ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Áder János és más képviselők Nagy a jólétö címmel politikai vita megtartását kezdeményezték. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/11702. számon kapták kézhez. (Derültség, szórványos taps. - Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Ne csináljunk viccet a parlamentből, uraim!
Engedjék meg, hogy ismertessem a vita menetét. Elsőként a kormány képviselőinek nyilatkozatára kerül sor, összesen 40 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, 20-20 percben. Majd a további képviselői felszólalások következnek a frakciók rendelkezésére álló időkeretben. Az üléstermi információs táblán az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik, hogy az egyes frakciók mennyi időt használtak fel. Végül a kormány képviselői 15 percben válaszolnak a vitában elhangzottakra.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket a Házszabály egyes rendelkezéseire, amelyek az időkeretes vita szabályait tartalmazzák. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe. Az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beleszámítani. Tájékoztatom önöket, hogy az időkeret felhasználását időmérő szoftveren rögzítjük. Kérem a jegyzőket, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a felhasznált időtartam számítógépes rögzítését.
Mielőtt megkezdenénk a vitát, felkérem a jegyzőt, ismertesse az egyes időkereteket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés