DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Intelmeit előre látva jeleztem, hogy a 4. és 5. indítványok azok, amelyek a kereskedelmi csomagolásról szólnak, és ilyenformán - a céllal is összefüggésben - a darabalapú termékdíj tulajdonképpen teljes rendszerét ide hozzák, de az ilyen értelmű észrevételemet nyilván majd a vitának abban a szakaszában mondom el.

Azt azonban mindenképpen tisztázni kell, hogy itt is vannak már, ebben a vitaszakaszban is olyan elemek, amelyek ennek az újdonságnak a vonatkozó gyökerei a törvényben. A kereskedelmi csomagolás tekintetében az első belföldi forgalomba hozó első vevője lesz a kötelezett, és tőle ezt a kötelezettségét - más termékdíjas rendszerekkel ellentétesen - nem is lehet átvállalni, illetőleg ez az új kötelezettség jelenik meg.

Ezzel összefüggésben néhány észrevétel. Egyrészt az előkészítettség: hosszú, mintegy másfél éves megelőző szakasz van a benyújtandó kapcsolódó módosító javaslat mögött, ami nem titkoltan a környezetvédelmi tárca által előkészített előterjesztésen nyugszik.

Ami pedig a támogatottság nagy, illetőleg kicsi voltát illeti a bizottságban a benyújtott módosító indítványok és az elfogadásuk között, Lezsák képviselőtársam pontosan tudja, hogy ha egy vessző - bár azért ennyire talán nem vagyunk szigorúak egymáshoz - vagy egy szó nem pontosan ugyanott van, a tartalmával egyetért, de nem ebben a formájában, akkor az a minősítés az ajánlás szövegében, hogy nem ért vele egyet.

(11.20)

Jeleztem, hogy ilyen minősítést kapott például a környezetvédelmi bizottságtól és a kormánytól is az a csomag, amit mi sokan benyújtottunk, és az a kapcsolódó módosító javaslat, amit a Ház is el fog fogadni, ezeket a fogyatékosságokat lényegében nélkülözni fogja. Tehát igen nagy számú lesz az egyetértés a kormány és a módosító indítványt beterjesztett képviselők között. Azt gondolom, ilyen előkészítés és egyeztetés után ez talán nem lesz annyira meglepő, és megnyugtató lesz az ellenzéknek is.

Elnézést kérek az időtúllépésért. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu