SZIJJÁRTÓ PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nem okozok nagy meglepetést itt a parlamentben azzal, ha azt mondom, hogy az ifjúsági és sportbizottság ellenzéki tagjai viszont nem tartották általános vitára alkalmasnak az előttünk fekvő törvényjavaslatot.

Kifogásainkat és kérdéseinket két kategóriába lehet sorolni. Egyrészt az általános észrevételek és az általános kérdések mellett megfogalmazódtak a bizottsági profilba tartozó és döntően a sport területét érintő javaslatok, kérdések és kifogások is. Bár a bizottsági ülésen a javaslat előterjesztője köztisztviselőként is gyakran hangoztatta az igazságosságot, versenyképességet és hasonló jelszavakat, azért azt gondolom, hogy bőven van olyan rendelkezés és javaslat a jövő évre vonatkozó előterjesztésben, amely ezen jelszavakkal meglehetősen ellentétes irányba mutat.

A bankadóról, a pénzintézeteket sújtó adóról már sokan sokszor sok mindent elmondtak. Az azonban mindenképpen említésre méltó, és szükséges is beszélni róla, hogy ez a javaslat leginkább azt az 1700 takarékszövetkezetet sújtja majd, amelyek egyáltalán nem részesültek vagy csak nagyon kis mértékben részesültek a lakáshitelezésből és a lakáshitelezésből adódó bevételekből, hiszen kormányzati oldalról rendszeresen hangzik el az az indokolás, hogy azért szednek be több milliárd forintot most majd a pénzintézetektől, mert extra jövedelmük származott az állami kamattámogatással segített lakáshitelezésből. Nos, a takarékszövetkezetek ebből viszonylag kicsi részt hasíthattak ki, így őket elég nagy veszteség fogja érni.

Már ott, a bizottsági ülésen is elmondtuk, hogy ha nem kívánnak ellenzéki képviselőknek hinni, nem kívánják az ő véleményüket elfogadni, akkor már legalább egy szakmai testület, például az IPOSZ véleményét igazán figyelembe vehetnék. Az igazságossággal mindenképpen szembe menőnek tartottuk az, hogy az illetékterhek általában vagy átlagosan 60 százalékkal növekednek, így azt lehet mondani, hogy az olcsó állam víziója mára csak elképzelés, mára csak álom marad. A versenyképességet elősegítő tényezők közé sem biztos, hogy be lehet sorolni a részvénytársaságok vagy a korlátolt felelősségű társaságok cégbejegyzési illetékének növekedését.

A külön adózó jövedelmek esetében megemlítésre került mind az osztalékból származó jövedelmeket sújtó adó, mind az árfolyamnyereségből származó jövedelmek adójának növekedése. Megfogalmazódott egy olyan álláspont is, amely szerint az árfolyamnyereség-adó külön hátrányos helyzetbe hozza a magyar befektetőket, mert a forgalom 75 százalékát lebonyolító külföldiek továbbra is 5-10 százalékos adót fognak fizetni.

A versenyképesség esetében azért a vállalkozók terheinek növekedése sem biztos, hogy pozitív irányba mutat, hiszen a 4 százalékos munkaadói járulék új járulékfizetési kötelezettségként jelenik meg.

(11.30)

Volt egy különösen érdekes része ennek a törvényjavaslatnak, és akkor ez már a speciális észrevételek műfaja, ifjúsági szempontból mintha egyfajta iskolaadó bevezetésére kerülne sor, hiszen tartalmazza a javaslat azt, hogy az ösztöndíj-, a tankönyv- és jegyzettámogatás, illetve a hallgató gyakorlati képzésére kifizetett juttatásának a minimálbér 50 százalékát meghaladó része nem lesz adómentes. Ez különösen akkor érdekes, ha tudjuk, hogy a törvényjavaslat tartalmazza azt, hogy viszont adómentes lesz az előzetes letartóztatás alatt munkát vállaló magánszemély bevétele. Ha ezt a kettőt összehasonlítjuk, akkor, azt gondolom, egy nem túl iskolabarát, nem túl tanulásbarát kormány képe rajzolódik ki előttünk. Persze, aztán a bizottsági ülés további részében tisztáztuk azt, hogy csak egy pontatlannak tűnő megfogalmazás miatt eshetett az ösztöndíj is ebbe a kategóriába, és ígéretet kaptunk az előterjesztő részéről ezen szakasz egyértelművé tételére.

Néhány sporttémában megfogalmazott javaslatot is elmondtunk a bizottság ülésén. Továbbra is kíváncsian és várakozással várjuk azt a szándékot, hogy a sportszerek vásárlását majd mikor segíti a kormány adókedvezményekkel, mint ahogy tette azt korábban a számítógép vagy a digitális kamera esetében. Tavaly az amúgy is nehéz helyzetben lévő sportegyesületeknek újabb terhet jelentett a sportszolgáltatások áfájának 12 százalékról 25 százalékra növelése. Idetartoznak például a nevezési díjak is, ami azért furcsa, mert az államnak ez gyakorlatilag semmilyen terhet nem jelent, ez egy szervezési költség, ehhez képest azért ezen is mintha élősködne az állam.

Ha már egy ötletet szabad adni, felvetettük a bizottság ülésén azt, hogy abban az esetben viszont nem állnánk ellen az illetékek növelésének, ha ezt olyan esetben vetnék ki, amikor például egy sportpályát minősítenek át olyan területté, ahol aztán benzinkút vagy plaza épül. Ez nem biztos, hogy az egészséges nemzedék irányába mutat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu