DEVÁNSZKINÉ DR. MOLNÁR KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen. Kedves Horváth Képviselő Úr! Én azt hiszem, hogy mi tökéletesen egyet gondolunk ügyekről. Én nem arról beszéltem a kétperces hozzászólásomban, hogy nem értenék egyet a visszaválthatósággal. Sőt, ahol kell, a visszaválthatóságot én is támogatom. Az egy más kérdés, hogy a visszaváltott csomagolóanyagba töltünk-e újabb terméket, vagy éppenséggel az lesz a célunk, hogy legalább visszagyűjtést garantáljunk.

(15.10)

Mindazonáltal teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a hulladék értéket képvisel, amennyiben így gondolkodunk róla. Valaki egyszer elmondta nekem azt a példát, hogy az angol fogalommeghatározásban a hulladék az a dolog, ami nem a helyén van. Tetszenek érteni? Ez nagyon érdekes megfogalmazás. Ha a csomagolóanyagot visszavihetem a nagy bevásárlóközpontba, ott bedobhatom abba a gyűjtőtartályba, ahová való, és utána egész iparágak alakulnak arra, hogy ezt feldolgozzák, és majd újonnan más anyagként forgalomba hozzák, akkor nincs semmi baj, akkor jól járunk el.

A hozzászólásomban egyébként azt hangsúlyoztam, hogy a jelen helyzetben 2004-ben - és számítva 2012-t, 2015-öt - a magyar államnak a hulladékgazdálkodás feltételeinek kialakítására pénzt kell fordítania. Ma még itt tartunk. S ezt a pénzt nem szabad csak arra korlátozni, hogy ez termékdíjból vagy környezetterhelési díjból származó bevétel legyen, mert ennél sokkal többet kell erre költeni. Én erről beszéltem, és ezzel értett egyet Pettkó András képviselőtársam is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu