DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselő Úr! Úgy gondolom, részben téved, mert igenis pontos kimutatások vannak arra vonatkozóan, hogy a PPP-program megindítását követően az államnak milyen költségvetési terhet jelent az adott megépített intézménynek a bérlése.
Ön említette az angol példát. Köszönöm, hogy ezt megtette. Éppen most szereztünk be adatokat arra vonatkozóan, miután Angliában, Skóciában és egyébként Európa más részein is építenek, működtetnek PPP keretében börtönöket, hogy milyenek az angol és esetleg más tapasztalatok.
Nos, azt kell mondanom önnek, megerősített bennünket ez a tapasztalat, mert igenis jól működnek, igenis komoly tehercsökkentést jelent az államnak, megvalósul az a feladat, amelyet egyébként mindannyian szeretnénk megoldani. Amikor az állam erre vonatkozóan a bérletre vonatkozó döntését meghozza, akkor előre látható az, hogy milyen összegről van szó, és nagyon jól működik ez a rendszer Európa több országában is.
Úgy gondolom, a külföldi példák nem visszatartanak, hanem sokkal inkább megerősítenek, és a legfrissebb fejlemények is ezt támasztják alá. Tehát úgy gondolom, helyes a döntés, ha ilyen programok keretében börtönöket építünk.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés