DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Bálint Sándor professzornak, a magyar néprajz óriásának nemrég ünnepeltük századik születésnapját. Bálint Sándor nemcsak a magyar vallásos néprajz megalapítója volt, hanem 1945 és '48 között e Házban a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője is. Szegeden már a centenárium előtt elkezdték szülőházának lerombolását, noha azt 20 év óta emléktábla jelölte meg. Augusztus 20-án azonban a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét adományozta dr. Szabó Lóránt bírónak, a Csongrád Megyei Bíróság tanácselnökének. Annak a bírónak, aki 1965-ben a katolikus néprajztudóst egy koncepciós perben ítélte el hat hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre a szocialista államrend elleni izgatás vádjával.
(15.40)
Az ítéletet követően Bálint Sándort kényszernyugdíjazták, a politikai rendőrség pedig haláláig megfigyelte.
A megfigyelési dokumentumok másik gyakori szereplője Magyar József százados, politikai nyomozó, a szegedi III/III-as osztály titkosrendőre is. Ő volt az, aki a Bálint Sándor ellen húsz éven át folytatott bekerítő hadművelet egyik vezetőjeként számos jelentésben marasztalta el a professzort, készítette el letartóztatását és vallatását. Magyar József a rendszerváltozáskor alezredesként ment nyugdíjba. Nem tudom, melyik törvény teszi lehetővé, hogy egy nyugdíjast előléptessenek, de tény, hogy Magyar Józsefet, az exponált szegedi ávóst, akinek minden érdeme a Kádár-rendszer titkosrendőrségének szolgálata volt, az előző kormány belügyminisztere ezredessé léptette elő.
Tisztelt Államtitkár Úr! A történtekre nézve létezhet egy jóhiszemű és egy realista magyarázat. Jóhiszeműen azt gondolhatnám, hogy a kormány a felterjesztéseket megelőzően a megfelelő helyen elmulasztott utánanézni annak, hogy a kitüntetendő, előléptetendő személy nem csak méltó, de erkölcsileg is folttalan-e. Van-e egyáltalán ilyen belső előszűrés, hogy az efféle botrányos esetek elkerülhetők legyenek?
A realista magyarázat azonban sajnos ez: akár megnézték, hogy Szabó Lóránt és Magyar József urakat miféle érdemekért jutalmazzák, akár nem, a kormány két ilyen múltú embert, egy bírót és egy ávóst most, idén, 2004-ben magas állami kitüntetésre talált alkalmasnak. Miért?
Figyelemmel várom válaszát. (Taps az MDF soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés