KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az iménti felszólalásban a demagógia, a hazugság és a hozzá nem értés futottak egymással versenyt. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.) Ez volt a rossz hír, a jó hír pedig az, hogy holtversenyben egyszerre szakították át a célszalagot. Egyúttal arra is láttunk példát, tisztelt képviselőtársaim, az iménti felszólalás kapcsán, hogy miért nem lehet és sajnálatos módon miért nincs most sem adóreform, adó- és járulékreform. Pedig erre, tisztelt képviselőtársaim, nagyon nagy szükség lenne, egyszerűen annak érdekében, hogy igazságosabb, méltányosabb és hatékonyabb adózási és járulékoztatási rendszert alakítsunk ki. (Domokos László: De nem ez van benyújtva.)

(13.10)

Egész egyszerűen azért lenne szükség erre, tisztelt képviselőtársaim, mert kellene egy egyszerűbb, stabil (Tállai András: Igazságosabb!), a terheket csökkentő és a versenyképességet elősegítő adórendszer. Közben itt ellenzéki képviselőtársaim súgják, hogy: és igazságosabb. (Tállai András: Méltányos!) Egyetértek természetesen Tállai képviselőtársammal, kár, hogy a megvilágosodás most következett be, és nem akkor, amikor ön pénzügyi államtitkár volt. (Zaj, közbeszólások.)

Ilyenkor, tisztelt képviselőtársaim, felmerül az emberben a kérdés, hogy vajon miért marad el kormányzati ciklusokon áthúzódó módon ez a valóban nagyon sokak által igényelt - és megjegyzem: szükséges - reform is. Ennek két oka van, ha leegyszerűsítjük. Az egyik a költségvetés éhsége, a másik pedig a kedvezmények lassan már áttekinthetetlenné váló rendszere. (Babák Mihály: Lyukas a zseb!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindkettő - és erre is láttunk példát az iménti felszólalásban - egész egyszerűen a politika felelőssége. A politikáé (Babák Mihály: Kormányon vagytok!), amelyik folyamatosan, állandóan újabb és újabb kiadásokat követel, és ezekre tesz javaslatot, mert így akar a maga számára támogatásokat találni a választópolgárok körében (Domokos László: Mint például az SZDSZ!), másrészt pedig olyan módon is, hogy újabb és újabb társadalmi csoportokat akar megszólítani a kedvezmények folyamatos növelésével. (Babák Mihály: Kormányon vagytok!) Lehet ezeket természetesen jó szándékú lobbiknak is tekinteni, csak nem szabad elfelejteni, hogy minden egyes kedvezményt és minden egyes többletkiadást természetes módon az adófizetők fizetnek meg. Azért kell az adókat különböző területeken magasan tartani, mert igenis, az állam túlköltekezik, és mert igenis, az adórendszer túl bonyolult, lassan már áttekinthetetlenné váló kedvezményrendszerrel operál. (Tóth István: Nem hallottad a Kovácsot?) És amikor ilyen van, akkor bizony, növelni kell az adókat - vagy kellene -, hogy ezt a költségvetési éhséget kielégítsük, másrészt pedig ha növelni akarjuk a kedvezményeket, tudnunk kell, hogy minden egyes kedvezményt azok az adófizetők fizetnek meg, akik egyébként ezeket a kedvezményeket nem veszik igénybe.

Ezért van az, tisztelt képviselőtársaim, és ezért mondják a liberálisok folyamatosan, hogy a politikának ezt az egész kérdést át kell gondolnia, fel kell ismernie a saját felelősségét, és ennek megfelelően kellene általában is hozzáállni az egész kérdéskörhöz, mert ha ezt nem tesszük, akkor akik ellenzékben vannak, mindig javasolják a többletkiadásokat meg az adók csökkentését, akik kormányon vannak, azok pedig az ilyenfajta szorítások miatt képtelenek egy új, nulláról felépített adó- és járulékrendszert felépíteni. Ugyanis Varga Mihály képviselőtársam elfelejtette mondani (Babák Mihály: Csak mondjátok, de nem csináljátok!), hogy a Fidesz kormányzása alatt nőttek a terhek, hogy a Fidesz kormányzása szabadította el a kiadásokat (Domokos László: Az SZDSZ kormányzati felelősségéről beszélj, Gábor!), és ezen keresztül hozta egyre versenyképtelenebb helyzetbe a magyar gazdaságot. (Domokos László: Már három éve!)

Miután a kormányzati tevékenység egy folyamatos tevékenység, ezért aztán amit a Fidesz elrontott, azt ennek a kormánynak kellett helyrehoznia. (Zaj, felzúdulás a Fidesz soraiban.) Igen, tisztelt képviselőtársaim, sajnos ez a helyzet. Tessenek talán megnézni, hogy milyen folyamatokat indítottak el önök, akár a növekedést illetően, mert az folyamatosan csökkent (Babák Mihály: Csináljátok!), akár az államadósság növekedését illetően. Képviselőtársam, tessék megnézni a különböző adatokat (Domokos László: A 4 ezer milliárdot nem tudom, ki hozta össze!), valamint azt is, hogy hogyan alakult az önök idején az ország exportképessége, ehhez képest az önök rossz intézkedései következményeként hogyan növekedett az import (Babák Mihály: Lehúzták a vécén!), amit tetéz egyébként a Nemzeti Bank szerintünk rossz monetáris politikája is, és mindezek együttes következményeként önök alatt megindult az eladósodás növekedése, amit ez a kormány egyelőre nem tudott megfordítani. (Tállai András: Nem is akart!)

Ugyanakkor tisztelt képviselőtársaim, még az általánosságoknál tartva, azt is el kell mondanom, hogy a korábbiakhoz képest előnye ennek a törvényjavaslatnak (Babák Mihály: Nincsen!), hogy olyan elvi megfontolásokat vezet konzekvensen végig, amelyek egy kívánatos irányba mutatnak, csak amelyek a mi megfontolásunk vagy megítélésünk szerint nem elegendőek ahhoz, hogy egy hatékonyabb, jobb és egyszerűbb, átláthatóbb és stabilabb adórendszerrel legyen dolgunk. (Balla György: Akkor le kell szavazni! - Márton Attila: Így van, nem kell megszavazni!) És ez akkor is így van, tisztelt képviselőtársaim, ha néhány fideszes képviselőtársamnak folyamatos rohama van, miközben beszélek. (Derültség. - Domokos László: De van orvos a közelben!) Íme az ok, hogy miért kellett egy újabb orvos a kormányba. (Derültség. - Babák Mihály: Kuncze úr provokál minket!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vitatható, hogy az elénk terjesztett javaslat egy igazságosabb teherviselést valósít meg. (Babák Mihály: Aki nem tudja csinálni, beszél róla!) Erre majd vissza fogok térni. Jobban érvényesíti a rászorultság elvét, igenis, tesz a foglalkoztatás növelése érdekében elsősorban a kis- és középvállalkozásoknál, ösztönzi a beruházásokat (Babák Mihály: Melyik?), segíti bizonyos eszközökkel - majd erre is ki fogok térni - a munkaerőpiacról kikerültek visszatérését, előmozdítja a kutatás-fejlesztés erősítését, és végül mindezekkel együtt növeli az ország gazdasága versenyképességét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a rendszerből néhány adótörvényt kiemelve, ezek alátámasztására részleteket is megosszak önökkel. (Babák Mihály: Hol van a rendszer?) Nem vitatható, hogy az szja tervezett módosítása összességében számos kedvező irányú változást, változtatást hoz, illetve irányoz elő, hiszen igazságosabb közteherviselést valósít meg azáltal, hogy jobban figyelembe veszi a szolidaritás követelményét, ami egyébként régi liberális érték. (Babák Mihály: Konkrétan!) Méltányosabb adókulcsokkal ösztönöz az adóelkerülésre, ami egyébként Magyarországon az egyik legsúlyosabb gazdasági és társadalmi probléma.

Tisztelt Képviselőtársaim! Lehet azon vitatkozni, hogy vajon a kétkulcsos adórendszer mit jelent, de hadd mondjam el önöknek, hogy az évi 800 ezer és 1,5 millió forint közötti jövedelmek esetében egyre növekvő mértékű nettó megtakarítást jelent, vagyis egyre több marad változatlan jövedelem mellett az adófizetőnél. Másfél milliós jövedelem esetében ez 56 ezer forint, vagyis majdnem 5 ezer forint többletet jelent havonta.

Az imént hallottuk, hogy az évi 800 ezer forint alatt keresőknek semmit nem ad az adótörvény. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is a minimálbéren lévők adómentességet élveznek, vagyis semmilyen adót nem fizetnek. Nekik meglehetősen nehéz lenne valamilyen fajta kedvezményt biztosítani. (Tállai András: Nem!) Az efölött lévők pedig az adójóváíráson keresztül egyre lassúbb mértékben találkoznak a 18 százalékos kulccsal. Azt gondolom, hogy az ő esetükben olyan minimális az adóterhelés, hogy ott nem volt értelme változtatni. A 18 százalékos marginális kulcsot pedig, figyelembe véve azt is, hogy a minimálbér nulla kulccsal adózik, elfogadhatónak lehet tekinteni. A jövőben inkább annak kell lennie a szándéknak, hogy a 18 százalékos kulcs másfél milliós határát lehetőség szerint egyre magasabbra toljuk ki annak érdekében, hogy egyre nagyobb tömege fizessen az adózóknak 18 százalékot a jövedelme után.

Itt hadd tegyek egy másik megjegyzést is. Azt hallottuk az iménti felszólalásban, hogy az átlagkeresettel rendelkezők már a legmagasabb, 38 százalékos kulccsal adóznak, és ez a másfél milliós jövedelem fölöttiek esetében, ami az átlagjövedelmet persze csak éppen hogy alulmúlja, valóban igaz is lesz, ez sajnálatos. Megint azt kell mondanom azonban, hogy Varga Mihály képviselőtársam elfelejtett arról szólni, hogy a Fidesz kormányzása alatt ötször annyian kerültek az átlagjövedelem fölött lévők közül a legmagasabb, egyébként meg 40 százalékos adókulcs körébe, mert az adókulcsok négy éven keresztül nem változtak meg (Tállai András: Nem igaz!), és ne felejtsük el, hogy akkor még 20, 30 és 40 százalék volt az adókulcs, képviselőtársaim. Azok, akik most 18 százalékot fognak fizetni, a Fidesz kormányzása alatt 30 százalékot fizettek.

(13.20)

Talán nem vitatható, hogy ez egyfajta adócsökkentést jelent. Megjegyzem, jelentett az előző évben is, illetve az idei évben, amikor is a 30 százalékról 26 százalékra csökkent az adókulcs, miközben egyébként emelkedett a jövedelem határa is.

Egy másik körre is szeretném felhívni a figyelmet a személyi jövedelemadó rendszerén belül, hozzátéve természetesen, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége e tekintetben határozottabban és bátrabban is lépett volna, ez pedig az adórendszerben megjelenő szociálpolitikai elemek kérdése. Meggyőződésünk, hogy a személyi jövedelemadóztatás és a szociálpolitika két különböző dolog, azokat nem kellene összekeverni, már csak azért sem, mert gondoljuk végig, tisztelt képviselőtársaim, hogy a különböző kedvezményeket - és igaz ez a szociális jellegű kedvezményekre is - egyre inkább azok tudják természetes módon igénybe venni, akiknek olyan magas a jövedelmük, hogy az abban meglévő adótartalom ezt lehetővé teszi. Az ilyen módon elkészített személyi jövedelemadó-rendszer viszont antiszociális, mert pont azokat sújtja keményen, akik nem juthatnak hozzá azért, mert nagyon alacsony a jövedelmük vagy azért, mert nincsen jövedelmük.

Ezért van az, hogy megítélésünk szerint egy ennél jobb adórendszer az, amelyiket bizonyos kedvezményektől eltekintve megszabadítunk a kedvezmények rendszerétől, az ilyen módon felszabaduló forrásokat pedig átirányítjuk azoknak, akik valóban rászorulnak arra, mert nincsen jövedelmük, vagy mert nagyon alacsony a jövedelmük, de például gyermekeket nevelnek. Egyébként pedig a magas jövedelműek vagy az átlagos és afölötti jövedelműek esetében pedig adókat csökkentünk, és ilyen módon hozzuk őket kedvezőbb helyzetbe.

Azt gondolom, hogy az az elmozdulás, ami most történik a személyi jövedelemadóztatás esetében, ebbe az irányba mutat, ezért ezt mi üdvözlendőnek tartjuk, már csak azért is, mert nem tartjuk helyesnek ráadásul az állam gyámkodásának kiterjesztését azokra is, akik arra egyébként nem szorulnak rá; sőt meggyőződésünk, hogy ráadásul nem is igényelnék ezt. Ők normális kereseteket, normális és világos szabályokat és normális kereteket szeretnének maguknak, és ők majd tudnak gondoskodni magukról ezeken a kereteken belül, hogyha egyébként az megfelelő, normális, kiszámítható és ráadásul stabil.

Mi is üdvözöljük azt a személyi jövedelemadó-törvényben meglévő változtatást, ami ösztönzi a különböző, magánkézben lévő lakások szociális bérlakások céljára történő biztosítását, olyan módon, hogy az ilyen módon az önkormányzatokkal erre a célra megkötött bérleti szerződésekből származó bevétel adóját 10 százalékra csökkenti, mert azt gondoljuk, hogy ennek a fajta döntésnek egyre nagyobb következményei lesznek majd az önkormányzatok esetében.

Vannak olyan részei is a személyi jövedelemadóról szóló törvénynek, amelyeket a Szabad Demokraták Szövetsége elvi okokból sem tart támogatandónak. Idetartozik például a tőzsdei árfolyamnyereség 25 százalékos tervezett adója. A Szabad Demokraták Szövetsége módosító indítványt nyújt be, ami arról fog szólni, hogy ez a fajta adónem egész egyszerűen maradjon el. Nem tartjuk jónak már azt az indokot sem, hogy közelíteni kell egymáshoz a munka- és tőkejövedelmeket, és ezért van szükség erre az adófajtára, hiszen a munkajövedelmek átlagos terhelése most 22 százalék körüli, míg a munkajövedelmek esetében például figyelembe vehető a 16 százalékos nyereségadókulcs is. A kettőt egymással összeadva egy meglehetősen magas terhelés jön ki.

De nem csak ez az a szempont, ami miatt, tisztelt képviselőtársaim, ezzel a gyakorlattal nem értünk egyet. Emlékezzünk vissza, a kormányprogramba azért került be ennek a fajta nyereségnek a nulla kulcsra történő levitele - megint elfelejtette mondani az iménti szónok, hogy a bevezetésére a Fidesz kormányzása alatt került sor 20 százalékos mértékkel -, mert nagyon alacsonyak voltak a megtakarítások Magyarországon, ösztönözni akartuk, hogy az emberek a pénzüket takarítsák meg, és ráadásul az hasznosuljon a magyar gazdaságban. Ez volt az indoka annak, hogy az árfolyamnyereség-adót nulla mértékben állapítottuk meg egyébként a kormányváltást követően, 2003. január 1-jétől.

Semmilyen indoka nincs annak, hogy most ezen az álláspontunkon változtassunk, már csak azért sem, mert a megtakarítások továbbra sem nőnek olyan mértékben, mint amilyen mértékben az szükséges lenne. Ennek sok oka van egyébként, többek között megint azt kell mondanom, hogy az előző kormányzat elhibázott politikája. Ráadásul demagógnak tartjuk azt az érvet is, hogy ez elsősorban azokat sújtaná, akik nagyon gazdagok, és ilyen módon tartják különböző értékpapírokban a jövedelmüket. Valószínűleg sokan nem tudják, hogy Magyarországon mintegy 160 ezer befektető válik különböző módokon részvénytulajdonossá. Az összes megtakarítás átlaga 1,3 millió forint, ami nem nevezhető egy túl jelentős összegnek, és semmiképpen nem meríti ki ma Magyarországon a gazdagság kritériumát, ami azt jelenti, hogy nagyon sok kisbefektető hasznát akarjuk ezzel a 25 százalékos adókulccsal megcsapolni, és mi ezzel nem értünk egyet, ezt nem támogatjuk, ezért is van az, hogy ehhez módosító indítványt akarunk benyújtani.

Nem értünk egyet azzal sem, illetve kényszerűen vesszük tudomásul, hogy a megtakarítási formák vagy az öngondoskodás, a későbbiekre gondolás szemléletével ellentétes szabályozás kerül a törvénybe. Megint azt kell mondanom, hogy pedig jó lenne, ha ezt nem tennénk, mert az öngondoskodás szemléletének egyre inkább erősödnie kellene Magyarországon; legyenek egyre többen azok, akik tudják, hogy például az, hogy öregkorukban milyen életet biztosíthatnak maguknak, részben tőlük függ, ha az anyagi lehetőségeik ezt megengedik, meg persze azt is, ha valaki magasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatást akar magának, akkor azt nemcsak úgy érheti el, hogy paraszolvencia formájában valakinek borítékot süllyeszt a zsebébe, hanem úgy is, hogy megfelelő biztosításon keresztül tud gondoskodni a maga magasabb színvonalú, az igényeinek jobban megfelelő ellátásról, ha megbetegszik.

Ugyanakkor azonban másrészt itt is felhívnám a figyelmet arra, hogy makrogazdasági szempontból sem helyes mindez, hiszen ezek a megtakarítások annak érdekében, hogy értékállóak maradhassanak, és ilyen módon biztosítsanak megfelelő hozamot a megtakarítónak, valahol valamilyen formában szintén befektetésként a gazdaságban hasznosulnak, ezért e tekintetben sem helyes ezeket a kedvezmények körének szűkítésével sújtani, mert az ország gazdasági érdeke is azt kívánja, hogy legyenek ilyenek.

Ami a társasági adót illeti, a 2005-re javasolt módosítások valóban javítják a versenyképességet, és valóban ösztönözhetnek a foglalkoztatás növelésére, ezért aztán itt kifejezetten azt kell mondanom, hogy Varga Mihály képviselőtársam nem olvasta el a törvényjavaslatot, vagy a tavalyi beszédéből túl sok elemet emelt át az ideibe, és nyilván ezért került ellentmondásba a beterjesztett szövegjavaslattal. Merthogy, tisztelt képviselőtársaim, a javaslat igenis erősíti a kutatás-fejlesztést és ösztönzi a beruházásokat, sőt új fogalomként bevezeti a szoftverfejlesztő kategóriát is, aminek egyébként az ország szempontjából különös fontossága lehet, merthogy nemzetközi összehasonlításban is jók vagyunk ezen a területen.

A javaslat különböző elképzeléseket tartalmaz, akár a kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységének ösztönzésére, akár az alkalmazott kutatás, alapkutatás terén az élőmunka terheinek csökkentésére, akár a kutatóhelyeken végzett beruházások, illetve fejlesztési jellegű tevékenység adókedvezményének a növelésére. Egyébként a kis- és középvállalkozások esetében a foglalkoztatás bővítését szolgálja, hogy a munkahelyteremtést szolgáló beruházásoknál előírt létszámnövelési feltételt igen jelentősen csökkentette, 300 főről 30 főre, vagyis a tizedére, illetve a hátrányos helyzetű régiókban 150 főről 15 főre, vagyis itt is a tizedére - ez a kisvállalkozások esetében igaz, de a középvállalatok esetében is 50 százalékos mértékkel csökkentette azt a kategóriát, ahol a különböző kedvezmények igénybe vehetők.

(13.30)

Itt kell megemlítenem azt is, ami egyébként már elhangzott, hogy a megfizetett helyi iparűzési adó mértéke 50 százalékig levonható a társasági adó alapjából. Ez azért fontos, tisztelt képviselőtársaim, mert igaz, hogy 16 százalékos mértékű a nyereségadó, és ez bőven versenyképesnek tekinthető Európában, ugyanakkor azonban a helyi iparűzési adó a vállalkozások számára valóban nagy terhet jelent. Ehhez az adóformához azonban nem egyszerű hozzányúlni, hiszen változtatása esetén figyelembe kell venni az önkormányzatok gazdálkodási szempontjait is, mivel ez teljes egészében az ő adóbevételüket jelenti, és csak olyan változtatások képzelhetők el, amelyek az önkormányzatokat nem érintik hátrányosan. Ezért kell óvatosan hozzányúlni ehhez a rendszerhez, és ezért üdvözlendő, hogy mégis a megfizetett iparűzési adó egyre nagyobb hányada írható le a nyereségadó alapjával szemben, ilyen módon hozva kedvezőbb helyzetbe a vállalkozásokat, miközben nem sújtjuk azokat az önkormányzatokat, amelyek ebből élnek meg.

Áttérve az illetékekre: nem értünk egyet azzal a javaslattal, amely megszünteti az értékpapír és üzletrész öröklési és ajándékozási illeték alóli mentességét, miközben megtartja a takarékbetétek illetékmentességét. Megfontolandó lenne, hogy vagy csak az üzletrész-átruházás legyen illetékköteles, vagy az üzletrész és legfeljebb a részvény, viszont a többi értékpapír nem, hiszen e tekintetben a bankbetét és a kötvény nem sok különbséget mutat egymás között, akkor viszont az átruházási illeték esetében is azonos módon kellene őket kezelni.

Ami a társadalombiztosítási járulékokat, illetve a családtámogatással, foglalkoztatással, pénztárakkal kapcsolatos ügyeket illeti: csak azért emelném ki mégis azt a javaslatot, amely egyrészt a 25 év alattiak, a gyermeket vállalók, a gyesről, gyedről visszatérők és az ötven felettiek esetében kedvezményeket ad - az ő foglalkoztatásuk, a munkaerőpiacra történő visszahozataluk esetén kilenchavi járulék 50 százaléka nem fizetendő meg -, mert ez is egyfajta eszköz. Erre lehet, tisztelt képviselőtársaim, azt mondani, hogy nem elég hatékony vagy nem elégséges, s ha az ellenzék erről így vélekedik, akkor várom a javaslatukat, hogy ezt töröljük el, ne is vezessük be. Azt gondolom, ez talán nem elégséges, de mindenesetre valamelyest segíthet azon, hogy az ilyen módon a munkaerőpiacról kiesettek vagy oda belépni nem tudók foglalkoztatását is ösztönözzük.

Szeretnék szólni az egyösszegű egészségügyi hozzájárulásról is, mert ezzel kapcsolatban is elhangzott, hogy csak november 1-jétől akarja a kormányzat csökkenteni. És ez igaz! Valóban november 1-jétől csökken csak. Nyilván ez is abba a körbe tartozik, amit nem lehetett korábban csökkenteni, mert a költségvetésnek egyéb területeken olyan igényei vannak. November 1-jétől csökken havi 1200 forintos mértékkel, ami persze azt jelenti, hogy 2006-ban végképp ennyivel kevesebbet kell majd fizetni. S hozzáteszem, hogy a kormány nyilván betartja az ígéretét, és a kormánykoalíció pártjai is betartják a kormányprogramban foglaltakat, hogy a ciklus egészében ezt a fajta járulékot el fogják törölni.

Képviselőtársaim ellenzéki oldalról könnyet ejtettek azért, hogy csak november 1-jétől csökken - megjegyzem, 2003. január 1-jétől is csökkent jelentős mértékben -, és elfelejtették említeni, hogy az önök idején több mint duplájára növelték ezt a vállalkozásokat egyként sújtó terhet. (Tállai András: 10 százalékkal csökkent a tb-járulék!) Azt is el kellett volna mondani, hogy önök nem a csökkentését javasolják, hanem inkább a jelentős növelésére tartanának igényt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalólag: a Szabad Demokraták Szövetsége az imént említett módosításokkal meg fogja szavazni a javaslatot, ugyanakkor azonban továbbra is javasolni fogjuk, és teszünk annak érdekében, hogy átfogó adó- és járulékreform készüljön végre egyszer a Magyar Országgyűlésben.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu