CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy Mátrai Márta képviselőtársam már elment a teremből, mert el tudtam volna neki mondani néhány olyan 1998-as Fidesz-vállalást, amiről az előző négy évben egy szó nem volt; például a 7 százalékos GDP-növekedésről vagy az egészségügyi dolgozók 400 százalékos béremeléséről. Úgy látszik, hogy képviselőtársam erről elfeledkezik. De azért nem sorolom tovább ezeket, mert a lakosság ítéletet mondott, nem választotta meg a Fideszt újra kormányba. Azért mondom, hogy ennek nincs különösebb értelme.

Amiről szólni szeretnék, az a lakástámogatás, mert néhány képviselőtársam, úgy látszik, nincs teljesen tisztában vele. Miért van az, hogy a lakástámogatási rendszer első lépését 2001 végén tette meg az előző kormány? Miért nem tette meg '99-ben és 2000-ben? Miért van az, hogy a használt lakásra az államilag támogatott hitelt 2002-ben terjesztette ki? És miért van az, hogy a használt lakás adó-visszatérítési mértékét 2002 márciusában hozta meg, másfél hónappal a választás előtt? Miért van az, hogy az adó-visszatérítés mértékét nem törvényben határozta meg az akkori kormány, hanem kormányrendeletben? Azért, hogy vissza lehessen azonnal vonni, mert ő maga is tudta, hogy ez a támogatási rendszer nem tartható fenn.

Csak szeretném elmondani, hogy van ismeretem arról, hogy fideszes képviselők hogy nevettek rajtunk, hogy mi egyáltalán egy évig ezt a támogatási rendszert fönntartottuk. Mert ők is úgy ítélték meg, hogy ez olyan, mint a hólabda, ami csak megy, megy, és újra újabb hó megy rá, és egyszerűen a tehetetlenségénél fogva tarthatatlanná válik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egyszer, úgy gondolom, ezekre a kérdésekre is választ kellene adniuk. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu