TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, hogy Józsa képviselőtársunk nagyon vakvágányra csúszott, ha a vita lényegét nem érti, éppen ezért nem is érdemes az ő véleményével foglalkozni.

Úgy gondolom, hogy a hulladék visszagyűjtése lenne az egyik legfontosabb, és a keletkezésének a megakadályozása. Az a vitában is egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem a darabalapú termékdíj segíti ezt elő, hanem a betétdíjas rendszer bevezetése, illetve a betétdíjas rendszer felé való haladás.

(11.10)

Ezt nem segíti sem az önök módosító indítványa, sem a törvényjavaslat. Természetesen a darabalapú termékdíj bevezethetőségéről akkor vitázhatnánk, ha a formája átmenetet képezne a betétdíj felé, de ez egyáltalán nem fogható meg sem a beterjesztett javaslatban, sem a hozzá beterjesztett módosító indítványokban.

Azt gondoljuk ellenzéki oldalról, hogy végre komolyan kellene venni a környezet- és természetvédelem érdekét, és végre ez irányba kellene tevékenykedniük a kormányoldali képviselőknek, a kormánynak. Hiába történt kormányváltás, ez nem fogja segíteni ezt, sőt inkább elbizonytalanította a környezetvédelem és természetvédelem ügyét. Hogy milyen formában bizonytalanította el, azt mindannyian tudják. Önök nagyon jól tudják, de úgy hiszem, hogy ebben a vitában ezt még nem érdemes feszegetni, mert ennek lesz még úgyis törvényjavaslati helye.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu