HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A “Nagy a jólétö című vitához annyiban szeretnék hozzászólni, hogy mi az, ami nem épült meg, és ezért nem lehetett nagy jólét az elmúlt időszakban. Ez nagyon fontos azért, mert az előbb képviselőtársam megemlítette, hogy kár megépíteni, mert nagyobb kárt csinálunk vele, mint hasznot. Azt gondolom, elmondható az elmúlt négy évről, hogy mennyivel jobban élne Budapest, ha megépült volna az M0-ás Budapest körül, amit leállítottak és nem engedték építeni. (Domokos László: Most miért hazudsz? - Dr. Fónagy János: Most sem épül!) Mennyivel jobb lenne Budapest környezeti levegője, mennyivel jobb lenne a környezeti állapota, ha a szemétégetőmű építését Budapesten nem állították volna le!

Azt gondolom, hogy nem szabad elhallgatni azt sem, hogy Budapesten ez a tömegközlekedési állapot, ami van, sokkal jobb helyzetben lenne, ha önök nem állították volna le a metróépítést Budapesten (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Igaz! - Zaj, közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) És csak pár olyat mondok, amitől jobban éltünk volna, ha megépül, de nem engedték, hogy megépüljön. (Zaj. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) Ezért tulajdonképpen ezzel, azt gondolom, a jólétbe keserű pirulát tettek önök. Azért én visszafognám magam a tekintetben, hogy olyan bírálatot mondjak (Domokos László: Az jó lenne! - Dr. Fónagy János: Az helyén való volna!), hogy amit megépítenek, az helytelen.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu