GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A legóvatosabb becslések szerint is több mint 10-12 ezer ember vett részt azon az október 15-ei megemlékezésen, melynek kezdeményezője az SZDSZ Új Generációja volt, és melyhez csatlakozott a szabad demokratákon kívül a Magyar Szocialista Párt és több mint egytucatnyi civil szervezet.
A nyilas hatalomátvétel 60. évfordulóján és az azt megelőző két hónapban, gondoljunk csak például a Népszava aláírásgyűjtő akciójára, több tízezren mondták el Magyarországon, hogy nem kérnek a nácikból. A pénteki megemlékezés méltóságteljes és emelkedett volt. A Ház elnök asszonya, a köztársaság miniszterelnöke, volt miniszterelnökei közül többen - sajnos nem mindannyian -, a kormány tagjai és számos országgyűlési képviselő is részt vett ezen a megemlékezésen. Mégis van hiányérzetünk.
Konzervatív politikustársaink és pártjaik nem jöttek el, még válaszra sem méltatták a meghívót. Nem tartották fontosnak, hogy együtt mondjuk el: minden demokrata elutasítja a kirekesztő, szélsőjobboldali eszméket. Ehelyett érdekes kísérletet tettek: a magyar dicsőség napjává próbálták varázsolni a magyar szégyen napját, és a történelemhamisítás is folytatódott.
A konzervatívokhoz közel álló történészek, újságírók újra arról írtak és beszéltek, hogy '44. október 15-e a kiugrási kísérlet, a demokratikus magyar állam megmentésének kísérlete volt, és hogy '44. október 15-e, a nyilas hatalomátvétel nem szerves történelmi fejlődés eredménye volt; hogy a terror és a diktatúrák korszaka '44. október 15-e után kezdődött, s hogy a magyar nemzetnek nincs felelőssége a történtekben, nincs mivel szembenéznie.
Pedig 1920-ban a magyar állam Európában először emelte az állami politika rangjára a kirekesztést, az antiszemitizmust a numerus clausus törvénnyel. Pedig '44. október 15-e előtt hosszú évekkel, a 30-as évek végén jöttek sorban a zsidótörvények, vittek el embereket munkaszolgálatra, és rendeletben köteleztek embereket arra, hogy sárga csillagot hordjanak. '44 tavaszán, fél évvel október 15-e előtt, három-három és fél hónap alatt 450 ezer honfitársunkat vitték el különösebb kérés nélkül, pusztán azért, mert zsidók vagy cigányok voltak. Emberek százezrei éltek félelemben, jogfosztottságban, megalázottságban, kirekesztésben évek, évtizedek óta 1944. október 15-én. Aki ezt elhallgatja, aki ennek jelentőségét kisebbíteni igyekszik, meghamisítja a történelmet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Félreértés ne essék, nem gondolja senki, hogy bűnös nemzet lennénk, hiszen nincsenek bűnös nemzetek, de a szabad demokraták frakciója nevében ki kell hogy mondjam: a megemlékezés egyik legfontosabb tanulsága az kell legyen valamennyiünk számára, hogy kibeszéletlen történetről van szó. Bőven van még mit beszélnünk erről, bőven van még mivel szembenéznünk ezen a területen, és a felelősségünkről is beszélnünk kell.
S ha már a felelősség és ha már a szembenézés, nem lehet nem szólni a Zuschlag-ügyről. Az egyetlen lépés, az egyetlen helyes lépés történt meg a tegnapi napon, és a Magyar Szocialista Párt és a képviselő úr gyakorlatilag azonnal megtette az egyetlen helyes lépést. Nem volt mentegetőzés, nem volt mismásolás. Lemondott, és ennek így kellett lennie, hiszen a holokauszttal, az áldozatok emlékével nem illik viccelődni.
De lemondása kérdéseket vet fel az önök számára is, tisztelt konzervatív képviselőtársaim. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.) Mit keresnek a közéletben, közelebbről a konzervatív Fidesz vezető székeiben olyan politikusok, akiknek kedvenc rádióműsora az a műsor, amelyről az Országos Rádió és Televízió Testület mondta ki, hogy szerkesztési alapelve az antiszemitizmus? Mit keresnek a közéletben, közelebbről a konzervatív Fidesz vezető soraiban olyan politikusok, akik olyan hetilap előfizetésére buzdítanak és olyan születésnapi bulikra járnak, amely hetilapban nem ritka vendég a holokauszt tagadása, és amely születésnapon szkinhed zenekarok lépnek fel? (Taps a kormánypártok soraiban.) Nem kellene-e ezen elgondolkodni, kedves konzervatív képviselőtársaim? Hiszen önök mindezt nem viccből csinálják, hanem tudatosan ápolnak tisztátalan kapcsolatot a hazai szélsőjobbal; mert nem tudják elképzelni politikai sikerüket annak a szélsőjobboldali, megrögzötten antiszemita politikai szubkultúrának a támogatása nélkül, melytől minden demokratának kötelessége megtartani nemhogy a három, hanem a háromszáz lépés távolságot.
Az önök egyik vezető publicistája szerint Magyarországon ma komoly intellektuális erőfeszítésre van szüksége az embernek ahhoz, hogy ne legyen antiszemita, és önök olyan emberekkel vették magukat körül, akik megbuknak ezen az imént idézett intellektuális erőpróbán. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Tessék ezen elgondolkodni, tessenek egy keveset a saját házuk táján söpörgetni!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés