JÜTTNER CSABA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Elnézést kérek a jelenlévőktől, ha nem tudok kapcsolódni az elmúlt pár perc vitájához. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Nem is kell!) Ezért én nem is szégyellem magam, megmondom őszintén.
Az elmúlt pár percben hallottunk arról, hogy magánszemélyek milyen állami támogatásokat vettek igénybe (A Fidesz soraiból: Ez a kérdés?) Ha meghallgatnak, el fogom mondani a kérdést. Ha nem kíváncsiak, akkor nagyon sajnálom. (Ágota Gábor: Házszabály!)
Én most azt szeretném megtudni, hogy Magyarország második legnagyobb folyója, a Tisza kap-e kellő mértékű támogatást. A Verespatak környéki aranybánya-beruházás, azt gondolom, nehezen megakadályozható, Năstase miniszterelnök úr nyilatkozataiból legalábbis erre következtethetünk. Ebből adódóan, azt hiszem, a mozgásterünk annyiban változik, ha a megakadályozását nem is tudjuk elérni, de kellő garanciát mindenféleképpen szereznünk kell azért, hogy a majdan termelésbe álló aranybánya ne jelentsen semmilyen vagy legalábbis nagyon kicsi kockázatú veszélyt jelentsen a Tiszára és a Tisza mellett élőkre.
Nem gondolom, hogy ez közömbös Magyarország számára, hogy milyen időzített bomba kezd működésbe lépni több év vagy évtized múlva, ezért azt gondolom, hogy a magyar fél részéről mindent el kell követnünk ennek megakadályozására.
A kérdésem nagyon egyszerű: egyetért-e a miniszter úr azzal, hogy a Tisza mellett élők biztonsága többet ér az aranynál?
Kérem megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés