ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. És talán, hogyha Varga képviselőtársam nem utalt volna vissza egy mondatában az Orbán-kormány helytelen lépéseire, akkor én részben el tudtam volna fogadni az ön által elmondottakat.
De tessék nekem megmondani, hogy a területfejlesztési törvénnyel hogy állunk? A regionális hatósági pénzügyi rendszerekkel hogy állunk? A megyei területfejlesztéssel hogy állunk? A megyékkel hogy állunk? A decentralizálás teljes végrehajtásával hogy állunk? Én ezt '96 óta mondom, képviselőtársam. És félek attól, hogy az az önkormányzati költségvetési forrásösszetétel és dologi kiadásnövekmény, amely az önkormányzatokat érinteni fogja, főleg a kistelepüléseket, de csodálatos, hogy átvesszük a forrásoknak bizonyos részét, sőt, bekalkuláljuk az uniós forrásoknak a lehetőségeit is, csak kérdés, hogy országosan milyen stratégiát alkalmazunk, hova kívánunk eljutni, a nemzeti fejlesztési terv köszönő viszonyban van-e egyáltalán a térségi társulások elképzeléseivel, mondjuk, Magyarország annak idején környezetvédelmi területen mit vállalt 2007-ig, 2010-ig. Ezeket hogyan telepítjük le például a kistérségi társulásokra, mit valósítunk meg belőle a környezetvédelmi tárca forrásából és területfejlesztési forrásból? Össze tudjuk-e hangolni?
Ezek hiányoznak, képviselőtársam, és azok a lépések, amelyeket sem tavaly, sem tavalyelőtt ez a kormány a maga részéről nem lépett meg, nem hozott meg, mert fél attól, hisz a szocialista padsorokban ül a legtöbb megyei közgyűlési elnök, tehát fél attól, hogy esetleg olyan közigazgatási átalakítást hajtson végre, amely maximálisan megfelel az uniós regionális politikának. Ez hiányzik ebből a rendszerből. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés