DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! 2004. május 1-jén módosultak az alkotmány választójogra vonatkozó rendelkezései, s az azóta eltelt időben a választásokhoz olyan új szabályt kellett rendelni, amely biztosítja, hogy külföldön is le tudják adni a választópolgárok a voksukat. Az európai parlamenti választáson már erre lehetőségük volt a magyar választópolgároknak, hogy a Magyar Köztársaság nagykövetségein szavazzanak, ám jelenleg más választáson nem biztosított ez az alkotmányos jog. E hiányosság megszüntetésére tavasszal a kormány törvényjavaslatot nyújtott be, amelynek az volt a lényege, hogy a külképviseleteken elektronikus szavazás módszerével tegyük lehetővé a választást. Ez az elképzelés azonban nem kapta meg az Országgyűlés kétharmadának támogatását, s ezt követően sok-sok egyeztetésen próbáltuk meg kiérlelni azt a választási módot, technikát, a szabályozás lényegét és a konkrét normaszöveget, amelyben létrehozható az Országgyűlés kétharmadának támogatása. (Folyamatos zaj.)
Az Alkotmánybíróság közben határozatot hozott, amelyben világossá és egyértelművé tette, hogy alkotmányos mulasztásban van az Országgyűlés e szabályozási tárgykörben, tehát múlhatatlanul fontossá vált, hogy a november 14-ei időközi választáson, illetve a köztársasági elnök úr által már kiírt - nem tudok jobban kiabálni (Az elnök csenget.) - december 5-ei népszavazáson biztosítsuk annak a lehetőségét, hogy külföldön is tudjanak a választópolgáraink szavazni. Amikor kerestük a lehetőséget arra, hogy végleges megoldás szülessék, tehát amellyel minden választáson biztosítani lehet ezt a jogot, világossá vált, hogy az időközi választásig és a népszavazásig hátralévő, rendkívül rövid idő alatt már végleges megoldásban nem tud konszenzusra jutni a Ház, akkor kísérletet tettünk a kormány nevében arra, hogy egy ideiglenes megoldást, egy szabályt - amely erre az időszakra szól - fogadjon el kétharmados többséggel az Országgyűlés.
Én az elmúlt héten meghallgatást kértem a köztársasági elnök úrtól, akit tájékoztattam arról, hogy milyen közjogi helyzet alakult ki, és elnök úrral közösen egyetértettünk abban, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos működése és a jogállamiság múlhatatlanul megköveteli azt, hogy minden választás, így az előttünk álló népszavazás és az időközi választás is alkotmányosan kerüljön lebonyolításra.
Tisztelt Országgyűlés! Ezúton is szeretném megköszönni köztársasági elnök úrnak a támogatását és segítségét, hogy ezt az alkotmányos mulasztást az Országgyűlés föl tudja számolni. Elnök úr ma reggel magához hívta az Országgyűlés képviselőcsoportjainak vezetőit, ahol ugyancsak ebben a tárgykörben az elnök úr tájékoztatást kért.
Tisztelt Országgyűlés! A mai nap során további egyeztetésekre is sor került, ahol minden olyan módosító indítványt, amely abba az irányba mutatott, hogy létrejöjjön a kétharmados megállapodás, úgy a kormánykoalíció pártjai, mint a kormány nyitottan fogadott. Annak érdekében, hogy alkotmányosan tudjuk lebonyolítani az előttünk álló választásokat, létrejött egy megállapodás. Az önök előtt lévő, új változatban kiosztott előterjesztés, illetve az azóta benyújtott módosító indítvány tekintetében is szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést arról, hogy a kormány ezeket a módosításokat támogatja.
Köszönöm az együttműködést annak reményében, hogy a mai napon meg tudja alkotni az Országgyűlés ezt az alkotmányos szavazás lebonyolításához múlhatatlanul szükséges törvénymódosítást.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés