HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony és Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitanap címe “Nagy a jólétö, amely, azt gondolom, egy meggondolatlan vagy elhamarkodott kijelentésre való reakció. A kérdés az, hogy ami a kijelentés mögött húzódik, a magyar közállapotok, a magyar társadalom helyzete, a szegénység Magyarországon, vajon ez a vitanap ad-e valami értelmes vagy adekvát választ a valóban szegény emberek számára.

Azt hiszem, az eddigi vita - talán Béki Gabriella hozzászólását leszámítva - sokkal inkább arról szólt, hogy próbáljuk védeni a mundér becsületét, ami helyénvaló, rendjén való dolog. Mind a két nagy párt elmondta, milyen intézkedéseket tett annak érdekében, hogy ez a szegénység valahogy oldódjék, és a társadalmi feszültségek oldódjanak.

De vajon vette-e valaki arra a fáradságot - az előző kormányzatok mindegyikét beleértem -, hogy az intézkedéseket követően hatástanulmányokat, hatásvizsgálatokat végzett volna, ha már nem tette ezt meg előre, mert az eredmény lesújtó. Nem hiszem, hogy ül a Házban olyan képviselő, aki 1990-ben, a rendszerváltás idején azt mondta volna, hogy 2004-re ezt akarjuk, ahol most tartunk. Nem hiszem, hogy van olyan képviselő, aki ilyen célokat tűzött volna ki maga elé, és a sok-sok jó szándék ellenére ma mégis ott tartunk, ahol tartunk.

Ahogyan Béki Gabriella mondta, nézzük meg, vizsgáljuk meg a magyar társadalom szerkezetét. Én egy kicsit lesújtóbb adatok birtokában vagyok, mint amiről ő beszélt. Ma a javak 33 százalékát, tehát egyharmadát a tőkejövedelmek, az ingatlanok és egyebek, a jövedelmi pénzek 33 százalékát a magyar lakosság 6 százaléka birtokolja, és az alsó 33 százalék, tehát az alsó egyharmad ugyanezen javak 6 százalékát birtokolja, középen a 61 százalék körülbelül a fennmaradó 64 százalékot birtokolja, de ők is megosztottak. A felső 6 százalék nem azért került oda, mert olyan teljesítmény áll mögötte, amely erre predesztinálná, hanem azért, mert olyan kapcsolati és információs tőkerendszer birtokosa, ami számára ezt lehetővé tette.

Az alsó 33 százaléknak esélye sincs a feljebb jutásra. Szociológusok úgy mondják, hogy ők a roncstársadalom szereplői, akiknek szinte kilátástalan a helyzetük. És ott van középen a 61 százalék, amelyik felső része igyekszik a 6 százalékhoz legalább fogyasztási szokásaiban hasonlítani, de ez legfeljebb olyan eladósodáshoz vezet, amelyből számukra nincs kiút. Ennek a középső résznek az alsó harmada pedig azért küzd, hogy le ne csússzon az alsó 33 százalékba, az alsó harmadba, mert onnan nincs visszaút.

A rövid időt, amit hozzászólhatok, arra szeretném kihasználni, hogy két társadalmi csoport, vagy ha van idő, akkor három társadalmi csoport helyzetét világítsam meg. Az egyik a gyermekszegénység. A gyermekszegénység azért különösen fontos és azért különösen érdekes, mert a szegénytársadalom így születik ujjá, így épül ujjá, hogy ha már a gyermek szegénynek születik, olyan lehetőségektől zárja el a társadalom, amely ebből a sorsból való kiemelkedést akadályozza meg.

Egy tavaly közzétett akadémiai jelentés szerint Magyarországon minden harmadik ember szegénységben és minden nyolcadik ember halmozottan szegény helyzetben él. Ez a tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt évek nagyhangú, örömittas jelentéseivel ellentétben a gazdaság növekedése nem függ össze, illetve a gazdaság növekedését nem követi a szegénység csökkenése, és ez már politikai probléma, társadalmi igazságosság kérdése. A gazdaság növekedése nem javított a nélkülözők helyzetén, mert nem elég hatékony a segélyezési rendszer.

A szegénységet nagyban befolyásolja a családban élő gyermekek száma, a rezsiköltség, az esetleges hiteltartozások összege. Magyarország lakóinak mintegy 13 százaléka, 1,3 millió ember él halmozott szegénységben, és a szegénység kockázata a kisgyermekeknél a legnagyobb. Egy kutatás szerint Magyarországon ma minden tíz gyermek közül négy szegénységben él. Megkérdezték a szegény sorban élő gyermekeket: minden hetedik teljesen kilátástalannak tartja az életét, kilátástalannak tartja a jövőjét. Szegény sorsú gyermeknek az számít, ahol a családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 21 ezer forintot. Ez a súlyos helyzet a nemzetközi megítélésünket is nagyban befolyásolja. Az UNESCO felmérése szerint a világ 23 fejlett ipari országa közül hazánk e tekintetben a huszonkettedik helyen áll.

A gyermekszegénység felszámolása nem lehetetlen, csak politikai akarat és döntés kérdése. Mintegy évi 30 milliárd forint - ez körülbelül 15 kilométer autópálya megépítésének a költsége - ráfordításával a gyermekszegénység, amely nem 600, a mi számításaink szerint 800 ezer gyermeket érint, érezhetően enyhíthető lenne.

Az MDF képviselőcsoportja ezért felkérte a kormányt, hogy a családi pótlékot - mint az egyik olyan lehetőséget, költségvetési forrást, amellyel a gyermekszegénységet enyhíteni lehet, hiszen ennek a mértékét mindig az aktuális kormány határozza meg -, kössük az átlagjövedelemhez, s ezáltal teremtsük meg ennek a pénzügyi intézménynek a biztonságát; ez legyen a mindenkori átlagjövedelem 10 százaléka.

(11.30)

Aztán javasolta a Magyar Demokrata Fórum, hogy Svédországhoz hasonlóan gyermekügyi biztos intézményét vezessük be Magyarországon. Svédország sokkal gazdagabb ország, mégis fontosnak tartja, és kitűnően működik. Felkértük a kormányt, hogy hozzunk létre egy gyermekügyi ombudsmant, gyermekügyi biztost, a kormány mind a három kérésünket elutasította. Aztán még arra is felkértük a kormányt, hogy az adóból utalható 1 százalék kategóriájában hozzunk létre egy újat, és azon civil szervezetek számára legyen ez felajánlható, akik a gyermekjóléttel foglalkoznak. Aztán gondoltunk arra, hogy talán egy olyan egységes tanulmányi ösztöndíjrendszer kellene, amely ennek a 800 ezer gyermeknek a jövőjét, ha nem is megalapozza, de talán valamivel optimistábbá teszi ezen gyermekeket, és nem kilátástalanná az életüket.

Az Országgyűlés, illetve a bizottságok elutasították az összes javaslatunkat, ami idevonatkozik, pedig ha a gyermekszegénységet nem számoljuk fel, akkor a szegény rétegek újratermelődésének a feltételeit biztosítjuk, és ez kormánytól független feladat.

A nyugdíjasokról kellene még szót ejtenem, de meglehetősen rövid az idő. Volt jó néhány olyan javaslatunk, amely a minimálnyugdíjat a minimálbérhez kötötte volna, hiszen ők vannak a legnehezebb helyzetben. Aztán volt olyan javaslatunk, hogy az uniós csatlakozás idején próbáljuk meg a nyugdíjat olyan helyzetbe hozni, hogy a régen nyugdíjba mentek nyugdíját igazítsuk a többiekéhez. Sajnos, ezeket is elutasította a kormánytöbbség.

Az a baj, hogy ezekre a súlyos társadalmi problémákra a jelenlegi kormánynak nincs adekvát válasza. Sem a költségvetési törvény, sem az adótörvény, amely újabb terhekkel sújtja a szegényeket, amely újabb terhekkel sújtja a középosztályt, nem ad választ ezekre a kérdésekre. Tizenöt évvel a rendszerváltás után az Európai Unió tagjaként meg kellene értenünk végre, hogy nem a saját szándékaink hangoztatása a politika elsődleges feladata, hanem hogy valóban hatékonyan oldjuk meg azokat a társadalmi feszültségeket és problémákat, amelyek az elmúlt tizenöt esztendőben a magyar társadalmat sújtották.

Ehhez egy újfajta gondolkodásra van szükség. Hadd említsem az ír példát, az ír csodát. Olyan, kormányciklusokon átívelő programokban voltak képesek a politika szereplői megegyezni, amelyek biztosították az ír nemzet számára a felemelkedést. Addig, míg mi ennek a felismeréséig és gyakorlatáig nem jutunk el, vitatkozhatunk itt a parlamentben, de hogy a szegénységet, a társadalmi problémákat ily módon megoldani nem tudjuk, az sajnos biztos.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF és a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu