SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a Vásárhelyi-tervről szóltam volna miniszter úrnak, és adtam volna egy kis időt, hogy válaszoljon, de most már mindegy. A következőt szeretném elmondani a költségvetésben foglaltakról. 2004-ben kellett volna 8 milliárdot felhasználni a Vásárhelyi-tervre, ebből 1 milliárd forintot sikerült. Azt mondta a miniszter úr, hogy 2005-ben 13 milliárd forint lesz erre. Azt gondolom, ha csak a számokat adjuk össze, akkor át kellene vinni a 7 milliárdot és a 15 milliárdot hozzáadni, mert ennyi kéne. De nem lehet, mert csúsznak a Vásárhelyi-terv munkálatai. Egy-egy tározó elkészítése hozzávetőleg két-három év. Ezért is született az első ütem 2004 és 2007 közé. Azt szeretném kérni önöktől, hogy ha lehet, gyorsítsák fel ezeket a folyamatokat, mert - ahogy Turi-Kovács Béla úr mondta - nem lesz a Vásárhelyi-tervből semmi, ha nem indul el.

Van a Vásárhelyi-tervnek egy másik része is, a vidékfejlesztési és területfejlesztési egység, amely szintén 65 milliárd forintos. Ennek a tételeit is szeretnénk látni a költségvetésben, ahol nem igazán szerepelnek. Jó lenne, ha mondanának róla valamit, hiszen ahogy mondják, uniós pénzekből lehet megszerezni ezeket a forrásokat 25 százalékos önerővel. Azt gondolom, erre is gondolniuk kéne, hiszen a települési polgármesterek nagyon aggódnak azért, mert ezek a feladatok pénz hiányában nem tudnak megvalósulni időre.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu