DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretnék egypár tényt elmondani, mert azt gondolom, félreértések vannak e körül az ügy körül.

Azt lehet tudni, hogy az üdülési alapítvány célja a szociálisan rászorultak üdültetésének támogatása. Volt egy október 19-ei kuratóriumi ülés, amely lehetőséget ad arra, hogy az eddigi támogatás helyett sokkal nagyobb mértékben támogassák a szociális üdültetést a következőkben.

A múltról néhány dolgot az ingatlanvagyon, befektetés és egyéb tényekkel kapcsolatban. Nyolc alapítója volt '92-ben az alapítványnak: hat szakszervezeti konföderáció, a vagyont ideiglenesen kezelő szervezet és a köztársaság kormánya. A miniszterelnök ekkor még Antall József volt, és az első elnöke az alapítványnak Surján László. Akkor vettek át ők 324 állami tulajdonú ingatlant, szakszervezeti kezelésű ingatlanokkal, egyebekkel. Akkor nem készült vagyonértékelés, csak számba vették ezeket az ingatlanokat, nem lehetett tudni, hogy pontosan mekkora az értéke.

Az alapítvány magánalapítvány. Ez azért lényeges, mert nem lehet utasítani ebben az értelemben. Tehát civil szervezet, amelyben hat szakszervezeti konföderációnak van egy-egy képviselője, a munkaadói szervezeteknek egy fő képviselője, és a kormány öt főt javasolhat. Tehát az alapítók a vagyonkezelőt nem utasíthatják, és a tagokat nem befolyásolhatják. Nagyon korlátozott a beavatkozási lehetőségünk.

A jelenlegi vagyonszerkezet '98-ban került kialakításra. A vagyonkezelői szerződéseket 2013-ig kötötték meg. Utána volt egy vizsgálat az Orbán-kormány időszaka alatt, ügyészségi vizsgálat, rendőrségi vizsgálat, ÁSZ-vizsgálat. Ezek lezárultak még akkor, és vádemelésre bűncselekmény hiányában nem került sor. Tehát akkor volt egy csomó olyan, ami ezt próbálta vizsgálni.

Jelenleg pénzügyi befektetése van közel kilencmilliárdos összegben az alapítványnak; és ez a mostani, 19-ei döntés arról szólt, hogy az eddigi hozamot egy jobb hozamra váltsa fel az alapítvány kuratóriuma.

Ami tehát egyértelmű: nem privatizált ingatlanokat az alapítvány, mert nem rendelkezik ingatlanokkal, befejeződött az értékesítés. Nem hozott a volt SZOT-vagyonnal kapcsolatos döntést, mert amire ez a döntés vonatkozott, az nem volt szakszervezeti vagyon; és nem rossz hozamú befektetésbe fekteti ezt be, hanem állampapírba, pontosan azért, hogy biztos legyen ennek a hozama. S még egy utolsó tény, hogy nem Leisztinger Tamással köt megállapodást az alapítvány kuratóriuma, hanem a Hunguest Hotelsszal.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu