DR. HARGITAI JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Beszédes önmagában az államtitkár úr mai hallgatása. Ennek oka az, hogy tegnap az adótörvények vitája kapcsán elhangzott ennek a törvénynek is a rövid expozéja. A kormány sem akarja külön exponálni magát itt egy önálló megszólalással. Nincs is miért tennie, a kormány sem lehet önmagára büszke.

Mintha maffiamódszerek működnének a kormányban, mintha egy orosz maffiafilmet látnék: a miniszterelnök közjogi felhatalmazással, mint a száz leggazdagabb magyar egyike elmegy két nagy bank vezetőjéhez - az egyik persze a Bankszövetséget képviseli, a másik az OTP-t, a legnagyobb bankot képviseli - , és az urak megegyeznek valamiről két évre, átmenetileg. A közjogi felhatalmazással rendelkező azt mondja, hogy mi vagyunk az erősebbek, és márpedig ezt elvesszük tőletek. Elkezdődik az alkudozás, és a három úr alkujának eredményeként valami idekerül az Országgyűlés elé. Amit persze utólag a szocialisták vezérszónoka úgy énekel meg, hogy elvártuk a kormánytól, hogy igazságot tegyen, hogy elvegyenek azoktól, akiknek több van, mert lenn nagyobb a szükség. Ebből semmi sem igaz. Ebből semmi sem igaz, mert a szocialistáknak fogalmuk sem volt arról, hogy a kormány és a bankok milyen alkura készülnek! Ez egy utólagos megéneklése a dolgoknak.

Ez egy milyen irány, amit most Magyarország követ? Az Európai Unió iránya. Persze, megpróbálnak európai fogódzókat találni, és Gőgös képviselő úr a költségvetési bizottság többségi véleményének álláspontjaként meg is találja a hivatkozási alapot Dániában. Csak azt elfelejti hozzátenni, hogy ott, ahol az Európai Unió él, nagyon kis mértékben ilyen, csak hasonló eszközökkel, ott monopolhelyzetet adóztat. Ez igaz például Dániára. Monopolhelyzetet adóztat. (Gőgös Zoltán: Ausztriára is igaz.) Itt szó nincs arról, hogy a pénzintézetek valamifajta monopolhelyzetben lennének, és ezért jutnának többletjövedelemhez, és ezért meg kell őket adóztatni.

Nem, ez az irány, amit Magyarország követ, nem az Unió iránya, hanem sokkal inkább Belorusszia, ha már európai országot keresünk, Fehéroroszország, Jordánia, Türkmenisztán, Maldív-szigetek, és még lehetne sorolni ezeket az országokat, de semmiképpen sem az Európai Unió iránya.

Hogyan változtak a dolgok? Először azt hallottuk a sajtón keresztül, hogy 30 milliárd kell, legalább két évig kell, ameddig ez a kormány regnál, és ezt úgy akarja a kormány elérni, hogy a társasági adót növeli 8 százalékkal: 16-ról fölemeli 24 százalékra, ami persze csak a pénzügyi szektorban lenne izgalmas.

(9.30)

Ezt állítólag azért vetették el, mert alkotmányossági aggályokat vetne fel egy ilyen típusú különadóztatás. Az alkotmányossági aggályokkal egyetértek.

A másik ok, amiért elvetették: mivel annak a két úrnak, akikkel a kormányfő tárgyalt, és a mögöttük lévő érdekeknek ez abszolút nem felelt volna meg, ezért is vetették el, tegyük hozzá, ezért formálták át az egészet. Csak ahhoz ragaszkodtak, hogy a 30 milliárd jöjjön, de hogy honnan jöjjön, az számukra érdektelen. Ha nem a külföldi tulajdonban lévő magyar nagybankok fizetik meg ezt az összeget, akkor szedjük be máshonnan. Akkor szedjük be a kicsi vállalkozásoktól vagy maximum középvállalkozásoktól, a takarékszövetkezetektől ennek egy meghatározó részét, és szedjük be a szintén középvállalkozásként vagy kisvállalkozásként működő hazai lízingcégektől, mondjuk, olyan lízingcégektől, amelyek mögött nincsenek ott a nagybankok. Hiszen az összeg a lényeg: 30 milliárdot kapnunk kell, mert céljaink vannak vele, hogy igazságosabbá tegyünk sok mindent, ahogy Göndör képviselő úr fogalmazott. És ilyen szempontból mindegy volt, hogy a hazai kisvállalkozásoktól vagy középvállalkozásoktól vagy esetleg a nagybankoktól szedik be ezt az összeget.

Persze azt nem is kell megemlíteni, hogy amikor az urak tárgyaltak, akkor csak a nagybankok képviselőivel tárgyaltak, a takarékszövetkezeti vezetőket elfelejtették meghívni erre a tárgyalásra. Több mint 180 takarékszövetkezet van Magyarországon; a pénzügyminiszter nem tartotta fontosnak, hogy leüljön velük tárgyalni. Események után tárgyalt persze - a takarékszövetkezeti vezetők is időben keresték a pénzügyminiszter urat -; amikor a nagybankokkal már mindent eldöntöttek, akkor ült le a pénzügyminiszter a takarékszövetkezeti vezetőkkel tárgyalni.

Igaz, hogy van egy kicsi elmozdulás a törvényben a takarékszövetkezetek egy részének javára, hiszen a takarékszövetkezeteknek azt a részét, amelyeknek nincsen még 250 millió saját tőkéje, amit a jogszabályok elvárnak, és ezt 2007-ig teljesíteni kell, mentesítené most a törvény ennek a különadónak a megfizetése alól - de ez nem elégséges. Szóltak már erről itt képviselőtársaim, és öröm számomra, hogy Göndör képviselő úr is felvetette, hogy hajlandóak gondolkodni a takarékszövetkezeti szektort ért hátrányokról.

Ha most megnézzük azt, hogy mire hivatkozik a kormány, amikor ezt az új adót kiveti, akkor azt mondja, hogy extraprofithoz juthattak vagy jutottak a pénzügyi szektor vállalkozásai, a bankok, a hitelszövetkezetek és más ilyen típusú vállalkozások. Szerintem, ha egy átlag banki fiókot és egy átlag takarékszövetkezeti fiókot lefotóznék, és száz magyar állampolgárt az utcán megállítanék, hogy az egyikbe bemehetsz, az egyikből elviheted az extraprofitot, melyikbe mennél be: egyik sem akarna bemenni az átlagos takarékszövetkezeti fiókba, mind a nagybankok fiókjába akarna bemenni. Önök mégis úgy alakították át ezt a rendszert, hogy a takarékszövetkezetek számára hátrányos legyen.

Nézzük meg, hogy a takarékszövetkezetek juthattak-e extraprofithoz. Itt elhangzott már egy számadat - Lenártek András képviselőtársam említette -, amit a költségvetési bizottság ülésén én is ismertettem. Ha a 2003-as adatokat nézzük - ezek az adatok nyilvánvalóan nyilvánosak és a Pénzügyminisztérium számára is ismertek, ellenkező esetben mi sem ismernénk ezeket -, akkor azt tudjuk, hogy egy átlag bankfiók 189 millió forint eredményt produkált 2003-ban, ezzel szemben egy átlag takarékszövetkezeti fióknak csak 5 millió forint eredménye van. Hol van akkor az extraprofit? A takarékszövetkezeteknél vagy a nagybankoknál? Ha van egyáltalán extraprofit.

Azt is tudjuk, hogy az országban legalább 1700 takarékszövetkezeti fiók működik, és ezek közül több mint ezer igen kicsi településen. A saját választókörzetemben, ahol egyébként három takarékszövetkezet is működik, megnéztem külön a három takarékszövetkezet eredményét, és azt látom ennek alapján, hogy a kicsi fiókok, a kistelepüléseken működő fiókok - és akkor azt is tisztázzuk, hogy ez alatt mit értünk, és ezt tekintsük eredménynek; takarékszövetkezetek az ezer főnél kisebb településeken is működtetnek fiókokat, Baranya aprófalvas jellege miatt ez teljesen általános -, ezek tehát szinte mind-mind veszteséget produkálnak. Ezt a veszteséget úgy produkálják, hogy a takarékszövetkezetnél az a gyakorlat, hogy az általános igazgatás költségeit még nem is terhelik rá ezekre a kicsi fiókokra, mert akkor még inkább veszteségesek lennének. Tehát a takarékszövetkezetek az eredményeiket is csak az igazán nagyobb településeken tudják produkálni. Egy bólyi takarékszövetkezet, mondjuk, a Pécs városi fiókján keresztül produkál érdemben hasznot, a kicsi településeken pedig veszteséget produkál.

Tehát látnunk kell, hogy a takarékszövetkezetek működési beágyazottságuk miatt sem lehetnek olyan hatékonyak, mint amilyen hatékonyak a bankok. A bankoknak nyilvánvalóan nem fordul meg a fejükben az, hogy egy 10 ezer főnél kisebb településen pénzügyi szolgáltatást nyújtsanak. A takarékszövetkezeteknek ez a világ a természetes közegük. Nem részvénytársaságokról van szó, mint a bankok esetében, hanem szövetkezetekről. Ha most fölidézem önöknek az új szövetkezetekről szóló törvényt, amit 2000-ben fogadott el az Országgyűlés, vagy az 1990. évi I. törvényt a szövetkezetekről, vagy megnézem, hogy a Ptk. mit mond a szövetkezetekről, anélkül, hogy konkrétan ezeket a fogalmakat definiálnám, azt mondhatom, hogy ezek a szövetkezetek nemcsak eredményre törekszenek, sokszor, sok esetben a nonprofit elvet alkalmazzák, a tagjaik érdekében működnek. Hiszen ha csak nyereségre törekednének, akkor már rég kimenekültek volna a kicsi településekről. Ők a tagjaik érdekében, a kicsi településeken, a vidéki Magyarországon nyújtanak pénzügyi szolgáltatásokat, veszteségesen is, és ezt ellensúlyozzák esetleg a nagyvárosokban befolyt eredményekből. Ezt is lássák, amikor ezt a romboló hatású törvényt el akarják fogadni.

Azt mondják, hogy a banki szektor - és benne a takarékszövetkezetek is - többek között azért produkál extraprofitot, mert ott van mögötte a lakástámogatás rendszere és ebben az állam szerepe. Ha így vizsgáljuk meg, hogy mit produkálnak a bankok, milyen mértékben van e mögött a tevékenység mögött ott az állam szerepe a takarékszövetkezetek vagy a bankok esetében, akkor a következőt mondhatjuk: nagyságrendekkel nagyobb finanszírozói a lakásprogramnak a bankok, mint a takarékszövetkezetek. A takarékszövetkezetek mögött nincsenek jelzálogintézmények - kétmilliárd forintos tőkével lehetett ilyeneket létrehozni -, és ezért a takarékszövetkezetek a használtlakáspiacon igazán nincsenek ott. A takarékszövetkezetek nem tudnak devizaalapú hitelekkel foglalkozni, mert ezt jogszabályok tiltják számukra. Ma már a lakáshitelezés is devizaalapon folytatódik. Tehát igazán a lakáshitelezés is a nagybankoknak biznisz, és nem a takarékszövetkezeteknek. Amikor ezeket az érveket hozzuk fel, akkor is azt kell látnunk, hogy a nagybankok esetében ez érv lehet, a takarékszövetkezetek esetében nem lehet érv.

Ha a takarékszövetkezetekből kimozdulok, és egy pillantást vetek, mondjuk, a lízingcégekre, ott is különbség van például az olyan lízingcégek esetében, amelyek mögött ott van egy nagy anyabank; ezek a lízingcégek nyilvánvalóan nem örülnek ennek az adónak, de hallgatnak, hiszen számukra az a jó, ha a nagybank számára kedvező megoldás születik. Az az alku, amit a három úr létrehozott, a nagybankoknak kedvez, hiszen egy cégről van szó, és ha a nagybanknak kedvez az a megállapodás, amit létrehoztak, akkor nem számít ilyen szempontból, hogy hogyan érinti a bank által létrehozott lízingcéget.

De mi van a lízingcégeknél azokkal a kis- és középvállalkozásokkal, amelyek mögött nincs ott ez a nagybank, akár ez a külföldi tulajdonú nagybank? Hogyan érinti őket? Milyen tevékenységet folytatnak az ilyen lízingcégek? Lízingelik a traktort, az orvosi műszert, a szerszámgépeket és bármi mást. Vagyis megint csak a vidéki Magyarországot, a kisvállalkozókat segítik ezzel a tevékenységükkel. És önök úgy fordították át az egész rendszert, hogy ezeknek ez nagyságrendekkel hátrányosabb legyen, mint az eredeti megoldás.

Hogy alkotmányos-e ez a megoldás, ezen is érdemes elgondolkodniuk, ha már alkotmányellenesnek minősítették a másikat. Én nem állítom, hogy az, de megfontolásra ajánlom legalább az átgondolását az egésznek, mert azt is vizsgálni kell, hogy diszkriminatív-e ez a szabályozás. Ha megnézzük, hogy mit akartak önök szabályozni - a bankvilágot, a pénzügyi szektort akarták szabályozni -, önök ezt nem szabályozhatják úgy, hogy a végeredmény hatásában diszkriminatív legyen.

(9.40)

Látszatra ez egy nem diszkriminatív intézkedés, hiszen az egész szektor tevékenységét szabályozták. Ha azonban megnézik, hogy közvetve diszkriminatív-e, akkor azt mondom, hogy ez felvethető, mert közvetve a kicsiket, a takarékszövetkezeteket és a lízingcégeket, amelyek sokkal kevésbé eredményesek, amelyek sokkal kevesebb eredményt produkálnak, mint a nagyok, arányaiban mégis sokkal inkább sújtja őket ez az adó, amit önök itt kivetnének erre a szektorra. Ezért mi nyilvánvalóan nem tudjuk támogatni ezt a megoldást.

Elfogadhatóvá is nehéz tenni, de abban partnerek vagyunk, hogy elgondolkodjunk azon, hogy azok számára, akiket igazán sújt, hogyan tudjuk kedvezőbbé tenni. A pénzügyminiszter úr a költségvetési bizottság ülésén is kifejtette azt az álláspontját, hogy ő fogadókész arra, hogy ezt a rendszert ilyen szempontból még átalakítsuk, csak azt látom, hogy a pénzügyminiszter hátradől, hiszen a 30 milliárdhoz ragaszkodik, és a kormányfő is azt mondja, hogy egyezzetek meg, takarékszövetkezeti vezetők, banki vezetők, lízing-érdekszövetségek; egyezzetek meg, ha ti megegyezésre jutottatok, számunkra csak a 30 milliárd forint fontos. Én viszont azt látom, hogy az érintettek nem tudnak megegyezni, vagy attól félek, hogy nem tudnak megegyezni, mert mindenki a saját érdekeit képviseli.

A pénzügyminiszter úr a költségvetési bizottsági ülésen felvetett egy lehetséges megoldást akkor, amikor én a takarékszövetkezetek, a lízingcégek érdekében érveltem. Azt mondta, hogy ő azt elképzelhetőnek tartja, hogy a takarékszövetkezeti fiókok azon eredménye, ami gyakorlatilag kicsi településeken képződik, az után a bankkülönbözet után ne kelljen adózni, ezt vonjuk ki a rendszerből. Igen ám, csak erre a takarékszövetkezeti vezetők az előző érvelésemmel hasonlóan érvelnek, és azt mondják, hogy nincs eredményük, tehát nincs mit kivonni a rendszerből, mert a kicsi településeken ők csak veszteséget produkálnak, és számukra is csak a nagyvárosok piaca hozza a nyereséget.

Ezért azt is megfontolandónak javaslom, hogy ha nem állnak el ettől a törvénytervezettől, mint ami már itt megfogalmazódott, akkor a szektornak azt a részét mindenképpen mentesíteni kellene a kamatkülönbözet fizetése alól, akik számára az igazán hátrányos, és többet rombolnak vele, mint amennyit elérnek. Önöknek se lehet célja a vidéki Magyarország tönkretétele, nem lehet céljuk, hogy a postabezárások, iskolabezárások után most már a takarékszövetkezetek világa is elhagyja a kicsi településeket.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu