DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy látom, már a bizottsági kisebbségi vélemények is igen harcos küzdelemre szorították a törvény előterjesztőjét. Szerényebben, bölcsebben, nyugodtabban!

A jegybanktörvény - Kovács Tibornak mondom - 36. §-a egyértelművé teszi azt, hogy nem egyetértési jogot kell gyakorolnia senkinek sem, hanem véleményezési jogot. Amit Kovács Tibor mondott, abban összekeverte az egyetértési és a véleményezési jogot. Természetesen, képviselő úr, ha úgy gondolták volna, hogy korrektül elő akarják készíteni ezt a törvényt, nyilván bekopogtattak volna a jegybankhoz, és megpróbálják egyeztetni ezeket a kérdéseket; amiről most kiderül, hogy kis bakit követett el az előző törvénymódosításnál is Göndör képviselő úr, éppen a vagyonnyilatkozat tekintetében, amit most kéztördelve beismert.

Ez a törvény talán sokkal jobb színvonalú lett volna, és talán az európai uniós folyamatok irányába hatna, és az eddigi magyar fejlődési trend irányába haladna az, ha nem visszalép ebben a tekintetben Magyarország, és nem Észtországgal, Lettországgal vagy Nagy-Britanniával hasonlítja össze, hiszen mind más-más történelmi szerepű és más-más fejlődési utat járt be. Akkor miért nem az Egyesült Államokkal vetette össze? Mert oly gyakran szeretik egyébként azzal összevetni a magyar gazdaság árfolyam-politikáját, csak egyet mondok. Most éppen az észtországi vagy a nagy-britanniai példa tetszik önöknek.

Nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy Magyarország, amikor aláírta az Európai Közösséggel a megállapodást, akkor milyen törvényt hagyott jóvá, milyen törvényt mutatott be az egyeztetési folyamatban, és akkor bizony ez történt.

Én csak egy kérdést teszek fel Göndör képviselő úrnak, ott is megtettem, a bizottsági ülésen. Megtették volna ezt a törvénymódosítást 2001-ben is a polgári kormány számára?

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu