DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A választókörzetemben, a Gellérthegy és a Bartók Béla út környékén régi lakossági panasz a környezetesztétika tárgykörébe tartozó ügyek sokasága. Ami esztétikus, szép és kellemes, az persze egyúttal hasznos is. Az is része kell hogy legyen a környezet védelmének, ha egy nagy felújítást követően vissza tudjuk állítani az úgynevezett utcabútorokat, a padokat, az órákat is, nem csak a hirdetőoszlopokat. Sajnos a Gellért téri járdákon elhelyezett éles szögletkövek is balesetveszélyesek, és nem csak a gyengén látók számára.
Igaz, hogy szűkebb környezetünk, a Gárdonyi tér és a Móricz Zsigmond körtér is megszépült, legutóbb éppen Móricz Zsigmond szobrának az elhelyezésével, a sokat emlegetett Gomba azonban a legrosszabb kültelkeket idézi elhanyagoltságával. A körtéri aluljárók összefirkált falai is nagy visszatetszést keltenek. Tudom, hogy a felsorolt környezetesztétikai problémák nagyobbik része a fővárosi, másik hányada pedig a XI. kerületi önkormányzat hatáskörébe tartozik. Mint a körzet egyéni képviselője természetesen aktív kapcsolatban is állok az érintettekkel, mégis úgy tapasztalom, hogy készségük ellenére sem képesek megoldani ezeket a voltaképpen nem nagy költségigényű problémákat, nehézségeket. Nem, pedig kicsi dolgokról van szó, nem kell ehhez persze világvárost építeni.
Ezért kérdezem, mit kíván és tud tenni a Környezetvédelmi Minisztérium az esztétikusabb környezetért. Nagy kérdés, szép kérdés, hálás válaszra ad lehetőséget, de kifejezetten a Gellérthegy és a Bartók Béla út környékén élők konkrét ügyeivel kapcsolatban kérdezem - gondolom, szintén nem nehéz a válasz így sem -, mi lenne a módja annak, hogy a felsorolt problémák választókörzetemben emberi időn belül megoldhatók legyenek.
Figyelemmel várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés