DR. FARAGÓ PÉTER (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Vártam ezt a reagálást, Hargitai képviselő úr, amit elmondott, teljesen egyértelmű volt számomra, hogy önök így fognak reagálni akkor, amikor én arról beszéltem, hogy önök védik a bank függetlenségét, azt a függetlenséget, ami meggyőződésem, hogy ma nem létezik; és én azt mondtam, hogy ezzel a törvénymódosítással lehet elmenni abba az irányba, hogy megvalósuljon ez a függetlenség. Zárójelben megjegyeztem persze a saját véleményemet a bankelnök politikai hovatartozásáról, amit viszont önök jobban tudnak, mint én. De ez nem azt jelenti, hogy itt a történet a bekerítésről szól, hanem arról szól, hogy jelenleg ma a Magyar Nemzeti Bank elnöke szinte korlátlanul azt tesz, amit akar, a jelenlegi kinevezési rendszeren keresztül (Dr. Hargitai János: Ezért szünteti meg!), a tanács összeállításán keresztül jelenleg korlátlanul, mindenféle kontroll nélkül teszi, amit tesz, viszont a jelenlegi törvénymódosítással meglesz az a lehetőség, hogy esetleg egymással szembenálló közgazdasági elméletek a tanácson belül érvényesüljenek, ami ma nem érvényesül, mert amit a bank elnöke akar, a monetáris tanács nyilván azt hajtja végre. (Dr. Hargitai János: Medgyessy is?) Ezt ma mindenki tudja, Európában is tudják, amire önök olyan sokat hivatkoznak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés