DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szabó Zoltán képviselő úr előbbi mondataira szeretnék néhány válaszreakciót elmondani.

Nem tudom, emlékszik-e még a képviselő úr egy olyan irományra, amelynek az volt a címe, hogy “Egyetértésben a nemzettelö. Nem volt olyan túl rég, jó lenne, ha emlékeznének erre az állítólagos kormányprogramra, amit Medgyessy Péter nyújtott be a Magyar Országgyűlésnek. Ebben a programban olyan vállalások, ígéretek hangzottak el, hogy 800 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út, ingyen tankönyv, ingyen gyógyszerek a különböző betegségcsoportoknak, a tiszai gátak megépítése egészen a határig, és még sorolhatnám azokat az ígéreteket, amelyeket ebben a kormányprogramban is leírtak. Akkor megvolt a fedezeti oldala ezeknek a fejlesztéseknek? - kérdezem én. Mert akkor nagy örömmel szavazott a kormányoldal minden képviselője ezekre a felvetésekre. Azt szeretném kérdezni, hogy ha akkor megvolt, hova tűnt ez a forrás, hogyhogy nincs most meg már ennek a fedezete.

Mi nem teszünk semmi mást, csak azt, hogy amit önök ígértek, megpróbáljuk önökön számon kérni. Ugyanis Magyarországon az emberek úgy gondolták, hogy ezeket az ígéreteket valóra is fogja váltani a kormány. Nem ezt tették. Ma már odáig jutottunk, hogy nem is azt kérjük, amit önök mondtak, hanem csak azt szeretnénk elérni néhány módosító javaslattal, hogy legalább visszakerüljenek abba a helyzetbe, mint amiben 2002-ben voltak az emberek, mert önök nemhogy nem hajtották végre az ígéreteiket, hanem még el is vettek az emberektől.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu