MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a részletes válaszát, miniszter úr. Úgy gondolom, jellemző az Orbán-Torgyán-kormányra, hogy ilyen Patyomkin-játszóteret hozott létre, és ráadásul ígéretet is tett, hogy ott egy magasházat építenek, ami rendkívül összeszorítaná azt a parkot. Rendkívül kevés park van azon a részen, rendkívül beépített az a terület. Úgy gondolom, hogy minden négyzetméterhez ragaszkodni kell. Nem is szólva arról, hogy rendkívül fontos, hogy élő legyen az a terület. És mitől élő az a terület? Attól, hogy oda járnak játszani a gyerekek, magukénak tartják, ahogy mondtam, belakták ezt a területet.

Úgy gondolom, ki kell igazítani az előző kormányzat felületes hibáit, és meg kell keresni azt a lehetőséget, esetleg cseretelek adásával, a kerületben levő valamelyik helyen beépíthető cseretelek adásával, vagy más módon, amit a kormány és az önkormányzat meg tud oldani, hogy reparáljuk azt a hibát, amit az előző kormány elkövetett.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu