DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nem szeretnék Pokorni képviselő úrnak ártani azzal, hogy itt nyilvánosan dicsérem, de azt kell hogy mondjam, az a hangvétel és főként az a tartalom, ami az ő felszólalását jellemezte, járulhat hozzá az érdemi vitához.
Nagyon sok mindenben egyet is értek azzal, amit ő mondott, no persze, nem mindenben. Nem értek egyet például abban, hogy mi azt gondolnók, hogy a kisiskolák rosszak. Mi ezt nem gondoljuk, tisztelt Ház. Azt azonban gondoljuk, amit ő is mondott, hogy tudniillik a létszám csökkenésével a normatív finanszírozás okán egyre rosszabb feltételekkel tud egy kisiskola oktatni. Nem az iskola mérete számít azonban, hanem az, hogy milyen eredményt produkál, aszerint kellene az iskolák között különbséget tenni.
Meglepő lesz, amit mondok, de egyetértek Pokorni úrral abban is, hogy a költségvetés benyújtói nem megfelelő eszközt választottak arra, hogy az iskolák integrációját ösztönözzék. Én úgy vélem, hogy a normatívának ez a fajta megosztása nem jó, és erre nézve módosító indítványt is kívánok benyújtani. Én úgy gondolom, számos településen, azoknál, amelyek önhikire pályáznak, azoknál, amelyek kistérségi társulásban vesznek részt, nagyvárosokban ez a feltétel automatikusan teljesül. Vagyis megint az a helyzet, hogy viszonylag kevés kivételért sok embert bosszantunk, sok embernek kellemetlenséget okoznánk. Ezt én nem támogatom, tehát erre nézve módosító indítványt kívánok benyújtani.
Abban sem értek egyet Pokorni úrral, hogy az óvodára, iskolára, középiskolára jövőre kevesebbet lehetne fordítani. Tisztelt Ház! Jövőre az iskolai előkészítésre és alapfokú oktatásra 7,5 százalékkal, a középfokú oktatásra pedig 24,7 százalékkal több pénzt fogunk fordítani, mint az ez évi költségvetésben. Én azt hiszem, hogy ez nem kevesebb.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés