DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter: Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a kérdést, mert nagyon fontos ügyet érint. A magyar gazdaság felzárkózása Európához egy összetett folyamat, amelynek van egy eleme: az euró bevezetéséhez szükséges feltételek megteremtése; és van egy másik: a magyar gazdaság teljesítményének, a foglalkoztatásnak, az életkörülményeknek a felzárkózása - úgy gondolom, nekünk elsősorban ezen a területen kell nagyot lépnünk.
Tettünk is, nem keveset, az elmúlt években. És közben tartanunk kell magunkat ahhoz a programhoz, amely 2008-ra tűzte ki az euró bevezetéséhez szükséges feltételek létrehozását.
Az Európai Bizottság múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése semmi újdonságot nem tartalmazott. Ezeknek a tényeknek és adatoknak az ismeretében készítette el a kormány azt a konvergenciaprogramot, amelyet ugyanez az Európai Bizottság jóváhagyott, amelynek alapján dolgozunk ebben az esztendőben, és amelynek megfelelően készítjük a jövő évi költségvetést is.
Arról tájékoztathatom az Országgyűlést, hogy 2004-ben is közelebb kerülünk az euró bevezetésének feltételeihez, 2005-ben pedig minden mutató tekintetében - szeretném hangsúlyozni még egyszer: 2005-ben minden mutató tekintetében - megvalósul a konvergencia; látható módon csökken az államháztartás hiánya; csökkenni fog az államadósságnak a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya; mérséklődni fog az infláció; és úgy gondolom, hogy a mérséklődő inflációval összhangban csökkenni fognak a kamatok is. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ezek a tervek, nem?) De egyszerre kell előrehaladnunk a reálkonvergenciában és a maastrichti kritériumok teljesítésében.
Köszönöm. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem látszik!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés