DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hogy az ön szójátékával éljek: tény, hogy önnek fogalma sincs a történésekről, ami augusztus óta történt Magyarországon. (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiban.) Ha szabad, akkor felsorolnám, hogy milyen intézkedések történtek augusztus után. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szerényebben!) Való igaz, hogy augusztusban a Bács-Kiskun megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás tájékoztatta a minisztérium főosztályát, miszerint mikotoxinnal fertőzött tételeket találtak a szúrópróbaszerű ellenőrzés során.
Mert, mint ahogy a képviselő úr is érzékeltette, az európai uniós csatlakozással megváltozott az élelmiszer-biztonsági rendszer, és szeretném a képviselő urat és a nézőket is biztosítani, hogy Magyarország egy minőségileg magasabb kategóriába lépett, hisz a termelőüzemek százmilliárdokat költöttek a saját minőségbiztosítási rendszerük létrehozására, amit ön is tud (Moraj az ellenzéki padsorokban.), itt fogadtuk el a Házban, hogy ez kötelességük. A kormány pedig több mint 200 élelmiszeripari üzemnek a működési engedélyét vonta vissza amiatt, hogy nem feleltek meg azoknak az előírásoknak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfelelő garanciát jelentsenek az élelmiszerre.
Ezentúl a kormányoknak a kötelessége az Európai Unióban, hogy az Európai Unió külső határai mentén olyan határellenőrző állomásokat, laboratóriumokat építsenek, amelyek az Unióba belépő minden termék tételes vizsgálatára alkalmasak. Magyarország is, képviselő úr, sok milliárdot fordított arra, hogy a külső határok mentén ez meglegyen, és az európai uniós tagországok is ugyanezt teszik.
Én úgy gondolom, hogy ha önökben vagy a lakosság bizonyos köreiben most az a látszat alakul ki, hogy az élelmiszer-biztonság területén több probléma van, ez a képzet téves. Meg vagyok arról győződve, hogy itt nem lehet szőnyeg alá söpörni dolgokat, és természetesen ki kell tenni az asztalra ezeket a problémákat. Egyre jobban tudjuk mérni ezeket az ügyeket, és egyre több olyan élelmiszert tudunk kiszűrni, amely a lakosságra nézve káros.
Folytatom, képviselő úr, az intézkedéseket: ezeket a tételeket, amelyeket a Bács-Kiskun megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás megtalált, zárolták, és visszagyűjtést rendeltek el. Tehát nemcsak azokat a tételeket, amelyek ellenőrzése a közraktárban vagy a gyárban megtörtént, hanem amit kiadtak ebből tételeket, annak a visszagyűjtését is elrendelték. Továbbá a cég összes készleten lévő paprikaőrleményét megvizsgálták, és kötelezték a gyártót, hogy megfelelő intézményekben, nemcsak az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző megyei állomásokon, hanem többek között az OÉTI-ben is minden egyes előállított termékét tételesen vizsgáltassa meg. Az ellenőrzés kiterjedt arra is, hogy a gyár által becsomagolt paprika tartalmazza-e az import paprika beszállított anyagát, és miért nem tüntették fel a csomagoláson ezt, hisz a megfelelő eredetvédelemhez hozzátartozik, hogy a származási helyet is feltüntessék.
A főosztály ezzel párhuzamosan elrendelte az országban meglévő jelentősebb paprika-előállítók teljes körű vizsgálatát mikotoxin szennyeződés vonatkozásában, azt is elrendelte, hogy használnak-e olyan termékeket, amelyek nem Magyarországról származnak, és azok megfelelnek-e a jelenlegi előírásoknak. Ezek a vizsgálatok, képviselő úr, az Élelmiszer-biztonsági Hivatal kockázatelemzési rendszere kereteiben folyamatosan történtek, és minden olyan tétel kivonásra került, amelyik bármilyen rendellenességet mutatott. (Folyamatos zaj.)
Csak szeretném elmondani önnek, hogy ezek a tételek Rotterdamban lépték át az európai uniós határt, és Rotterdamban olyan bizonyítvánnyal érkeztek az országba, hogy ezek a paprikatételek egészségesek. Ezzel párhuzamosan, én úgy gondolom, inkább dicsérni kellene az élelmiszer-ellenőrző állomást, hogy a szúrópróbaszerű ellenőrzés során ilyen gyorsan rátalált ezekre a tételekre. (Dr. Áder János: Ez egészen elképesztő!)
Én csak egy kérdést szeretnék fölvetni: tudja-e a képviselő úr, hogy Európába hány ezer tonna brazil paprika érkezik? És tudja, képviselő úr, hogy ez egyedül Magyarországon került felszínre? És úgy gondolom, hogy az a lépés, amely október 27-én megtörtént, az a kockázatelemzés eredménye, mert ennek ellenére a kereskedelmi tételvizsgálatoknál még 10 százalék közelében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) találtuk azt a tételmintát, amely károsíthatja az emberek egészségét. Ezért lett leállítva a teljes paprikaértékesítés (Moraj a Fidesz soraiban. - Dr. Áder János: Felháborító!), és ezért kerül vissza a kereskedelembe csak az a tétel, ami egészséges.
Úgy gondolom, képviselő úr, ez egyértelműen cáfolja az ön felvetését. Itt a hatóságok idejében és megfelelő intézkedéseket hoztak, csak ismerni kell ennek a hátterét.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés