HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem feltételezem, hogy a három előterjesztőt, akik a törvényt jegyzik, rossz szándék vezérelte volna, és vannak olyan dolgok, amelyekben nyilvánvalóan egyetértünk.
Amiben egyet kell értenünk, az talán az, hogy mi késztette három képviselőtársunkat arra, hogy ezt a törvénymódosító javaslatot elkészítsék, és a Ház elé nyújtsák. Egyet kell értenünk abban, hogy sajnos a magyar gazdaság nem olyan helyzetben van, a magyar pénzügy nem olyan helyzetben van, mint ahogy ezt általában a kormányzati jelentések vagy dicshimnuszok jelzik, hanem sokkal rosszabb állapotban. Csak egy mellékes megjegyzést engedjenek meg. Tegnap, amikor a televízióban a következő esztendő költségvetési törvénytervezetéről beszéltünk, és kérdeztük, hogy mik a jövő esztendei fejlődés garanciái, akkor kormánypárti képviselőtársaink azt mondták, hogy a nemzetközi helyzet javulása, a nemzetközi környezet javulása. Hát, ez édes kevés.
Amiben viszont már nem értünk egyet, az az, hogy a magyar gazdaság vajon miért van ilyen helyzetben. Mi azt mondjuk, hogy a magyar gazdaság azért van ilyen helyzetben, mert roppant nagy az államháztartási hiány, azért, mert nagyon nagy a folyó fizetésimérleg-hiány, egyre inkább eladósodunk, alacsony a termelékenység, rossz a hatásfoka, drága és nehézkes a közigazgatás, elmaradtak azok a nagy reformok, az elosztórendszerek reformjai, amik olcsóbbá tették volna valóban az állam működését, és sorolhatnám.
Az alapvető probléma tulajdonképpen az - és ez 2002 óta, a kormány megalakulása óta nyomon követhető -, hogy mindig inkább a pénzek elosztására helyezi a hangsúlyt, és sokkal kevesebb gondot fordít arra, hogy az elosztható pénzek forrásait erősítse, vagy az elosztható pénzek fedezetét teremtse meg. Elég egyetlenegy tényre utalnom. Tavaly, amikor a költségvetési vita során a sarokszámok napvilágra kerültek, a nemzetközi pénzvilág azonnal reagált. A Nemzeti Bank akkori kamatemelése nem volt véletlen. A nemzetközi pénzvilág azt mondta, hogy hajlandó tovább finanszírozni a hiányt, csak miután a rizikófaktor, a veszélyek jelentősen nőttek, ezt sokkal drágábban fogja megtenni, és a helyzet azóta alapjaiban nem változott.
(16.50)
A kormányoldal viszont azt mondja, a mostani helyzetnek talán két oka van. Az egyik az, hogy túl erős a forint, ezért a Nemzeti Bankot vádolja, a másik pedig a kamatok, ami ezzel nyilván összefügg.
Most az a kérdés, vajon ennek a helyzetnek a feloldására van-e a kormányoldalnak jó válasza, hiszen ez a törvénytervezet nem más, mint egy kísérlet az adott helyzet kihívásainak a megoldására. Én azt mondom, hogy ez nem jól átgondolt és nem adekvát válasz, több szempontból nem az, ráadásul még azt is állítom, hogy ez egy sorozatnak a része.
Hadd említsem meg: az államháztartási törvény azon paragrafusát, amely a pótköltségvetés elfogadtatásának a szabályait irányozza elő, több alkalommal módosította a jelenlegi kormánykoalíció, és most akkora mozgástere van a kormánynak, hogy ha a főösszegektől körülbelül 5 százalékkal tér el, csak akkor kell az Országgyûlés elé pótköltségvetést beterjesztenie. Az előző időkben ez 0,4 százalék volt - egy nagyságrenddel nőtt a kormány mozgástere. De ha tovább nézem a dolgokat, ugyanilyen rendszeridegen a következő esztendei költségvetési törvényben egy 100 milliárd forintos fejlesztési tartalékalap megnevezése, amely hatalmas lehetőséget adva szintén a kormány mozgásterét növeli a parlament megkérdezése nélkül. De tulajdonképpen ugyanilyen rendszeridegen elemnek tekinthető a kamatadó bevezetése, amit normális országokban igen ritkán alkalmaznak. Ez is azt mutatja, hogy itt bizony nem egyébről van szó, mint a költségvetési lyukak betömködéséről, ami azért nem egy hosszú távú stratégia, erre nem lehet gazdaságpolitikát alapozni. Ennek a sorozatnak a következő lépése az előttünk fekvő törvénytervezet, amely egyfelől alkotmányjogi szempontból nyilván nem fogja megállni a helyét.
Nem fér hozzá kétség, hogy nem fog kijutni ez a törvény az Európai Bíróságra. Mielőtt oda jutna, ahogyan az előbb Lezsák Sándor mondta, szerintem a magyar Alkotmánybíróság nagy valószínűséggel alkotmányellenesnek fogja ezt a módszert minősíteni, és vagy megsemmisíti, vagy arra fogja kényszeríteni az Országgyûlést, hogy úgy módosítsa, hogy az alkotmány elvárásainak feleljen meg.
Tehát rossz ez a törvénytervezet, mert az alkotmány előírásait sérti. Rossz ez a törvénytervezet, mert a kormány és a Nemzeti Bank mellérendelt viszonyából egy alá-fölé rendelt viszonyt akar rejtett módon eszközölni vagy elérni, aminek az az eredménye, hogy alkotmányellenes módon a kormány befolyása a Nemzeti Bank tevékenysége fölött erőteljesen meg fog nőni.
Végül azért a legrosszabb - az alkotmányos kifogásoktól eltekintve -, mert nem adekvát válasz a jelen helyzetre. Az tehát, hogy megpróbálják a forintárfolyamot lejjebb nyomni - hiszen ahogyan az előbb mondtam, a kormányoldal minden baj okának az erős forintot tekinti, és a jelenlegi helyzet megoldásának egyetlen lehetséges módját abban látja, hogy az akaratát érvényesítve a jegybank elnökét és a jegybankot rákényszerítse a forint árfolyamának a csökkentésére, ami ellentétes a törvényben megszabott feladatukkal -, ez nem fogja a jelen gazdasági helyzetet és problémát megoldani.
A következő esztendei költségvetés tervezete meglehetősen tragikus. Tudom, hogy a kormányoldal erről nyilvánvalóan másképpen gondolkodik, de a helyzet minden évben rosszabb. És ez azért van így, mert ahelyett, hogy az elosztható források bővülnének a gazdaságpolitikai aktivitás eredményeképpen, nem erről van szó, hanem az egyre szűkösebb elosztható pénzek elosztásának a módjait próbálja a kormány pótlólagos források biztosításának a lehetőségeivel megteremteni.
Azért beszélek erről, mert ezek a dolgok összefüggenek: a következő esztendei költségvetés, az autópálya-építés koncesszióba adása, az átgondolatlan privatizációból tervezett 300 milliárd forintos bevétel, vagy a NATO-kötelezettség megtagadása, ami körülbelül ugyanolyan sértés a nemzetközi vállalásainkat tekintve, mint az Európai Unió pénzügyi előírásainak a figyelmen kívül hagyása a jelen törvénytervezet esetében. Tehát azt gondolom, hogy ez a törvénytervezet káros.
Azt kérem tisztelt kormánypárti képviselőtársaimtól, hogy vonják vissza ezt a törvénymódosító javaslatot, megismétlem: két fontos ok miatt. Az egyik az, hogy az alkotmány előírásait sérti, a jegybank függetlenségét sérti, a nemzetközi gyakorlattal ellentétes; és ami legalább ilyen fontos, hogy azon gazdaságpolitikai cél elérésének, amellyel egyébként egyet lehet érteni, hogy a magyar gazdaság helyzetét javítsuk, nem ez a módja. Tehát ha ezt a törvénytervezetet a kormányoldal - nyilván a parlamenti többségét kihasználva - elfogadja, akkor egyfelől egy alkotmányellenes állapotot teremt, másfelől távolabb kerül a gazdasági problémák és feszültségek megoldásától, mert ez egy rossz út.
Bízom abban, hogy kormánypárti képviselőtársaim képesek felülbírálni, pláne a mai vitának - azt hiszem, ez már hatodik órája megy - a hangulatát, az ellenzék tényszerű szakmai megállapításait figyelembe véve, és akkor elindulhat egy olyan munka, amely a megoldások felé visz.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés