VASS LAJOS, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak! Köszönöm szépen valamennyiük támogató segítségét, hozzájárulását ehhez a napirendhez. Úgy gondolom, hogy ennek a jelentőségét nem kell ecsetelnem, hiszen ebben mindannyian egyetértünk, hogy nagyon fontos a magyar hagyomány, a magyar népművészet, a népi iparművészet és mindaz, ami eköré vagy ehhez kötődik, ennek a támogatása.
Személy szerint egyik elkötelezettje vagyok ennek a témának. Falun nőttem föl, és tudom, hogy a kislányom osztálytársainak fogalmuk sincs, amikor tejfölös lángosról beszélek, ami igazi kemencében sült; és nem sorolom végig a nagymama, nagypapa használati eszközeit, amit most már ő is ékszerként a kis kincsesdobozában - legalább is az ő szobájában - tárol és kezel.
Ha mondhatok még egy személyes dolgot: Lezsák Sándornak nem kell bemutatni a tiszavárkonyi népművészeti alkotótelepet. Én voltam az egyik kezdeményezője és létrehozója ennek a telepnek, és jövő júniusban - Ékes József képviselő úr említette Kapolcsot - nem Kapolcsot, de valami hasonlót, a régi, négy településen meglévő hagyományra építve - Tószeg, Tiszavárkony, Vezseny és Tiszajenő bevonásával, majd pedig átellenben Rákócziújfalu, Rákóczifalva és Martfű, esetleg később mehetünk tovább: Tiszabög, Tiszakécske, Lakitelek, régi legénykori útjaim településeit bevonva, de az a lényeg, hogy -, jövő június 18-ától a tiszavirágzáshoz kötötten egy egyhetes-tíznapos fesztivált tervezünk. Ennek a részleteit a polgármesterekkel két körben már megbeszéltük. Remélem, hogy ez nagymértékben segít részben a falun élők identitástudatának, az onnan elszármazott, máshol élő fiatalok, értelmiségiek és egyszerűen a családtagok legalább erre az alkalomra történő visszajöveteléhez, ami sok esetben a búcsúhoz, esetleg a karácsonyhoz kötődik ezeken a településeken.
Szívem szerint tehát én sem vagyok elégedett mindazzal, ami ezen a területen történt határon innen és határon túl, de azt gondolom, hogy ez jelentős lépés, hogy idáig eljutottunk és ez kiérlelődött. Remélem, ezután el tudjuk mondani, hogy igen, január 1-jétől ez van, és tudjuk fizetni.
Halász képviselő úr említette az egységes művészeti törvényt. Hogy megint személyes példát mondjak: talán többen tudják, hogy mind a színház-, mind pedig a zeneművészet felé könnyű- és komolyzene tekintetében nagyon elkötelezett vagyok, és mint volt színházigazgató, ha most abban a munkakörben lennék, a legnagyobb hanggal mondanám, hogy igenis holnapra legyen meg ez a művészeti törvény, mert nagyon sok dologra - talán nem mindenre, és egy csomóra nem - ír és orvosság lehetne.
Viszont, tisztelt képviselőtársaim, nagyon tudják, hogy egy ilyen dolog felelős végigvitele - és ezt nem csak a szójáték és szófordulat miatt mondom - hosszú, esetleg sokszor ciklusokon átívelő egyeztetési, jogalkotási és költségvetési folyamat eredménye kell hogy legyen, és mellesleg Európában egyetlenegy igazán jól működő - a meglévő két vagy három hasonló elnevezésű és tartalmú - művészeti törvény nincs. Éppen ezekből okulva szeretnénk valami igazit, ami minimum középtávon tényleg eléri azt a célt, amiért annak idején az előző kormány is szándékozott, illetve ez a kormány is és a kulturális vezetés is szándékozik egy ilyet létrehozni. Dolgozunk ezen, és reméljük, hogy 2005-ben sikerül benyújtanunk a parlament elé ezt a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés