DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ahogy ígértem, még egy gondolattal szeretném gazdagítani ezt a vitát. Ha Magyarországot megvizsgáljuk - vagy bármely más országot, ahol piacgazdaság van -, azt látjuk, hogy a területi különbségek egyik legjelentősebb előidézője a bankrendszer. Ennek az az oka, hogy ahol kisebb a gazdasági aktivitás, ott sokkal inkább megtakarító pozícióban vannak az emberek, ahol pedig nagyobb az aktivitás, ott hitelezői pozícióba kerülnek a pénzintézetek a lakossággal kapcsolatban. Tehát ahol takarékszövetkezetek működnek, azok elsősorban betéti pozícióban lévő területek, és ezáltal egyfajta tőketranszformáció történik azok felé a területek felé - főváros, nagyvárosok, Nyugat-Dunántúl -, ahol eddig is nagyobb volt az aktivitás.

Hogy kapcsolódik mindez a tárgyalt témához? Úgy, hogy ha a takarékszövetkezetektől - amelyek nem tudnak akkora marzsot elérni - még elveszünk a kamatkülönbözeti adóval, akkor még nehezebb helyzetbe fognak kerülni. Kérdés, hogy akarjuk-e a területi különbségeket növelni ezzel a technikával, ezzel a módszerrel. Ez nagy kérdés, amin szintén el kell gondolkodni. S amikor egy-egy törvény beterjesztéséről szó van, ezen is célszerű lenne töprengeni. Ráadásul itt - mint már említettem - profitmaximalizáló szervezetekről van szó, és nyilván az fog bekövetkezni, hogy igyekeznek a betéti kamatokat lejjebb vinni, a hitelkamatokat pedig emelni azért, hogy ne adóminimalizálást - amint azt Bőhm képviselő úr jelezte - érjenek el, hanem profitmaximalizálásra törekednek, hiszen ők mégiscsak piacgazdasági környezetben működnek.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu