KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Dancsó képviselő úrnak mondom, hogy vagy figyeljen oda a felszólalásra, vagy olvassa el azt, ami a törvényjavaslatban benne van. (Domokos László: Ne személyeskedjünk, képviselő úr, hanem térjünk a lényegre!) Egyébként én azt mondtam, hogy bonyolult az adórendszer, nem lesz egyszerű, de egyszerűbb lesz, mint amilyen korábban volt - ez az egyik.

Azt, hogy nőnek a vállalkozások terhei, az ellenzéki képviselők már százötvenszer elmondták. Szeretnék egy példát elmondani tételesen. A telefonadót is emlegették, azt, hogy a telefonadó hogyan alakul a következő időszakban. Ez egyébként természetbeni juttatás, és ennek az adózásáról van szó, tehát nem valamiféle telefonadóról. A mai érvényes rendszer szerint ha egy dolgozó a munkáltatójától kap egy 10 ezer forintos kártyát, akkor annak 4350 forint közterhe van, aminek egy részét a dolgozó, másik részét a munkáltató fizeti. Ennek alapján a dolgozó 4850 forintot telefonálhat le nettóban a telefonkártyájából.

A most javasolt módszer szerint, ha 10 ezer forintos kártyát kap a dolgozó, akkor annak a közterhe összesen 3800 forint, és mind a 10 ezer forintot letelefonálhatja, és a dolgozót nem érinti semmilyen adófizetési kötelezettség. Ez az, amiről önök beszélnek, ez az a hiteles tájékoztatás, amivel azt mondják, hogy a vállalkozások terhei nőnek!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu