív változás lehet csak benne. Néhány szúrópróbaszerű rövid vizsgálatot végeztünk, és az eredmények meglehetősen lehangolóak. Tehát a kormány folytatja felelőtlen jövőfelélési gazdaságpolitikáját. Ennek a legfontosabb négy eleme: az állami vagyon felélése, a koncessziós autópálya-építés, az államadósság növekedése és a NATO-kötelezettségekből eredő honvédelmi fejlesztési kiadások elhalasztása.
A kormány 300 milliárd forintot kíván megtakarítani az autópálya-építés koncesszióba adásával. Erről a technikáról az elmúlt tizenöt esztendőben kiderült, hogy ez a legdrágább autópálya-építési módszer. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi költségvetési hiány következményeit, illetve a források szűkösségét a kormány az utódokra fogja áthárítani, jelentős terheket róva a következő kormányokra.
Ugyancsak a jövő felélését jelenti az átgondolatlan privatizációs stratégia, amely szintén 300 milliárd forint többletbevételt jelentene a költségvetésnek. A Magyar Demokrata Fórum nem privatizációellenes, de az átgondolt, nemzetstratégiai szempontból megfontolt privatizációt hajlandó csak támogatni. Ráadásul itt van egy komoly ellentmondás, hiszen a tavalyi költségvetés, illetve a 2004. évi költségvetés 4. §-a úgy rendelkezik, hogy a privatizációból az ÁPV Rt.-nél keletkező bevételek ne általános költségvetési vagy finanszírozási célokat szolgáljanak, hanem egy külön számlán az infrastruktúra-fejlesztés alapjait teremtsék meg. Erről a számláról nagyon keveset tudunk. Ennek a célja tulajdonképpen az állami vagyonvesztés megakadályozása. Úgy tűnik, a kormány mindezt nem veszi komolyan, és ismét tudatosan törvényt sért.
A kormány nem teljesíti, elhalasztja a NATO-ban vállalt honvédelmi kiadásokat, vagyis nem növeli a honvédelmi kiadásokat a GDP előírt arányainak megfelelően, amely 2005-ben 100 milliárd forint megtakarítást eredményez.
Tovább folytatódik az ország eladósítása is. A 2005. esztendei költségvetés újabb 1000 milliárddal tervezi növelni az adósságállományt. A kormány tehát a költségvetés érdemi stabilizálása helyett összesen mintegy 1800 milliárd forint külső forrás bevonását tervezi, és nyilvánvalóan ennél jóval többel terheli a jövőt. Mindezeken felül a kormánynak naiv elvárásai vannak a Magyarországra beáramló európai uniós források mértékét illetően is.
A felsorolt peremfeltételek mellett készült el a 2005. évi adótörvény, amely szintén kellően és feltehetően szándékosan bonyolult ahhoz, hogy nehéz legyen benne észrevenni az elrejtett taposóaknákat. A tavalyi, a tizenöt esztendő legnagyobb adóemelésének egyik negatív eredménye, hogy Európa legmagasabb áfakulcsait fizetjük meg; új adókat vezettek be, az adóemelések magasak voltak, a járadék- és illetéknövekedések szintén; az adó-jóváírási megvonások, a megnövekedett infláció következtében az elengedett szja többszörösét fizettük be a költségvetésnek.
Ebben az esztendőben is a jól beváltnak tűnő receptet követi a kormány: engedett valamit az szja-ból, és számos helyen adót emelt, az új adókról nem is beszélve. Ha ma valaki összehasonlítja a 2005-re tervezett adórendszert a 2002. évivel, a nosztalgia uralkodik el rajta, pedig már akkor is túladóztatott volt az ország. Nem ilyen ígéretek hangzottak el a választások, különösen az európai uniós, európai parlamenti választások előtt, hiszen a kormány azt ígérte, hogy 2005-ben csak adócsökkentésről lehet szó. (Dr. Géczi József Alajos: De az nem vált be.) Hát az nem.
Miről is szól ez a törvény? A törvényjavaslat 28 törvényt kíván módosítani, az adóalanyok szempontjából nézve túlnyomórészt rossz irányba. A törvényjavaslat értelmében az szja kétkulcsos lesz, 1,5 millió forint éves jövedelemig 18, a felett pedig 38 százalék lesz az adókulcs. Ez a kormány becslése szerint 100 milliárd forint megtakarítást jelent a lakosságnak, ami jó dolog. Az intézkedés jól kommunikálható, és ugyanúgy, mint tavaly, elvonja a figyelmet a többi adóról, adóemelésről.
Mégis mi a baj ezzel az új szja-táblával? A változtatás rövid távon örvendetes, hosszabb távon gondolkodva azonban egy rossz szja-rendszert jelent. A módosítás nem igazán szolgálja a fennen hirdetett igazságosságot. A változás nem érinti az szja-mentességet élvező minimálbéren foglalkoztatottakat. A dolog természetéből adódik ez, de azért érdemes megjegyezni, hogy ők majdnem 1,5 millióan vannak. Ha ehhez még hozzávesszük a 3 millió nyugdíjast, akik szintén nem kedvezményezettjei a mostani szja-változásoknak, hiszen nem adófizetők, akkor ez azt jelenti, hogy 4,5 millió ember alapból kiesik - hogy ilyen szlogent használjak - a kedvezményezetti körből, és meglehetősen kevesen maradnak benne.
Az e feletti jövedelmek, az átlag körüliek, akik majd kedvezményezettek lesznek, körülbelül 40 ezer forint többletjövedelemhez jutnak. Ez az átlagkeresetűektől kezdve a milliárdosokig bezárólag mindenkire értendő.
(13.50)
A 38 százalékos kulcsba viszont belecsúsznak - a korábbi ígéretekkel szemben - az átlagbérek, amit a Magyar Demokrata Fórum igazságtalannak tart. A mai helyzetben különlegesen disszonáns, hogy a kormány igazságos adórendszerről beszél, amikor 38 százalékkal adózik az alsó középosztály, a tisztviselő, a fiatal orvos, a szakmunkás, a kényszervállalkozó, a tanár és minden, szakmáját jól művelő fiatal ember, és ugyanígy adóznak a 10, 50 vagy 100 milliós éves jövedelemmel rendelkezők és milliárdosok is. Ez a rendszer tehát nem jó, és főként nem igazságos.
A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint a polgároknak jövedelmük arányában progresszíven kell hozzájárulniuk a közös teherviseléshez, mert ez így igazságos. A kétlépcsős adórendszer bevezetése a mai európai mércével nézve szegény Magyarországon, ahol a jövedelemkülönbségek lényegesen nagyobb szóródást mutatnak, mint a fejlettebb országokban, nem időszerű. Ezzel egyébként kevés országban találkozunk. A rendszert érzékelhetően megkülönböztethető jövedelemkategóriák szerint jobban szét kellene húzni. Minimálisan egy középső kulcsot be kell iktatni, ami figyelembe veszi és honorálja a szorgalmas és törekvő polgár erőfeszítéseit, amit maga és családja boldogulása érdekében megtesz, és amivel közös jövőnket teszi ígéretesebbé. A Magyar Demokrata Fórum mindezt nem most fogalmazta meg, hanem javaslatai 1996 óta erre irányulnak.
Az úgynevezett igazságosságot a kormány nem a szegénység és a szerény jövedelműek terheinek csökkentésével, illetve támogatásuk erősítésével kívánja megvalósítani, hanem a középrétegek jövedelmének megnyirbálásával. A kormány az szja-kulcsok változása ellentételezésére, csakúgy, mint tavaly, a különböző kedvezmények megkurtítását, megvonását tervezi. Általánosságban le kell szögeznünk, hogy a kedvezményeket a kormányok fontos, jelent és jövőt befolyásoló társadalmi és gazdasági célok érdekében építik be az adórendszerekbe, nem ötletszerűen adják és vonják vissza. Ez számtalan esetben hatékonyabb módszer, mint a direkt támogatás. Olyan adórendszer, amiben a jóváírás nem játszik szerepet, csak üres, elméleti fejekben létezik. A közismerten liberális gazdaság- és társadalompolitikát folytató Egyesült Államokban ez 35 százalékot tesz ki a bruttó szja-bevételekből, ami majdnem pontosan megegyezik a jelenlegi, szocialistának mondott magyar gyakorlattal.
Az adójóváírás továbbra is a bér 18 százaléka, a jogosultsági határ 1,35 millió forint, és a felső határ feletti rész 1,95 millió forintig nem emelkedik. Az azt jelenti, hogy a minimálbér felett kereső réteg adójóváírását évi 1,95 millió forintig nem valorizálják az infláció mértékével sem, ami 10 ezer forint körüli veszteséget jelent évente a szegényebbeknek.
Számítási anyagokat, táblázatokat nem mellékeltek a törvényjavaslathoz, így az érintettek körét és a változás költségvetési bevételnövelő hatását nehéz megbecsülni. Mindeddig elvben az igénybe vehető kedvezmények a 100 ezer forint többszörösét tették ki, tehát a változás drasztikus. 2003-ban az átlagos adókedvezmény igénybevétele 120 ezer forint körül volt, 2004-ben bizonyára magasabb. Ez tehát 20 százalékkal csökken. Tudjuk például, hogy a nyugdíj- és biztosító-pénztári kedvezményt közel 1 millióan veszik igénybe, a szellemi tevékenység után járó kedvezményt 60 ezren, a Sulinetet 300 ezren, a tandíjkedvezményt 90 ezren, és még sorolhatnám. Ha valaki mindezt igénybe veszi saját jövedelme terhére, és ezt leírja az adójából, az a nemzeti célkitűzésekkel összhangban cselekszik. Azzal nem segítünk senkin, ha ezt a lehetőséget elvesszük tőle. A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint itt több 10 milliárd kedvezményt vont el az állam a társadalomtól. A Magyar Demokrata Fórum ezt így természetesen nem fogadja el.
A vállalkozásokat az adótörvények mintegy 120-150 milliárd forint többletadóval fogják megterhelni, és ebbe még nem értjük bele a sajátos bankadót. A bankadón kívül új adónak tekinthetjük a kormány által két éve eltörölt, majd a következetes gazdaságpolitika jegyében most megint visszahozni kívánt 25 százalékos árfolyamnyereség-adót. Ugyancsak új adónemnek tekinthető a bevezetni kívánt 4 százalékos egyéni és társas vállalkozói járulék, ami 550-600 ezer vállalkozót kötelez fizetésre. Ezt a minimálbér után akkor is meg kell fizetni, ha a társas vállalkozó részére jövedelmet nem fizettek ki. A befizetésekből a Munkaerő-piaci Alapon belül vállalkozói alaprész jön létre. A javaslat a munkanélküli-ellátások körét ezzel kiterjeszti az egyéni és társas vállalkozókra, amiből a vállalkozók részére munkanélküli-segély biztosítható. Ez nem rossz intézkedés, különösen, ha a vállalkozók számára szabadon választható lenne a csatlakozás. A költségvetés szempontjából ez még kulturált trükknek tekinthető, mivel így várhatóan néhány évig szabad többletforráshoz jut.
Végül új adónak tekinthető, hogy a regisztrációs adót kivetik a motorkerékpárokra is. Gondolom, ez az igazságosság jegyében történik.
A törvényjavaslat 25 százalékkal meg kívánja emelni az osztalék és a lakások bérbeadásának adóját. Erre tavaly is történt kísérlet, akkor nem sikerült. A kormány azzal indokolja javaslatát, hogy a munka- és tőkejövedelmek adóztatását közelebb kívánja egymáshoz hozni. Ez a kísérlet az egész tervezeten végigkövethető. No de nem lehetne egyszer ennek a fordítottját alkalmazni, és azt mondani, hogy a munkajövedelmek adóját közelítsük a tőkejövedelmek adójához, mert a társadalmi igazságosság és sok egyéb dolog így talán jobban teljesülne?
A Magyar Demokrata Fórum az osztalékkal kapcsolatban elmondottaknak megfelelően nem támogatja a 25 százalékos tőzsdei árfolyamnyereség-adó újbóli bevezetését. Ha egyszer a koalíció olyan világosan meg tudta indokolni két esztendővel ezelőtt, hogy ezt miért nem kell bevezetni és miért kell megszüntetni, akkor most miért törekszik az ellenkezőjére? Úgy tűnik, ahol kevés a pénz, ott az elvek is kevesek és az elvek is devalválódnak.
Ugyanebbe az elutasítandó körbe tartozik a populista bankadó. Populista, mert ezzel az inkább a szocializmusra emlékeztető elvek szerinti különadóval más magas nyereségű társaságokat is lehetne sújtani, de annak népszerűségi kockázata van. Ez az adótörvény ma sem tekinthető késznek, felvetése, bevezetése kiérleletlen, ötletszerű, ilyet komoly kormány nem tesz. A bankokat leckéztetni ma népszerű feladat, a társadalomnak nem sok empátiája van velük kapcsolatban, amiben nekik is megvan a maguk felelőssége. Különadójuk inkább népszerűsítő hatású, tehát kevés politikai kockázatot tartalmaz. Az ügy azonban gazdasági szempontból nem ilyen egyszerű. A bankrendszer ugyanis a piacgazdaság, a polgári társadalom legfontosabb gazdasági infrastruktúrája, a piacgazdaság jó működésének kulcsa. Először az egész pénzügyi szektor évi 30 milliárd forintos sarcáról volt szó, majd maradtak a bankok és egyéb pénzintézetek. Először a bankokra speciálisan 24 százalék társasági adót kívántak kivetni, ez nem jellemző fejlett demokráciákra. Aztán átalakult, kamatadó lett belőle. A lényeg az, hogy legalább két éven keresztül 30-30 milliárd forintot be kell fizetniük a bankoknak a költségvetésbe, ami kifejezetten sarc jelleget ad ennek az akciónak.
Az indoklás is szokatlan: a bankok túl sokat kerestek az állami lakástámogatáson. Ez lehetséges ugyan, de ezért a feltételeket letárgyaló kormányszerv, például a magyar kormány lehet a felelős. S ezt az adót ugyanúgy, mint minden adót, a fogyasztási lánc végén álló adózó állampolgár fogja megfizetni, vagy direkt módon, vagy a vállalkozói és a közszektorban szolgáltatásai elfogyasztásán keresztül az árakban. Ennek áthárítására számtalan lehetősége van a bankoknak. Ha ugyanis a bankok egy ilyen érvágást simán lenyelnek, akkor nagyon nagy baj van a menedzsmenttel.
A törvényjavaslat, csakúgy, mint minden szociálliberális évben, ismét jelentősen emeli az illetékeket. Ezek közül a Magyar Demokrata Fórum egy korábbi javaslatára szeretném felhívni a figyelmet. A választási kampány, az európai parlamenti választásokra való készülés során mind a négy parlamenti párt egyetértett abban, hogy az úgynevezett haláladó, az örökösödési illeték eltörlésre lenne érdemes. Ennek nagyon egyszerű az oka. A költségvetési bevétel, amit jelent, meglehetősen alacsony, 7 milliárd forintot sem tesz ki. Csak megjegyzem, hogy a Szerencsejáték Rt. ennyi osztalékot fizetett a nyeresége után a tavalyi esztendőben. Tehát nem nagy a költségvetési hatása, de annál nagyobb a társadalmi negatívuma, hiszen egyfelől kétszer adóztat, másfelől akkor kotorászik az állampolgár zsebében, amikor a gyász legnehezebb pillanatait éli meg.
(14.00)
Nemhogy az ígéretekhez híven a kormányoldal ezt figyelembe vette volna az adótörvény elkészítésénél, hanem további terheket ró örökösödési illeték címén, hiszen annak hatályát kiterjeszti.
Összegezve az eddig elmondottakat, ez a törvényjavaslat sem a társadalmi igazságosság kritériumainak, feltételeinek nem tesz eleget, sem a magyar gazdaság szereplőinek a helyzetét nem fogja a következő esztendőben javítani. Egyáltalán hiányzik egy olyan vezérelv, egy olyan koncepció, amire azt mondhatnánk, hogy ez a kormányprogram megvalósításának a része.
Ezért a Magyar Demokrata Fórum a vita befejeztével módosító indítványokkal kíván ugyan javítani ennek a törvénynek a minőségén, de elfogadni nem tudja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés