DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kovács Tibornak szeretném mondani: az Európai Unióban nincs olyan jegybank, amelyiknek nem egy volt pénzügyminiszter az elnöke, képviselő úr? (Kovács Tibor: Nem ezt mondtam.) Dehogynem! Kérdezem azt, most miért állít olyat, ami nem így van. Most is van befolyása a kormánynak a tagok kinevezésére. Sőt, mondom, amióta önök vannak kormányon, bizony 5 olyan tagja van a 9 tagú testületnek, aki már Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején... - lehet, hogy önök már megtagadják, de akkor is azt kell mondanom, az önök többsége által alkotott kormány feje egyetértett vele, a jegybankelnökkel közösen. Egyetértett vele, és ezt az egyetértést, most úgy látom, kifogásolják, mert szeretnék, ha átléphetnének a jegybank elnökén, és közvetlenül Gyurcsány Ferencnek adnák meg a lehetőséget, hogy kijelölje a saját megbízottjait a monetáris tanács többségében.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Nagyon jól tudja, hogy ennek viszont óriási ára van. Hiszen valóban a költségvetés hiányával kapcsolatos adatokról államtitkár úr hallgat. Bölcsen hallgat, mert nagyon jó kérdést tett föl képviselőtársam, Tállai András, amit már én is föltettem, hogy mennyi kamattal számoltak, tisztelt államtitkár úr, a 2005-ös költségvetésben az államadósság kifizetésére. Álljon fel, és mondja el! (Göndör István: Pénteken!) Mondja el, hogy milyen euró- vagy dollárárfolyammal számoltak a 2005-ös költségvetésben. Mondja el azt is, hogy itt egy évvel ezelőtt éjszakába nyúlóan, hajnalig vitatkoztunk az autópálya-építés finanszírozási módjairól. Azzal a kétszázegynéhány milliárd forinttal szemben, amit 2005-ben be kellene tenni a költségvetésbe, mennyi tettek bele? 30 milliárdot? 200 milliárd hiányzik belőle, az önök egyébként már csökkentett programjához képest? Ugye, ez nagy probléma? A főnökeinek is nagy probléma. Legyünk őszinték!

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu