GAÁL GYULA gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt a jelentésről: a képviselő úr pontosan idézte azt az európai működőtőke-befektetési elemzést, amit a nemzetközi tanácsadó cég közel két hete tett közzé. Ennek egyik legfontosabb megállapítása, hogy Magyarországon 2004 első felében 84 befektetési projekt indult. Ez az összes európai befektetési program 6 százaléka, és ez jelentős javulást jelent az előző évhez képest. Ezzel Magyarország Kelet-Közép-Európában az első helyen áll, és az egész Európai Uniót tekintve a harmadik helyen, ahogy ezt a képviselő úr is idézte.
Ha nem a darabszámra, hanem az értékre nézem, akkor azt tudom mondani, hogy az év első felében több mint kétszer annyi, 910 millió euró értékű működő tőke érkezett Magyarországra, mint az előző év azonos időszakában.
Ami a további befektetési projekteket illeti, a GKM az idén az első fél évben négy nemzetközi nagyvállalattal kötött együttműködési és támogatási szerződést. Ennek keretében 93 milliárd forintnyi, több mint 370 millió euró értékű beruházás valósul meg Magyarországon, és 5090 új munkahely létesítését vállalták a befektetők. Az idei évre vonatkozóan még további tárgyalásokat folytatunk. Tizenhárom vállalattal folyik ilyen egyeztető tárgyalás, együttesen csaknem 487 milliárd forint értékű, tehát közel 2 milliárd euró értékű befektetésről van szó, és 6200 új munkahely teremtése a tét.
Ebben kívánunk eredményt elérni, és meggyőződésem szerint a tavalyi hullámvölgy után Magyarország nemcsak önmagához képest, hanem az egész európai mezőnyben kiemelkedő szerepet tölthet be a befektetések fogadása terén.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés